Ön eddig kötögetett, mert az olyan hipszter? Na, akkor rendeljen gyorsan egy kifestőkönyvet!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kell ráfanyalodnia a gyereke Disney-figurás füzeteire, színezheti Bill Murray csodás életét, nagyvárosokat, netes szimbólumokat vagy elvarázsolt erdőt. Utánajártunk, hogy vajon miért olyan népszerűek a felnőtteknek készített kifestők.

Soha nem látott népszerűségnek örvendenek a kifestőkönyvek a felnőttek körében. A tavalyi év végén mi is bemutattuk Ryan Hunter és Taige Jensen 6 dolláros (kb.1459 forint) munkáját, amit leginkább a kortárs internetes humor ihletett. A Guardian.com azonban utánaásott kicsit a jelenségnek, és annak is, miért akkora hype mostanság felnőtt emberek számára, hogy rákattantak az – eddig a kisgyerekek terepének tartott – kifestőkönyvekre? A rajzolópáros ötlete ugyanis nem egyedülálló a szakmában, így semmi meglepő sincs abban sem, hogy a felnőtteknek készített színezőskönyvek a bestseller listákra is felkerültek az utóbbi időben. Nagy-Britanniában előfordult már, hogy egy tízes bestseller listán öt kifestőkönyv volt.

Galéria ikon

16

Galéria: Kifestő könyvek felnőtteknek
Fotó: Facebook.com / Johanna Basford

Na de mégis mi folyik itt? Miért lehetséges az, hogy a legkeresettebb skót illusztrátor, Johanna Basford mindkét (Secret Garden és Enchanted Forest) felnőtteknek készített kifestője után kapkodtak a könyvesboltokban? „ Szerintem igazán megnyugtató valami analóg dologgal foglalkozni, egyfajta digitális méregtelenítésnek is betudható. A kifestőkönyv egy egyszerű módja annak, hogy fejlesszük a kreativitásunkat. Egyes kifestőknek valóban robbanásszerűen megnőtt a népszerűsége, ami annak is betudható, hogy ezeket a Harry Potter és az Éhezők viadala című könyveken és képregényeken felnőtt generáció tagjai készítették” – elemezgeti a lapnak Basford saját sikerének lehetséges okait. Szerinte ezek kiváló alternatívaként szolgálnak az e-könyvek és a digitális olvasási szokások világában.

Ha körbenézünk az ifjúsági regények között, gyorsan rájövünk, hogy ezek valójában a „régi felnőttekhez” szólnak, nem pedig az újgenerációs felnőttekhez. Az e-book eladások közel 53 százaléka gyerekkönyv részlegen történik, és ez a visszacsatolás vezet ahhoz, hogy ezek az online megvásárolt vagy letöltött könyvek lendületet adtak más műfajoknak is. Ennek a kísérletezési szabadságnak tudható be, hogy bizonyos mainstream művekre nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek is rákaptak.

Galéria ikon

16

Galéria: Kifestő könyvek felnőtteknek
Fotó: Facebook.com / Sketchystoriesblog

Vajon az emberek tényleg ennyien elolvasták volna a Szürke ötven árnyalatát, ha sorba kellett volna érte állniuk a könyvesboltban? Valószínűleg az Amazon Kindle-nek (az online könyváruház saját fejlesztésű, világviszonylatban is a legelterjedtebb e-könyv-olvasó termékcsaládja) is emiatt sikerült elpasszolnia több, mint egy millió példányszámot a megjelenés utáni pár napban. Persze a színező könyveket nem dobják piacra e-könyv formában és a Kindle-ről sem tudjuk letölteni, de az interneten könnyűszerrel megvásárolhatjuk őket, ha akarjuk, és ez az a pont, ahol a mamipornó összeér a felnőtt kifestővel. Ha pedig egy terméket felkapnak a közösségi oldalakon, akkor abból napokon belül garantáltan trend lesz.

Johanna Basford „mini-internet” hatást keltő, 22 nyelvre lefordított kifestőjét, a 96 oldalas „Secret Gardent” több, mint 1.4 millión vették meg a 2013-as márciusi megjelenése óta, az újonnan megjelent „Enchanted Forest” című alkotását pedig máris 226.000 vásárló tudhatja magáénak. A szokásostól eltérő kifestőt azóta olyan hírességek is felkapták, mint Zooey Deschanel, aki a Facebook követőivel osztotta meg a könyv elérhetőségeit, az 1.6 millió követővel bíró dél-koreai popsztár, Kim Ki-Bum pedig az Instagramon „hájpolta” a kifestőt.

Galéria ikon

16

Galéria: Kifestő könyvek felnőtteknek
Fotó: Steve McDonald

Mivel ezek a kifestők egyre gyakrabban jönnek szembe a szociális hálón, egyre nagyobb trend lesz belőlük. És ha egy átlagfogyasztó meglátja, hogy mennyire felkapottak a kifestők az internezők körében, akkor ő is vesz magának egyet – így lesz hirtelen menőség, nem pedig ciki dolog kifestőt vásárolni felnőtt fejjel. De az is elképzelhető, hogy már ráuntunk az internetet ellepő cicás videókra, infantilis hozzászólásokra és a még ennél is ostobább mémekre, és valami kreatívabb, kézzelfoghatóbb szórakozásra vágyunk, olyanra ami a digitális világon kívül esik. Ha tényleg ennyire súlyos a helyzet, akkor várhatóan özönvízszerűen fognak minket ellepni gyermekkorunk 21.századi formába öntött változatai a közeljövőben, de akár új műfajok is születhetnek majd a jelenségnek köszönhetően.

Szóval ma már nem kell a fiók mélyére süllyeszteni a kifestőket a pubertás kor kezdetével, hiszen egyre több kortárs művészt megihlet a téma, aminek hála igencsak széles a választék a színezőkönyv piacon. A 31 éves Johanna Basford fekete-fehér csodaországot bemutató könyvéért 10.79 dollárt (kb.2.996 forint) kérnek az amazon.com oldalán, míg a Creative Heaven nosztalgiahullámot meglovagoló kifestőiért átlagosan 5.99 dollárt (kb.1665 forint) kell fizetni. A márka jól láthatóan több irányból támad, így nem csak gyümölcsfaleveleket, de steampunkokat vagy absztrakt képeket is színezhetünk, ha úgy tartja kedvünk.

Galéria ikon

16

Galéria: Kifestő könyvek felnőtteknek
Fotó: amazon.com

Basfordhoz hasonló „hiánypótló” kifestőkben utazik a Fülöp-szigeteki illusztrátor, Kerby Rosanes, aki 2013-ban adta ki első kifestőjét „Doodle Invasion” címmel. A lengyel, német, francia, spanyol és olasz nyelven is megjelent kifestő annyira sikeres lett a felnőttek körében, hogy a művész már dolgozik a második rész tervein. Rosanes sokáig csak firkálgatásként tekintett hobbijára, ma pedig már hivatásszerűen ebből él. A 24 éves művész őrült világot idéző képregényszerű rajzait 9.48 dollárért (kb.2635 forint) rendelheti meg az amazon.comról.

A New York Times által is felkapott Fantastic Cities néven futó kifestő értelemszerűen a városiakat és az urbanisztika iránt érdeklődőket szólítja meg. A kanadai művész, Steve Mcdonald 48 oldalas színezőjében ugyanis olyan nagyvárosok látványosságait, természeti csodáit, utcáit és felhőkarcolóit színezhetjük ki, mint Manhattan, San Francisco vagy Ontario. A hipszteres világnézetbe beillő füzetért, 14.95 dollárt (kb.4150 forint) kérnek a kiadónál.

Természetesen az olyan sármos színészek sem úszták meg a kifestőkönyvesítést, mint Bill Murray, akinek filmbeli karaktereit Nicholas Stevenson, Bridget Meyne, Mike Killkelly és Logan Fitzpatrick dolgozta fel Thrill Murray című, 24 illusztrációt tartalmazó kifestőjében, amiért 13.22 dollárt (kb.3675 forint) kérnek az amazon.com oldalán. Ugyanitt persze Ryan Gosling és Kate Moss kifestőkönyv is kapható átlagosan 2500-3000 forintért. A Goslingos kiadásban egyébként a színész Blue Valentine, Drive vagy az Őrült, dilis szerelem című filmjeinek jeleneteit lehet kiszínezni. Amennyiben vásárlás előtt szívesen letöltene pár példát próbaképpen, ide kattintva azt is megteheti.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.