Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Legyünk érzékenyek olyan alapvető élelmiszerekre, mint a kenyér, a tej vagy a tojás, s máris egy másik univerzumban találjuk magunkat. Ebben a világban minden jóval drágább, nehezebben fellelhető, ráadásként pedig végigkísér minket embertársaink értetlenkedése is.
Te miből élsz, levegőből? Na mi van, fényevő lettél? Kóstold meg, ennyi igazán nem árthat! Ha jönne egy háború, mihez kezdenél? (Meghalnék, válaszolom ilyenkor csendesen.) Ilyen és ehhez hasonló beszólásokat kapnak azok, akik vagy a tojásra, vagy a tejre, vagy a gluténre érzékenyek – esetleg mind a háromra. Gondos háziasszonyok, pincérek, séfek, randipartnerek és anyósok arca borul el, amint kiderül, hogy nem, még csak meg sem kóstoljuk a specialitásukat, és saját, magunkkal hozott vacsoránkat esszük még karácsonykor is. Hogy elkerüljük a csalódást – már amennyire el lehet –, álljon itt az ételérzékenyek és ételallergiások öt aranyszabálya.
#1 Nem vagy ufó
Bár a környezet visszajelzései alapján úgy tűnhet, hogy aki ételérzékeny vagy ételallergiás, az egyszerűen nem normális, ez nem így van. Mi is ugyanannak az ősembernek a leszármazottjai vagyunk, aki szemfogával tépte a félig nyers húst, és élt legalább addig, amíg a génjeit tovább nem tudta örökíteni. Mi is harcosok és túlélők vagyunk, nem egy elpuhult nemzedék satnya vadhajtásai. Ételintolerancia és ételallergia nemcsak azóta létezik, hogy az orvosok felfedezték, hanem egyidős az emberiséggel: már az ókori görögök is leírták a gluténérzékenység tüneteit, sőt a cöliákia elnevezés is az időszámításunk utáni második században jött létre Aretaiosz görög orvosnak köszönhetően. A különböző csont- és maradványvizsgálatok rendre kimutatják a betegséget több száz vagy több ezer éve élt embereknél is.
A chicagói egyetem cöliákiaközpontja szerint Amerika lakosságának 1 százalékát érinti a cöliákia. Magyarországon hasonló felmérést nem végeztek, annyit tudunk, hogy Európában egy 10 országra kiterjedő, 2000–2003 között végzett vizsgálat eredménye szerint az arány 1:120. A laktózt a hazai lakosság 14 százaléka képtelen megfelelően lebontani, míg – összehasonlításképpen – a cukorbetegek aránya körülbelül tíz százalék. A gyerekek körében egyre gyakoribbak a különféle ételérzékenységek, a betegek száma évről évre nő. Már csak ezért is érdemes dolgozni azon, hogy lekerüljön a stigma minden érintettről.
#2 Jogod van kiállni az egészséged mellett
Mindezekből egyenesen következik, hogy ahogy a cukorbetegnek, gyomorműtöttnek, vegetáriánusnak vagy bárkinek joga van kérni az étteremben, hogy speciális menüt tegyenek elé, úgy az ételérzékenység is éppúgy odafigyelést és tiszteletet érdemel. Bár sokan már előre elnézést kérnek azért, mert szójatejjel és édesítővel kérik a kávéjukat, és tartanak a külvilág reakcióitól, ez nem feltétlenül a helyes út. Muszáj kiállnunk magunkért, vagy akár az ételérzékeny gyerekünkért, és kedvesen, érthetően elmagyarázni, miért van szükség a különleges szabályok betartására. Fontos, hogy akár étteremben, akár vendégségben komolyan vegyenek, és ne próbáljanak „kedvesen” belecsempészni valamilyen allergént az ételünkbe, mondván: majd meglátod, hogy nem lesz tőle semmi bajod. Ne hagyjuk, hogy akár minket, akár a gyerekünket csúfolják speciális étrendje miatt, beszéljünk a tanárokkal, a konyhásnénikkel, és erősítsük meg az önbizalmunkat.
#3 De azért ne várd el, hogy a világ alkalmazkodjon hozzád
Bár fontos, hogy kiálljunk magunkért, nem várhatjuk el, hogy a világ mindenben alkalmazkodjon hozzánk, ugyanis az átlagemberekhez képest mi vagyunk kevesebben. Nagyon jó, ha a cukrászdák, pékségek, gyorsbüfék, éttermek tartanak ételérzékeny menüt, de ha nem, akkor teljesen feleslegesen verjük az asztalt a jogainkra hivatkozva. Érdemes mindig készülni vésztervvel arra az esetre, ha mégsem tudunk tejmentes, gluténmentes, tojásmentes, mogyorómentes vagy bármilyen speciális diétába illő ételt kapni. Legyen a táskánkban elegendő mennyiségű étel vagy legalább alapanyag, amiből összeüthetünk valamit. Ha vendégségbe készülünk, érdemes előre jelezni, hogy ételérzékenyek vagyunk, és tisztázni, hogy visszük magunkkal a hozzávalókat. Ha a vendéglátó ragaszkodik hozzá, hogy készül nekünk valamivel, az nagyon kedves tőle, de szintén nem lehet elvárás a részünkről. Ám ha előre megbeszéljük, hogy fél órával korábban érkezünk, és odaengednek a tűzhelyhez vagy megmelegíthetjük a saját ételünket és kitehetjük egy tálban az asztalra – sőt másokat is megkínálhatunk vele –, akkor sok félreértéstől kímélhetjük meg magunkat. Teljesen természetes, hogy a normál étrendet követők nincsenek tisztában azzal, milyen hozzávalókban találni nyomokban vagy nem is annyira nyomokban allergén anyagot, ezért azt sem árt tisztázni, hogy ha a vendéglátó főz, akkor előtte mi leszállítjuk neki a biztonságos hozzávalókat. Ha hozzávalóknak nem, de recepteknek híján vagytok, próbáljátok ki a Dívány rendszeresen megjelenő, mindenmentes receptjeit!
#4 Jól nyisd ki a pénztárcád
Ételérzékenyen élni azt is jelenti, hogy sokkal többet költünk élelmiszerre és hozzávalókra, mint bárki más. Míg egy kiló kenyeret és egy liter tejet gond nélkül meg lehet venni ezer forintból, addig ennek háromszorosával számoljunk, ha növényi tejről és gluténmentes pékáruról van szó. Ráadásként az élet állandó keresgéléssel telik: bár egyre több nagyáruházban kapni allergénmentes összetevőket, azért a legtöbben mégis nagyrészt bioboltokba járnak bevásárolni. A mentes lisztek, tészták, tejek, snackek, szószok, porok ritkábban termesztett alapanyagokból készülnek, amik eleve drágábbak a hagyományosnál, ehhez pedig még vegyük hozzá a keresztszennyeződés elkerülése érdekében végzett többletmunkát és -költséget – máris 1000-1500 forintért kapunk egy kiló lisztet. Persze az élelmes vásárlók ezen a területen is megtalálják, mit, hogyan lehet a legolcsóbban helyettesíteni: az otthon sütött gluténmentes kenyértől a házi növényi tej készítésétől a legolcsóbb tojás- és liszthelyettesítő módszerekig. Az egészségtudatos fogyasztók még a génmódosított szóját és a pálmaolajat is kerülik, akár akkor is, ha speciel arra nem érzékenyek, ez is háromszorosára növeli az árakat.
Az állam szerencsére támogatja a cukorbetegeket, a liszt- és laktózérzékenyeket is – persze az összeg nem fedezi az összes többletköltséget, de vétek lenne veszni hagyni. Ahhoz, hogy egyáltalán igényelni tudjuk, hivatalos orvosi igazolásra van szükségünk, aminek birtokában a munkahelyünkön vagy az adóbevallásunk beküldésekor kell jeleznünk szándékunkat. A kedvezmény összege a mindenkori minimálbér öt százaléka, ami 2020-ban havi 8500 forint pluszt jelent. Nem árt tudni, hogy a kedvezmény öt évre visszamenőleg is igényelhető, de csak azok kaphatják meg, akik egyébként is fizetnek személyi jövedelemadót (tehát például nyugdíjasoknak vagy egyetemistáknak nem jár). Az ételérzékenységben szenvedő gyerek esetén emelt összegű családi pótlékra is jogosultak vagyunk. További támogatásokkal kapcsolatban érdemes érdeklődni az önkormányzatnál vagy a Magyar Államkincstárnál.
#5 Figyelj a többiekre!
Legyen szó akár ételérzékenységről (idetartozik például a laktózintolerancia), akár ételallergiáról (idetartozik például a tejfehérje-allergia), mindenki más-más tüneteket produkál. Van, aki megússza egy alapos hasfájással, mások anafilaxiás sokkot kapnak. Így járt a brit tévés producer, Amy May Shead is, aki egy magyarországi étteremben jelezte, hogy allergiás a mogyoróra, mégis rosszul lett a kihozott ételtől és szívinfarktust kapott. Rövidesen kómába esett, majd felébredt ugyan, de azóta sem tud járni és beszélni, és meg is vakult. Az eset nagy port kavart, és szépen rávilágít, mennyire (nem) vagyunk felkészültek. Az emberek nagy része nem képes felismerni, ha egy mellette ülő rosszul lesz az ételtől, italtól, fogalma sincs, mit kéne ilyenkor tenni. Mi magunk ételérzékenyként kiműveljük magunkat a témában már csak azért is, hogy magunkat vagy a gyerekünket védjük, de ha van rá kapacitásunk, nem árt odafigyelni a többiekre sem. Mindig jelezzük előre és jól érthetően, hogy ételallergiával küzdünk, és ha azt látjuk, hogy valaki más teszi ezt meg, mégsem veszik figyelembe, siessünk a segítségére. Aztán egyszer talán azt is megérjük, hogy az orvosok kidolgoznak valamiféle gyógymódot az ételallergiára.
