Ritkán látott állatok lepték el a Balaton partját: ezt tedd, ha észreveszed őket

kislány távcsővel néz
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokáig azt hitték, kihalhatnak Magyarországról, de az elmúlt napokban egyre többen észlelnek ürgéket Tihany környékén. A madármentők figyelmeztetnek arra, miként érdemes bánni védett állatainkkal.

A Magyar Madármentő Alapítvány közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a Tihanyi Belső-tó környékén élő ürgék kapcsán. Mint írják, befogásuk, elvitelük és otthoni tartásuk is jogszabályba ütközik, az állat számára is rendkívül káros.

A közönséges ürge Magyarországon fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Óvni próbálják a magyarországi ürgéket

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén élő ürgék (Spermophilus citellus) az elmúlt évek során kivételes népszerűségnek örvendő turisztikai látványossággá váltak, azonban fontos tudni, hogy nem véletlenül szorulnak fokozott védelemre. Magyarország területén három, jól elkülöníthető genetikai állományuk él, többek között Ferihegyen, illetve Tihanyban.

Idén év elején a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Vadállatmentő Központ is csatlakozott az „Életképes ürgeállomány fennmaradásának biztosítása a Pannon régióban” című, CitellusLIFE programhoz, melynek célja a Pannon régióban élő ürge állomány fennmaradásának biztosítása.

Idézőjel ikon

A madármentők arra figyelmeztetnek, hogy a nézőközönség ennek az ügynek is árthat.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A tihanyi ürgeállományt a nemzeti park munkatársai a szürkemarha legeltetés kiegészítése érdekében telepítették Tihanyba, a kedves jószágok hamar turisztikai látványossággá váltak. A két faj tartós együttélése a szakemberek szerint több mint húsz év távlatából visszatekintve úgy tűnik, eredményesnek bizonyult, hamar szaporodni kezdtek a kistestű rágcsálók.

Így közelíts az ürgékhez

„Annak természetesen örülünk, hogy nagyobb figyelmet kapnak ezek a mókusfélék, éppen emiatt pár tanáccsal szeretnénk segíteni annak érdekében, hogy a kis emlősök jólléte se kerüljön veszélybe és az emberek is még sokáig gyönyörködhessenek bennük" − áll közleményükben. Ha Tihanyba látogatunk ürgelesre, érdemes az alábbi tanácsokat megfogadni.

Ne etessük az állatokat

Az ürgék természetükből fakadóan kíváncsiak, ám nem azért, mert élelempótlásra szorulnak. Képesek a maguk számára megfelelő mennyiségű élelmet megtalálni. Ami nekünk csak egy falatnak tűnik, számukra káros lehet, főleg akkor, ha naponta több százan gondolják azt, hogy egyetlen napraforgómag nem okoz nekik problémát. Az édes, sós falatok ráadásul az egészségüket is károsíthatják.

Ne nyúljunk az ürgékhez

Az ürgék vadon élő zsákmányállatok, ha valaki hozzájuk próbál érni, azt támadásnak vehetik, bestresszelhetnek. Védekezés közben megkarmolhatják vagy meg is haraphatják az embert. A legjobb, amit tehetünk, ha tisztes távolságból figyeljük őket, és hagyjuk, hogy

Idézőjel ikon

maguktól közelítsenek hozzánk.

Ne vidd haza!

Mivel fokozottan védett állatok, befogásuk vagy elvitelük jogszabályba ütközik, és az állatok számára is káros, hiszen nem viselik jól, ha fogságban tartják őket.

Megfigyelésük azonban nem tilos, érdemes tisztes távolságból, csendben várni arra, hogy közelebb jöjjenek hozzánk. Fényképezni is szabad, de vakut ne használjunk.

Júniusban nemcsak az ürgékre, a mocsári teknősökre is érdemes figyelni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.