Ma 70 éves Iggy Pop

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Drogok, nők, csak a zene: menő sztorik és képek a ma 70 éves zenei legendáról.

Lemmy Kilmisterhez vagy Keith Richardshoz hasonlóan valószínűleg senkinek nem kell bemutatni Iggy Popot, aki egészen elképesztő, de ma ünnepli a 70.születésnapját. A sokat látott, Michiganből indult legenda azok közé a szerencsés előadók közé tartozik, aki az elmúlt 40 évben annak ellenére nem változott szinte semmit, hogy gyakorlatilag végigkábítószerezte a pályafutása nagy részét, és ez még jól is állt neki.

Galéria ikon

16

Galéria: Iggy Pop
Fotó: Facebook.com / iggyandthestooges

“Nekem egyszerűen ők a történelem legjelentősebb rockzenekara”

- nyilatkozta nemrég Jim Jarmusch, aki a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon mutatta be Gimme Danger című dokumentumfilmjét, amit Iggy Popról és a hetvenes években legendássá vált zenekaráról, a The Stoogesról forgatott.

"Hallottuk, hogy amikor a zenekar hazajött egy kicsit pihenni az utolsó nagy nekirugaszkodás előtt, Iggy valahogy átvert valakiket, akik az University of Michigan egyetemen dolgoztak, és egy orvosi kísérletben majmoknak adtak kokaint. Lenyúlta a majmok kokainját és benyomta az egészet, a majmok pedig cukros vízen éltek. Utána biztos kirúgtak néhány embert az egyetemről" - ilyen és még ilyenebb sztorik olvashatók Paul Trynka: Iggy Pop - Open up and Bleed című könyvében.

„A zenénk üzenete ez: szörnyűek vagyunk, szörnyen barók és nyájasak, és ha bennünket hallgatsz, segítünk beilleszkedni a társadalomba.”

Nagy kedvencünk ez a Bram Van Splunteren által forgatott 1993-as dokumentumfilm, amiben Iggy Pop bemutatja lakhelyét, a sokszínű Greenwich Village-t.

"Bill Cheatham, aki végül ritmusgitárossá lépett elő, úgy emlékszik vissza a koncertre, mint egy nagy köd fátyolra. Kokain minden mennyiségben.A zenerajongó Bill Williams, aki biztonsági őrként dolgozott a helyszínen, látta, hogy a dealerek úgy árulták a heroint a vállukra akasztott tálcákról, mint jégkrémet szokás a moziban. A Hells Angels tagjai mindenféle drogokat osztogattak a motorjaikról a színpad mögött. A road Dave Dunlop látott egy srácot, aki annyira be votl tépve, hogy a földről felszedett egy marék sarat és megette. Leo Beatti peddig szemtanúja volt, amint egy fiú leesik az egyik erősítőtoronyról, belecsapódik a földbe, majd felpattan és táncolni kezd" – írja Paul Trynka arról az 1970 augusztusában tartott koncertről, ahol Jim Osterberg bejelentette, hogy a művészneve többé nem Iggy Stooge, hanem Iggy Pop.

Boldog születésnapot Iggy!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?