Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egyre többen hagynak fel a húsevéssel, azonban sokan úgy vélik, hogy a sajtról nem tudnak lemondani. Legyen az kemény, lágy, füstölt, lyukas vagy kék, rengetegen vannak, akik el sem tudják képzelni az életet ezek nélkül. De hogyan lehet még mindig ennyire népszerű ez az étel?
Ha eddig azt hitted, hogy a sajtok előállítása kevésbé káros a környezetre, mint a húsipar, érdemes újragondolni a dolgot. Graham Lawton a New Scientisten keresztül nyitja fel a szemünket.
Jobb, ha nem is tudunk róla?
Sokak lelkiismerete megkönnyebbül, miután felhagynak a húsevéssel, hiszen így egyetlen döntéssel rengeteg állatot mentenek meg a szenvedéstől. De mi a helyzet a sajtokkal? A sajt tejből készül, a tejet pedig jellemzően tehenekből nyerik. Az állatok tenyésztése nagyban hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, hiszen a tehenek nagy mennyiségű metánt bocsátanak ki, ez pedig az üvegházhatásért felelős.
A sajtipar hatalmas sikertörténet. A világ jelenleg évente mintegy 22 millió tonna sajtot állít elő, 2000-ben ez a szám csupán 15 millió tonna volt, és az előrejelzések szerint ez a szám csak tovább nő. Franciaországban például 2015-ben az emberek évente átlagosan 27 kilogramm sajtot ettek, ez pedig egy kilóval több, mint 2012-ben. Az Egyesült Királyság sajtpiaca ugyanebben az időszakban pedig 13 százalékkal nőtt. A sajt iránti kereslet az elmúlt 50 évben a tejipar jelentős bővülését eredményezte. 1970-ben a világ tejtermelése mintegy 480 millió tonna volt. Ez ma már körülbelül 800 millió tonna.
Ugyanakkor – és egyáltalán nem véletlenül – a világ húsfogyasztása csökken, legalábbis Európában biztosan. Az elmúlt években a britek egyharmada számolt be arról, hogy törekednek a visszafogott húsfogyasztásra. Sokakat az állatok körülményei, a környezetvédelem, illetve a saját egészségük motivál, azonban nagyon sokan vannak (egy felmérés szerint a vegetáriánusok fogyasztják arányaiban a legtöbb sajtot), akik a hús után maradt űrt sajttal próbálják betölteni.
De felmerül a kérdés: mennyivel jobb a sajt a húsnál?
Átlagosan naponta 30 gramm sajtot fogyasztanak a vegetáriánusok – ez majdnem duplája annak, mint amennyit azok esznek, akik nem hagytak fel a hús fogyasztásával. Kathryn Bradbury, az új-zélandi Aucklandi Egyetem kutatója szerint
a sajt bizonyos kompenzációként funkcionál.
További problémákat jelent a környezet számára, ha az emberek valóban sajtra váltanak a húsról. Az állattenyésztés az üvegházhatást okozó gázok egyik fő forrása. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint az állattenyésztés az összes gázkibocsátás 14,5 százalékáért tehető felelőssé, ennek a kétharmadát pedig csak a tehenek termelik. Ha ehhez hozzáadjuk a juhok, kecskék és bivalyok termelését, akkor a 14,5 százalék több mint négyötödét kapjuk. Durva, ugye?
Nem meglepő, hogy a szarvasmarhából előállított élelmiszerek jelentős hatással vannak a környezetre. A Michigani Egyetem kutatói által összegyűjtött adatok azt mutatják, hogy egy kilogramm marhahús termelése átlagosan 26,5 kilogramm „szén-dioxid-egyenértéket” bocsát ki. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan mennyiségű felmelegedést okoz 100 év alatt, mint 26,5 kg tiszta szén-dioxid. Ennek mintegy fele származik a tehén által termelt metánból, mely az emésztés elkerülhetetlen mellékterméke. Ez megegyezik az átlagos autókat tekintve egy 100 kilométeres út során keletkező kibocsátással.
A bárány sem marad le sokkal, a csirke, a sertés, valamint a halak tenyésztése azonban alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást eredményez. Mindezek azonban még mindig sokkal károsabbak a környezetünkre, mint a zöldségek és gyümölcsök termesztése.
A tej előállítása következtében csupán 1,3 kilogramm egyenértékű szén-dioxid keletkezik, a sajt esetében azonban sokkal rosszabb a helyzet, hiszen egy kilogramm előállításához 10 liter tejre van szükség. A tényleges hatása a környezetre különböző fajtánként változhat, azonban a sajt előállításakor átlagosan 9,8 kilogramm szén-dioxid keletkezik. A környezetre a legrosszabb hatással a cheddar készítése van, hiszen ebben az esetben ez a szám megközelíti a 16 kilogrammot is.
Ennek alapján nem biztos, hogy megéri mondjuk, a csirkéről sajtra váltani, hiszen bizonyos esetekben ez akár meg is duplázhatja a szén-dioxid-termelést. „A probléma leginkább az, hogy az emberek kevésbé veszik komolyan a sajtipar káros hatásait, mint a hústermelését, pedig a szén-dioxid-kibocsátás nem az egyetlen teher a környezet számára” – állítja Helen Breewood, az Oxfordi Egyetem kutatója.
Egy másik módszer, ha a szén-dioxid-kibocsátást kalóriákra bontjuk le. Kalóriánként a tejtermékek előállítása összességében kevesebb káros gáz kibocsátásával jár, mint mondjuk, a csirke tenyésztése. Sajnos az eddigi kutatások azonban a sajtot nem vizsgálták meg külön, hanem a többi tejtermékkel egy kategóriába sorolták. Ezáltal nem derül ki, hogy a hús kalóriáit hány gramm sajtra cserélik az emberek. Összességében pozitív, hogy bármely tejtermék előállításához kevesebb földet és energiát használnak, mint a hústermeléshez, azonban átfogó képet csak akkor kapnánk, ha a sajtot a többi tejterméktől függetlenül is megvizsgálnák.
De ha eltekintünk attól, hogy egyesek a húst sajtra cserélik, a tejipar környezeti hatása akkor is nő. „Sok kritika ér minket” – mondja Juha Nousiainen, a legnagyobb finn tejipari cég elnöke. Finnország vezető szerepet tölt be a szén-dioxid-semleges gazdaság kialakításában, és ezért a tejipar is igyekszik mindent megtenni. „A tejipar 1970 óta felére csökkentette a kibocsátott gázokat, főként az állattartás körülményeinek módosításával. Azonban jelenleg a metán csökkentését segítő eszközök kimerültek” – teszi hozzá Nousiainen.
A finn cég arra törekszik, hogy minél kevesebb káros gázt termeljenek, azonban hosszú távon lehet, hogy hatékonyabb, ha a legelőket kezdik el másképp kezelni, hogy a legelők füve inkább elnyelje a szén-dioxidot, mintsem termelje azt. Azonban ez sem jelent megoldást mindenre. A FAO szerint a legeltetési területek jobb kezelése évente legfeljebb 3 tonna szén-dioxidot képes elnyelni, ami a problémának csupán a felét oldja meg. Hozzájárulhat az állapot javításához, ha például a trágyát elkezdik bioüzemanyagként használni, de ezek egyelőre elméleti megoldások.
Vannak az állatoknak jogai?
A környezet károsítása csak egy dolog, azonban sokakat foglalkoztat az állatok kihasználása is. Marc Bekoff, a Colorado Egyetem kutatója szerint
a tejiparban felmerülő etikai kérdések pont olyan borzasztóak, mintha a hús termeléséről beszélnénk.
Kathryn Gillespie, a Washingtoni Egyetem kutatója 2010-ben kezdte el vizsgálni a tejipart, és négy évébe telt, mire megfelelő mennyiségű információt tudott gyűjteni. Az eredmények pedig megdöbbentőek.
A tejelő tehenek jellemzően a tejüzemekben született, már felnőtt állatok. Közvetlenül a szülés után elválasztják a borjút az anyjától, hogy egy csepp tej se vesszen kárba. A borjakat 18 hónapos korukban mesterségesen megtermékenyítik, addig pedig brutális módszerekkel megválnak a szarvaiktól, ellátják őket fülcímkével, és egyes országokban a farkuk legnagyobb részét is eltávolítják. Mindezt érzéstelenítés nélkül.
Kilenc hónappal később megszületik a következő generáció. A borjakat ismét azonnal eltávolítják az anyjuktól, akiket naponta többször is megfejnek. Ahhoz, hogy az állat folyamatosan termelje a tejet, évente egyszer megtermékenyítik őket. Ez azt jelenti, hogy életük jelentős részében vemhesek. Szigorúan figyelnek arra, hogy a lehető legkisebb mértékű kötődés alakuljon ki anya és borja között, ezért legfeljebb egy órával a szülés után már elválasztják őket. Ilyenkor a nőstény borjak bekerülnek a tejelő állományba. A hímek nem ennyire szerencsések, őket vagy azonnal, vagy a következő 6 hónapon belül levágják, és feldolgozásra kerülnek a húsiparban.
A tejelő tehén jellemzően legalább kétszer, de gyakran ennél sokkal többször esik át a mesterséges megtermékenyítési, szülési, szétválasztási, majd pedig a szoptatási cikluson. Általában 3 és 7 éves koruk között, amikor veszítenek termékenységükből, a tejipar úgy ítéli meg, hogy nem tud belőlük több hasznot húzni, és a vágóhídra küldi őket. Az Egyesült Államokban évente körülbelül 9,3 millió tejelő tehén van, nagyjából 3 millió tehenet és félmillió bika borjút vágnak le. A tejipar így szorosan összefonódik a hústermeléssel, amiről kevesen tudnak.
Gillespie arról is beszámol, amikor meglátogatott egy úgynevezett „selejtezési árverést”, ahol a már kihasznált tehenekre lehetett licitálni. Egy tehén azonban már annyira gyenge volt, hogy összeesett az aukción, és még aznap meghalt.
Bekoff azt mondja, hogy ezek a módszerek hatalmas problémát okoznak. A tehenek emlősök. Gazdag és mély érzelmi életük van, beleértve a fájdalmat és a szenvedést. „Mindig azt mondom, hogy érzelmeik eltérhetnek az emberi érzelmektől, de nem kétséges, hogy az, amikor az anyától elszakítják a borjút, mindkét fél számára hatalmas trauma” – említi Bekoff, majd hozzáteszi:
a tejipar még kegyetlenebb az állatokkal, mint a húsipar, hiszen ilyen esetben az állat hosszú évekig szenved, mielőtt levágnák.
A borjú elválasztása a tehéntől sok kérdést felvet. Néhány tanulmány a stresszhormont és a szívritmust vizsgálta. Egyes eredmények azt mutatják, hogy nem tapasztalható szorongás, azonban sokan vannak, akik ennek az ellenkezőjét találták.
Azonban nem ez az egyetlen kérdés, ami az állatok jóllétét vizsgálja. „Mindenki azt szeretné, hogy a tehenek több tejet adjanak” – mondja Helen Lambert, egy független, állatok jóllétével foglalkozó tanácsadó. A tehenekre gyakorolt nyomás azonban súlyos egészségügyi problémákat okoz. A három legfőbb baj a különböző tőgyfertőzések, a nagy mennyiségű tejek szállítása és az éhínség. A tejelő tehenek nagy része ugyanis éhezik. Nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű legelő ahhoz, hogy ennyi állatot el tudjanak látni, ezért sokkal kevesebb ideig maradnak életben. Lambert kiemeli:
Egy tehén természetes élettartama nagyjából 20 év, azonban egy tejelő állatot átlagosan 5 év után vágnak le.
A tejipar tisztában van ezekkel a problémákkal. Az Európai Tejipari Szövetség azt mondja, hogy teljes mértékben támogatja az Állategészségügyi Világszervezet által meghatározott, nemzetközileg elismert, tudományalapú „öt szabadságjogot”. Ezek: az éhezéstől, alultápláltságtól és szomjúságtól való mentesség; a félelemtől és a szorongástól való szabadság; a fizikai és termikus diszkomfortérzéstől való mentesség; fájdalomtól, sérülésektől és betegségtől való mentesség; illetve a normális viselkedési minták kifejezésének szabadsága.
Mindezek ellenére nyílt titok, hogy ezeket a jogokat rutinszerűen sértik meg. Például Kanadában, az Egyesült Államokban és Európa egyes részein található tejtermelő gazdaságok területén sok tehén az egész életét egyetlen karámban éli le, ez pedig nem ad lehetőséget a normális viselkedési minták követésére. Kevés az esély arra is, hogy az elválasztáskor a borjú mentálisan nem sérül, nem fog éhezni, valamint egészséges marad. A környezetvédelmi kérdésekben az ipar vonakodva ismeri el, hogy vannak javítandó területek.
De mit lehet tenni?
Nem elegendő, ha áttérsz a juh- vagy kecskesajtra. Ők is pont annyira szenvednek, mint a tehenek, és ugyanannyi metánt bocsátanak ki, sőt. A kevésbé intenzív gazdálkodás miatt a tejük szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint a teheneknél: körülbelül 5 kg CO<sub>2</sub>-egyenérték kilogrammonként. Ma már rengeteg növényi alapú alternatíva közül tudunk választani. Ezek általában vízből, keményítőből, kókuszolajból, sóból, aromákból és egyéb adalékanyagokból készülnek. De ugyanúgy lehet, hogy nagyon káros az előállításuk a környezetre, hiszen gyakran pálmaolajat tartalmaznak, ami összefüggésben áll az erdőirtással, ezért érdemes figyelni az összetevőkre, amikor válogatunk közülük.
Egyes tejgazdaságok kísérleteznek, hogy a borjak tovább maradhassanak az anyjukkal, ami az állatok jólléte szempontjából egyértelműen jobb lenne, azonban az ipar sokkal intenzívebbé válik, hiszen így a tej egy része a borjakba kerül. Vannak, akik szabadon legeltetik a teheneiket, ez azonban sokkal nagyobb földterületet igényel, mint az intenzív gazdálkodás. Lambert szerint
egyszerűen nincs elég föld a globális kereslet biztosításához.
Azonban ezek sem jelentenek megoldást, hiszen a teheneket így is kihasználjuk, és a bikákat azonnal a mészárszékre küldjük.
Lambert szerint a tejtermelés környezeti hatása csökkentésének az egyetlen egyszerű módja a gazdaságok fokozása, de ez fokozza a jólléti problémákat. Az egyetlen megoldás az lehet, ha felhagyunk a tejtermékek fogyasztásával. Habár Bekoff szerint kevesebben hiányolnák a tejet vagy a joghurtot, a sajtról viszont nehezebben mondanának le az emberek.
