3 könyv, ami alapjaiban változtatta meg, ahogy a világhoz viszonyulok. Interjú a szerzővel.

„Te mint újságíró hogyan tudod átadni a mondanivalódat az olvasóknak úgy, hogy az a mondanivaló ne sérüljön?” Nem mindennap lepik meg az ember lányát olyan kérdésekkel, amelyek aztán sűrű eszmefuttatásokkal teli álmatlan éjszakákhoz és egy sor újabb izgalmas kérdés felvet(őd)éséhez vezetnek. Így indult a beszélgetésünk Török-Szabó Balázs filozófussal, akinek a nevével öt évvel ezelőtt találkoztam először, amikor egy barátnőmtől kölcsönkaptam A teória című könyvet. Ha a lehető legtömörebben szeretném összefoglalni, milyen élmény volt a könyvben leírtak befogadása és azok rám gyakorolt hatása, ennyit mondanék: Cogito ergo BUMM! És emögött a bumm mögött elsősorban az a merőben újfajta nézőpont rejlik, ami alapjaiban változtatta meg azt, ahogy a világhoz és önmagamhoz viszonyulok. Mi a tudat? Hogyan és miért torzul az, ahogyan érzékelem a valóságot? Miként tudok ezen változtatni? Milyen lehetőségeim vannak, és melyek a buktatók a keresés során? – csak egy kis ízelítő azokból a fontos kérdésekből, amelyeket a szerző boncolgat.

Aztán megszületett A teoretika, mely rendszerbe foglalja A teóriában leírtakat úgy, hogy folyamatában mutatja be az értelem mibenlétét és képességeit, valamint az egyén működését és a valósághoz való viszonyának állandó változását – és egyben azt a folyamatot is megmutatja, ahogy ez a vizsgálat történik. Nem, nem egyszerű olvasmány, cserébe egy rakás olyan felismeréssel és tudással gazdagítja az embert, melynek révén megtanulhatja úgy igazán „mélyről”, a nulláról kiindulva szemlélni, értelmezni, összerakni önmagát és a külvilágot. 

Nem olyan régen pedig kezembe vehettem a könyvsorozat legújabb részét, A fejlődéspraktikát is, mely – címéhez hűen – arra tesz kísérletet, hogy mindenki számára könnyen, érthetően bemutassa, hogy a működésünk megismerése alapján hogyan tudjuk kihozni a bennünk rejlő lehetőségeket, miként tudunk változtatni az életünkön – ha akarunk.

• Tegyük fel, hogy a világ végtelen (de legalábbis közelít a végtelenhez)...
• Tegyük fel, hogy minden információ...
• Tegyük fel, hogy az élet értelme a fejlődés...

Három könyv, három izgalmas hipotézis.

Manapság, amikor önjelölt tanácsadók és a siker titkát áruló motivációs trénerek osztogatnak tanácsokat úgy, hogy sokszor maguk sem találják a helyüket a világban; amikor emberek milliói elhiszik hogy a homlokunkhoz tapadó egyeurós érme „egyértelmű bizonyítéka” az agy mágneses mezejének (érdekes módon a pénzérme a hasamra meg a lábamra is odaragad, és érdekes módon nem fejelem telibe a hűtőszekrényt, akárhányszor a közelébe merészkedem); úgy gondolom, ritka nagy érték egy-egy olyan könyv, mely ahelyett, hogy megmondaná a frankót, ahelyett, hogy ideologizálna, moralizálna, sematizálna vagy bármiről véleményt formálna, nemes egyszerűséggel gondolkodásra invitálja az egyént. Amely lehetőséget és eszközt, egy komplett módszertant kínál ahhoz, hogy képzetalkotó tevékenységünk megértése révén közelebb kerüljünk a valósághoz és tudatos változtatással egyensúlyt teremthessünk a mindennapjainkban.

Amikor interjúra készülök, szeretem elképzelni, milyen lesz a találkozás, az interakció, a kérdéseim fogadtatása, a gesztusok – különösebb elvárások nélkül, pusztán a ráhangolódás kedvéért. Mostani beszélgetőpartneremmel egy aprócska gond volt csupán: nem tudtam arcot társítani a név mellé. Bár az elmúlt években többször megfordultam a Fontanus Tudományos Módszertani Kutató- és Oktatási Központ Szeged környéki és budapesti székhelyén is (a Díványon több olyan klassz kezdeményezésről és fejlesztésről beszámoltunk már, melyek mögött a Fontanus lelkes csapatának munkája áll), Török-Szabó Balázzsal, az intézmény szakmai vezetőjével még nem volt alkalmam találkozni, az online térben pedig csak a nevére és a munkásságára leltem rá, így a fizikai megjelenése rejtély maradt.

Nem mintha ez különösebben zavart volna, sőt ez a homályos folt még izgalmasabbá tette számomra az általam csak „A trilógia”-ként emlegetett könyvsorozat eredetének és lényegének kérdését. Poénból el is játszottam a gondolattal – abból a 21. századi mondásból kiindulva, hogy „aki nem látható a virtuális térben, az nem is létezik” –, hogy a filozófus szerző a fantázia szüleménye, és a Fontanus központ tagjainak együttműködése ebben a fantomban, pontosabban a neve által fémjelzett kiadványokban ölt testet. Aztán amikor megpróbáltam mégis elképzelni a szerzőt mint hús-vér embert, először egy idősebb szakállas férfi képe jelent meg a fejemben, aztán az összes Balázs nevű ismerősöm kinézetének átlaga alapján egy egészen más figura képe is. Lehet, hogy teljesen lényegtelen fejtegetések ezek, de az is lehet, hogy egy csomó mindent elárulnak rólam – magamnak –, ezen még nem gondolkodtam. A találgatásoknak végül egy napsütéses októberi délután vetett véget, amikor ismét ellátogattam a Fontanus Sportközpontba. 

Nem messze a nagyvárostól, mégis nyugodt, csupa zöld környezetben fogad egy fiatalember – határozott kézfogás, kíváncsi tekintet és barátságos mosoly kíséretében. „Igen, a szakmámban általában előnynek tartják a kort” – jegyzi meg Török-Szabó Balázs, majd a Skyfall című film egy zseniális párbeszédéből idéz: „A kor nem garancia a hatékonyságra. – Ahogy a fiatalság sem a fejlődésre.” Talán nem véletlen a jelenet felemlegetése: a sokat látott, tapasztalt James Bond és az ifjú technikai zseni, Q közötti dialógusba sok minden belelátható a korról, amiben élünk. 

A könyvborítóknak manapság szinte kötelező eleme a szerzői profilkép, ami a te könyveidről hiányzik. Az a gyanúm, hogy nem igazán szeretsz szerepelni. Ennek mi az oka?

Ezekben a könyvekben ismeret van, méghozzá, azt gondolom, nagyon fontos ismeret. A filozófiai művek célja az, hogy ismeretet terjesszenek és elgondolkodtassanak, így magáról az ismeretről szólnak, nem a szerzőről. Szerettem volna, ha a fókusz a mondanivalón marad. A stílus is igyekszik objektív, logikus, általános és az író személyétől független maradni, a borító is egyszerűen ezt tükrözi.

Mi hívta életre ezt a sorozatot? 

Tulajdonképpen a hiány. Tevékenységeinkkel elindultunk egy elég határozott irányba, de nem találtunk olyan ismeretanyagot, ami teljes keretet adott volna mindehhez. Az érdekelt, hogy mi a valóság és mi az ember, mi a kettő viszonya, hogyan tud fejlődni az ember és hogyan tudja fejleszteni a valóságot, ténylegesen, a gyakorlatban. Ehhez rengeteg fogalmat és működést át kell látni, ráadásul egymással összefüggésben. Olyanokat, hogy mi az ember, az egyén, hogyan működik a gondolkodás, mi mozgatja, mi a tapasztalás, mi a figyelem, mit csinálok akkor, amikor végigviszem az akaratomat, miért nem viszem végig mindig, mi az érzés, micsoda az értelem és mire képes, hogy függ össze mindez a tudattal és így tovább, hosszan sorolhatnám. Mindegyikről van valamiféle kialakult fogalmunk, a hétköznapokban is használjuk őket, néha még egy-egy definíciót vagy leírást is lehet találni ezekkel kapcsolatban, de sokszor inkább csak körülírásokat, találgatásokat, vagy éppen egymásnak ellentmondó dolgokat. A legtöbb leírás ráadásul elég régi, nincs aktualizálva. A legnagyobb problémát pedig az okozta, hogy nem volt meghatározva az sem, milyen összefüggések vannak köztük, hogyan kapcsolódnak ezek a dolgok egymással. Úgyhogy belevágtam, hogy felépítsem, összeállítsam ezt a rendszert, egészen az alapoktól. Azzal a szándékkal, hogy mi is használni tudjuk, és mások számára is hozzáférhető legyen, akiket szintén hasonló dolgok foglalkoztatnak.

Mindhárom könyv tudományos mű. Tulajdonképpen egymásra épülnek? Vagy pontosan milyen módon függnek össze?

Összefüggnek, és bizonyos értelemben egymásra is épülnek. A teória összegyűjt olyan ismereteket, amelyek a világban a fejlődéssel kapcsolatban korábban jelen voltak, és ezeket rendszerezi. Ez nem hosszú könyv, mindössze száz oldal, a nyelvezete egyszerű, könnyen érthető. Számos eszköz leírását tartalmazza arról, miként állhatunk hozzá a valóság – és annak részeként önmagunk – megismeréséhez és a fejlődéshez. Már alapfogalmakat is meghatároz, a később felépített rendszer egyfajta felütéseként is felfogható. A teoretikában az ebben foglaltakra nagyítok rá és bővítem teljes és átfogó rendszerré. A könyv a tudat felépítésének és működésének leírását adja meg. A fejlődéspraktika ebből a nagy egészből emel ki bizonyos részeket, egészen konkrétan a fejlődésről szóló részét, és mutatja be azt úgy, hogy ha bárki elolvassa, önállóan alkalmazni tudja – hiszen az élet gyakorlat, az elméletiből úgy lesz gyakorlati, ha azt az ember az életben alkalmazza.

Nagy hangsúlyt fektetsz a fogalomtisztázásra, ami segített annak felismerésében is, hogy a közbeszédben sokszor úgy használnunk bizonyos kifejezéseket (pl. érzés, tudatosság, felelősség), hogy nem teljesen vagyunk képben azok jelentésével.

Pontosan ezért van szükség a fogalmak tisztázására – hogy ugyanarról beszéljünk, értsük egymást, ne beszéljünk el egymás mellett. A tapasztalatok alapján nagyon gyakran szül félreértést, nemritkán konfliktust is az, hogy mást értünk bizonyos fogalmak alatt, mint az, akivel éppen beszélgetünk. Viszont ez sokszor ki sem derül, meg sem fordul a fejünkben, hogy a másik nem ugyanúgy érti, hiszen a szó, amit használunk, az ugyanaz.

Hogyan lehet például ezt az egyetlen dolgot a hétköznapokban alkalmazni?

Ha már felmerül bennünk a gyanú, hogy esetleg nem ugyanazt értjük, és felteszünk egy kérdést, azzal máris előrébb lehetünk. A fogalomtisztázás nagyon hatékony eszköz, és hétköznapi értelemben annyit jelent, hogy rákérdezünk, mit ért a másik egy-egy fogalom alatt, és elmondjuk, mi mit értünk alatta.

Maga a kérdésfeltevés is a filozófia eszköze.

Így van, ahogy a kételkedés is, vagy akár a rácsodálkozás. 

Ennyire egyszerű volna a filozófia eszközeit belevinni az életünkbe?

Már most is részei az életünknek, még ha nem is vagyunk ennek tudatában. A kérdésedben például benne van a kérdésfeltevés, a kételkedés és a rácsodálkozás is. A filozófia úgy alakult ki, hogy az emberek megpróbálták megérteni magukat és a világot, ami körülvette őket. Ebből jöttek létre később a különböző tudományok, amelyek egy-egy meghatározott területre koncentrálnak. A filozófia ezeknél átfogóbb szemlélet, így alkalmas a tudományok közötti párbeszéd elősegítésére, arra, hogy olyan kérdésekben is válaszokhoz segítsen, amire az egyes tudományterületekről nem látni rá. Olyan új nézőpontokkal szolgálhat, amelyek előrelendíthetik bizonyos kérdések megválaszolását, problémák megoldását, vagy éppen olyan kérdéseket tud felvetni, amik előrevisznek, új lendületet adnak egy-egy vizsgálatnak. De ha az egyénnél maradunk, a filozófia eszközeit a gyakorlatban alkalmazva sokkal hatékonyabbak tudunk lenni az életünk minden területén, a munkában, tanulásban, a sportban, személyes kapcsolatainkban, a másokkal való együttműködésünkben és mindenhol. A különböző filozófiáknak tehát, akár tudományos értelemben tekintjük, akár az egyéni filozófiákról beszélünk, hasonló a célja: eszközöket, átfogó szemléletmódot adnak, segítenek eligazodni a világban, megérteni a működését.

Legutóbbi könyved, A fejlődéspraktika is erről szól. Tehát a cél az, hogy az elméleti síkról áttérjünk a gyakorlatra?

Igen. A filozófia eredetileg is arról szólt, hogy a gyakorlatban működő, az életünkben alkalmazható dolgokat adjon, erre törekszem én is. Ehhez szükség van az elméletre, hiszen arra lehet építeni, abból lehet kiindulni, de az elmélet az életünkbe a gyakorlaton keresztül kapcsolódik bele. A fejlődéspraktika, vagyis „a fejlődés gyakorlata” azért született meg, hogy azt az elméletet, amit A teoretika kifejt, alkalmazhatóvá tegyem a gyakorlatban. Éppen ezért ennek a könyvnek a stílusa némiképpen eltér a korábbi könyvekétől, azt mondják, sokkal könnyebben olvasható, gyakorlatiasabb.

Ezt meg tudom erősíteni. A teoretika, bár teljesen következetes, komoly figyelmet és mentális munkát igényel az elolvasása. De ha végigköveti az ember, összeáll egy egésszé, értelmet nyer, és ez egészen különleges élményt ad, egy csomó aha!-pillanattal. Mégis mennyi idő alatt született meg?  

Ha csak a könyv tényleges megírását kérdezed, az egy nagyon intenzív időszak volt számomra, ekkor kerültek az elemek a helyükre és tisztultak le a közöttük lévő összefüggések, és az egész egy nagy rendszerré állt össze. Ez önmagában is rengeteg órányi munkát jelentett, sok-sok végigtöprengett és végigbeszélgetett nappalt és éjszakát, számtalan jegyzetet készítettem, rengetegszer írtam tele és töröltem le, majd írtam újra tele a táblát. Itt emelném ki Zakariás László közreműködését, az ő kíváncsisága, értő figyelme – és nem utolsósorban magyarázó ábrái – nélkül valószínűleg egész másként néznének ki ezek a könyvek. Mindezt pedig hosszú évek komoly munkája előzte meg, amikor információt gyűjtöttem, áttekintettem számos tudományterület ide vonatkozó eredményeit. Ahogy említettem, ennek egyik eredménye maga A teória is.

De ha még nagyobb léptékben nézzük, akár azt is mondhatjuk, hogy évezredek alatt jött létre ez a könyv. Ugyanis felfogható bizonyos értelemben annak a gondolkodási áramlatnak egy következő lépéseként, amely az emberiség történelmét is végigkíséri. Az emberrel, a fejlődéssel, a valósággal kapcsolatos gondolatok az elmúlt évszázadok alatt folyamatosan változtak, alakultak, fejlődtek – ezt a folyamatot is vizsgáltam és igyekeztem feltérképezni.

A teoretika annak a leírását tartalmazza, ahogyan a valóságot a tudattal felfogjuk. Ez teljesen új dolog, úgyhogy a komplett rendszert az alapoktól építettem fel – emiatt pedig bizonyos követelményeknek meg kellett felelni a szerkesztés során. Az alapfogalmak meghatározásából indultam, az elemek közti összefüggéseken keresztül építkeztem, az egyes elemeket több oldalról is megvilágítva, hogy teljes képet lehessen adni az egészről. Az „egyén” mint alapfogalom, a rendszer egyik alapegysége például elég sokszor szerepel, egyrészt azért, mert ez egy olyan fogalom, és mivel egy konkrét jelentéssel bír, nem helyettesíthető szinonimával. Másrészt pedig azért, mert alaposan körbe van járva, és több oldalról meg van világítva, hogy az összefüggéseken keresztül érthető legyen, hogyan kapcsolódik a rendszer további elemeihez, és így egészében érthető legyen. Olyan ez, mint amikor egy bonyolult tárgyat próbál meg az ember leírni: ha nem mozdul, és csak egy bizonyos szemszögből látja, nem tud teljes képet adni róla – ahhoz körbe kell járni, minden oldalról megvizsgálni és leírni. A leírást pedig nehezíti, ha egy olyan dolgot próbálunk meg megragadni, ami folyamatos mozgásban van – márpedig a tudat, a valóság és az egyén is folyamatosan változik.

Tudományos körökben „a tudat anatómiájaként” is emlegetik. Ez mit jelent?

Ha már szó esett a fogalomtisztázásról: az anatómia valaminek a felépítését, belső szerkezetét, a működésének leírását jelenti. A teoretika pedig éppen erről szól: a tudat szerkezetét, annak mozgásait, működését, lehetőségeit írja le, rendszerezi. Ilyen értelemben igen, lehet tekinteni a tudat anatómiájának – és örülök is, ha így említik, mert ez volt a szándék a leírása mögött. A felépítése egyébként valamennyire hasonló ahhoz, ahogy az anatómiakönyvek dolgoznak, ahol sorra veszik az egyes szerveket, szervrendszereket, és leírják, milyen kapcsolat van köztük, hogyan működnek.

Hallottam olyat is, hogy új tudományként hivatkoznak rá. A filozófián belül hol lehetne elhelyezni A teoretikát?

Elég nehéz besorolni, ez igaz, és azt hiszem, ez nem is az én tisztem. A filozófián belül nem könnyű egyértelműen elhelyezni, hiszen köze van a létfilozófiához, az ismeretelmélethez és a filozófia más ágaihoz. Az biztos, hogy a filozófia eszközeit használva jutottam el felismerésekig, összefüggések meglátásáig és a rendszerezésig.

A fejlődéspraktika végkövetkeztetése (SPOILERVESZÉLY!) az, hogy az élet értelme maga a fejlődés, a fejlődésre való törekvés, hangsúlyozva, hogy az olvasó maga döntse el, egyetért-e ezzel a levezetéssel, vagy sem. Az önállóságot pedig nem csupán tiszteletben tartják a könyvek, de mint a fejlődés egyik alapvető feltételét, ki is emelik. Annak tehát, aki nem fogadja el a fenti konklúziót, mit mondanál, miért érdemes mégis fejlődni? 

Filozófusként számomra nem az a cél, hogy mindenki elfogadja azokat a konklúziókat, amikre jutok. Sokkal inkább az, hogy mindenki maga gondolkodjon el ezeken a kérdéseken és jusson el a saját konklúzióiig. Amit leírok, ahogy eljutok egy-egy következtetéshez, az egy lehetséges út, amit végigkövethet az olvasó, ha akar. Miután azonban mindenki egyedi, mindenki önállóan dönt, tesz, gondolkodik és maga képes felelősséget vállalni is – ahogy ez a könyvekben is olvasható –, így a kérdések megválaszolásához is egyedi módon képes eljutni.

A filozófia olyan kérdéseket feszeget, olyan kérdésekre hívja fel a figyelmet, amik így vagy úgy, de mindenkit érintenek és foglalkoztatnak, amik hatással vannak az életünkre, a hétköznapjainkra is. De senkinek nem lehet megmondani kívülről, hogy mit, mikor és hogyan értsen meg. A célom az, hogy elgondolkodtassak és hogy az olvasó értsen, ne pedig egyetértsen – ehhez pedig az önállóság kulcsfontosságú.

A fejlődésnek is feltétele az önállóság, ideértve a mentális képességek fejlesztését, a megszerzett tapasztalatok feldolgozását, az ismereteink rendszerezését vagy az új dolgok létrehozását – vagy másként: önmagunk folyamatos létrehozását, megvalósítását és megtapasztalását. A saját egyediségünk megismerése, megértése is csak önállóan lehetséges, kérdéseken, vizsgálódáson, a figyelmen keresztül. Már persze abban az esetben, ha a könyvekben levezetett következtetéseim helyesek.

Lehet, hogy nagyon elcsépelt a „hiánypótló” kifejezés, de ez a könyvsorozat tényleg az. Klassz lenne, ha minél szélesebb körben lehetne terjeszteni, mondjuk, angol nyelven. Feltételezem, nem egyszerű egy ilyen komplex fogalomrendszert és módszertant egy az egyben lefordítani idegen nyelvre.

Igen, ezt jól látod. A magyar nyelvnek megvan a szépsége, nagyon kifejező, lehetőséget ad a gondolatok igen választékos kifejezésére. Ahhoz, hogy más nyelven is átadhatóak legyenek ezek a gondolatok, újra kellene építeni az egészet az alapoktól, egészen a fogalmak tisztázásától, vagy akár új fogalmakat is létrehozni hozzá. Nagy munka, dolgozunk rajta, A teória angol fordítása már elkészült.

Most éppen min dolgozol? Tervezel további könyveket kiadni?

A vizsgálódásnak van egy olyan furcsa tulajdonsága, hogy a megválaszolt kérdések további kérdésekhez vezetnek. A gondolkodás fejlődése is fejlődés, vagyis folyamatos, tehát amíg van, aki gondolkodik, mindig lesz tovább, sosem lesz olyan, hogy „ez készen van”. Ez a folyamat pedig, ahogy tapasztaltam, kérdésektől válaszokig halad, amik újabb kérdésekhez visznek el. A következtetésekből kiindulópontok lesznek, ahonnan számtalan új irányban el lehet indulni. Így filozófusként, azt hiszem, mindig lesz mit vizsgálnom. Most is több izgalmas kérdés foglalkoztat. Hogy születik-e ezekből könyv, azt most még nem tudom megmondani, de ha jutok eredményekre, azokat egészen biztosan hozzáférhetővé fogom tenni valamilyen formában.