Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az emberfeletti bravúrokat felvonultató cirkuszfesztiválról hazafelé az óvodás gyerekek finoman megjegyezték, halálra unták magukat. Apával értetlenül néztünk egymásra: a műsor még felnőtt fejjel is látványos és merész volt, mi lehetett a baj? Aztán megvilágosodtunk: hát persze! Pókember sokkal nagyobb kunsztokat is játszi könnyedséggel hajt végre, mint a selyemszalagba gabalyodott néni 5 méterre a földtől védőháló nélkül. Superman sokkal magasabban úszik a levegőben, mint a néni, aki a hajánál fogva lógott a csillárról, a ronda, zöld Hulk pedig jóval izmosabb az erőművész bácsinál a porondról.
Ez után a felismerés után már nem is csodálkoztam a következő kérdésen néhány nappal később: Anya, mi egy mesében vagyunk? Siettem a kiábrándító igazsággal: Nem, kisfiam, ez nem egy mese, ez a valóság. Majd gyorsan és valószínűleg teljesen feleslegesen hozzátettem: Úgyhogy, hiába is bicikliznél a lábaiddal a levegőben a szakadékon túlfutva, egyszerűen csak leesel. Ha palacsintasütővel képen törölnek, nem laposodik tőle ki az arcod, de biztos, hogy betörik az orrod. A falon pedig nem lehet átfutni, mert nem hagyod ott a téglafalban a sziluetted, viszont tuti otthagyod a fogad. Ja, és a legfontosabb: Csak egy, ez az egyetlenegy életünk van. Hiába gyűjtöm kis kosárkába az almácskákat, vagy kardozom le a gonoszt, semmiért nem kapok újabbakat. Ezért kell erre a mostanira nagyon vigyázni, értve vagyok?
Az élet álom
A spanyol Calderón de la Barca 1635-ös barokk drámájában már nem az első, aki az élet és az álom viszonyáról filozofál. Híres történetében a király börtönbe zárja fiát, mert egy jóslat szerint az életére és hatalmára törne. A kételyek közt vergődő apa aztán egy napon próbára téve a jóslat igazságtartalmát és börtönben felnövő fiát, Segismundót, alvás közben kihozatja őt börtönéből. Az ifjú pompás királyi (egyébként neki járó) ruhájában és palotájában ébred. Azt hiszi, álmodik. Zavartságában gorombán viselkedik, ezért a jóslatot valósnak hiszik, és alvás közben visszaviszik korábbi lakhelyére, sötét fogságába. Amikor ott magához tér, már végképp összezavarodik:
melyik a valóság, és melyik az álom?
Virtuális valóság
Ma a virtuális valóságon felnövő generációnak még nehezebb olykor eldöntenie, mi valóság, és mi a képzelet szüleménye. Ma már lehet VR-szemüvegben virtuális partnerrel szexuális kapcsolatot létesíteni, és egyes tudósok szerint a jövőben hús-vér kisbabák helyett virtuális csemetéket fognak dédelgetni az „édesanyák” is, aminek csak örülnünk kellene, mert megoldás lehet a túlnépesedés problémájára.
Hogy igazodjon akkor mindebben el egy kisgyerek?
„Azzal párhuzamosan, hogy egyre több okoseszköz és kütyü vesz minket körül, amik a gyerekek érdeklődését is felkeltik, egyre többet foglalkoznak a kutatók is azzal, hogy feltárják, milyen hatással vannak ezek a gyerekek fejlődésére, érzelemszabályozására, társas kapcsolataira” – mondja dr. Karner Orsolya pszichológus, az ELTE PPK oktatója, a Budai Tanácsadó alapítója. „Fontos célkitűzés, hogy a képernyő előtt töltött idő optimális hosszát meghatározzák életkorokra lebontva, illetve a mennyiségi mutatókon túl minőségi kritériumokat is feltárjanak, amik a szülőknek mankóként szolgálhatnak. Különösen nehéz helyzet ez a szülőknek, hiszen a technika és a tartalomgyártás rohamosan fejlődik, erre vonatkozóan nincsenek mintáink, követendő példáink” – jegyzi meg a pszichológus. „Valójában a kutatások is frissek, és egyelőre csak rövid távú hatásokat látunk még, de az biztosnak tűnik, hogy az idegrendszeri fejlődésre is hatással van átalakuló és digitalizálódó világunk és az abban való felnövés.”
A WHO az alábbi ajánlásokat fogalmazta meg néhány évvel ezelőtt:
0–1 éves korig
Naponta többszöri mozgás, például interaktív játék formájában fekvő helyzetben. Ébren minimum 30 perc hason fekve. Egy óránál tovább fix ülő helyzetben ne legyen, úgymint babakocsiban, hordozóban. Képernyő előtt lehetőség szerint ennyi idősen semennyit ne töltsön a gyerek, alvással pedig három hónapos koráig napi 14–17 órát, egyéves koráig pedig legalább 12–16 órát.
1–2 éves kor között
Naponta minimum 3 óra mozgást írnak elő, továbbra sem javasolják, hogy egy óránál többet fix ülő helyzetben legyen a gyerek. 1 évesen még nem ajánlott, hogy a képernyő előtt időt töltsön, kétévesen napi 1 órában maximalizálják ennek a tevékenységnek a hosszát. A korosztályra vonatkozó napi alvásigényt 11–14 órában állapították meg, melyben a napközbeni és az éjszakai alvás is benne foglaltatik már. Ezek mellett a mennyiségek mellett a rendszerességre, a napirend következetes betartásának fontosságára is felhívják a szülők figyelmét.
3–4 éves korban
A mennyiségek az előzővel megegyezők, az alvásigény kivételével. Annak esetében napi 10–13 óra is elegendő már, de továbbra is marad a napi 3 órányi mozgás elvárása, a képernyő előtt tölthető hatvan perc, és a fix ülő helyzetben pedig ennél még kevesebb eltöltött idő ajánlása.
A képernyőn látott erőszak levezeti a gyerekben lévő agressziót, vagy növeli azt?
„Az eredmények azt mutatják, ha gyakrabban néz egy gyerek erőszakos filmet, az erőszakhoz való viszonya megváltozik, pl. közömbösebbé válik, elveszti az érzékenységét az áldozat szenvedése iránt, illetve eltanulja az erőszakgyakorlás módját is” – tartja dr. Karner Orsolya pszichológus. „Az agresszió, az erőszakos filmek hatására, belekerül a viselkedési repertoárba mint a konfliktuskezelés vagy a helyzetmegoldás egy lehetséges módja. Ezek a filmekemelik az általános izgalmi szintet is, amihez akár csak egy kisebb spontán frusztráció, konfliktus is társul a való életben, könnyebben kirobban a gyerekből a feszültség a frissen megtanult módon: agresszió formájában” – véli a szakember. „A káros hatás, általánosságban úgy tűnik, annál erősebben érvényesül, minél fiatalabb, minél többet ül a tévé előtt, minél kevesebb a szülői, nagyszülői kontroll, és minél kevésbé van lehetősége megbeszélni a látottakat.”
