Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A köztévé ügyeletes sztárja a Hacktion mogorva zsaruja után most a hamarosan induló Fapad című sitcom főszereplőjeként tér vissza. Emellett játszik ezotériában jártas autószerelőt Zomborácz Virág egekig magasztalt Utóéletében is, aminek a premierjén a Dívány megtudta, nem azért kell a nézőknek visszaszoknia a mozikba, hogy ő forgathasson, hanem a közösségi élmény miatt.
Messziről indítok, de valamikor 2010-ben azt nyilatkoztad, hogy kiábrándultál a világból, és kíváncsi vagyok, vajon tart-e még ez az állapot?
Nem, de 2010-ben tényleg nagyon kivoltam. Már korábban kezdődött, de 2010-re kulminált. Azért érdekes, hogy ezt kérdezed, mert akkor egy csomó mindent változtatnom kellett az életemen, pont úgy, ahogy Mózes tette a filmben (az Utóélet főhőse, a részleteket lásd itt - a szerk). Egyszercsak azt éreztem, hogy semmi nem stimmel. Azokról a rutinokról, amiket addig használtam, kiderült, hogy elavultak és új dolgokat kellett keresnem. Az ember ráadásul öregszik is, az sem segített. 2010-ben 41 éves voltam, és a tízesek mindig nagy fordulópontok az életemben. Már az ötéves születésnapomra is emlékszem, tízévesen a legnagyobb problémám volt, hogy már kétjegyű a szám, és harminchárom évesen esett le, hogy tényleg mindenki megöregszik és meghal egyszer. De aztán ezt az egészet el tudta takarni, hogy volt egy hét évig tartó csodálatos kapcsolatom. Amikor véget ért és átalakult valami egész mássá, na, azt nem sokkal követte a negyvenedik születésnapom...
Mit csináltál ekkor?
Nagyon sok horzsolás ért, de elkezdtem másképp vizsgálni az életem, azt hogy mi a dolgom a világban, hiába hangzik ez fennkölten. Addig mindig azt hittem, hogy nekem valamiféle ősi rutinok szerint kell léteznem a színházban, ott kell leélnem az életemet, és egyszercsak rájöttem, hogy az a fajta kőszínházi lét, amiben élek, nem elég. Ekkor nagyon sok mindennel szakítottam, feladtam az addigi életemet, és elkezdtem keresgélni a magam útját, alkotóművészként és magánemberként egyaránt. Sokszor kezdtem már újra. Az a lényeg, hogy jókor kell elengedni a dolgokat, és érezni a ritmust. Én általában érzem ezt a ritmust, de olyan légtornász vagyok, aki nem várja meg, hogy szembejöjjön a trapéz, hanem ha már nem jó, elengedi, aztán repül kicsit a feketeségbe. És végül mindig jön szembe valami.
Sok saját ötleted mellett, ekkortájt jött a Hacktion című MTVA-s sorozat főszerepe is...
Akkor a Hacktion, most meg a Fapad, amit imádok csinálni.
Mennyire más gyár az egyik, mint a másik?
Egészen más! A Hacktionben gyermekkori vágyam teljesült, amikor pisztollyal rohangáltam 270 forgatási napon keresztül. Nagyon jó találkozások születtek belőle, egyfajta karmikus utazás volt. Sokszor van, hogy kollégákkal adott esetben barátok vagyunk, de soha nem dolgozunk együtt, meg előfordul az is, hogy olyannal hoz össze a sors, akinek csak a munkáit ismerem. Nagyon izgalmas dolgok ezek, és most a Fapadban is nagyon sok ilyen találkozás van. De amit igazán köszönhetek a Hacktionnek az a rutin, mert hiába forgattam már egy csomó filmben, igazából nagyon rám fért egy komoly tapasztalás. Voltak sikereim, mint például a Nyomozó, de a Hacktion – igaz, lehet sok pozitívumot és negatívumot is mondani (pártosan és pártatlanul egyaránt) – nekem egy nagyon jó tanulási folyamat volt. Nem mindenkinek adatik meg, hogy 270 napot forgathasson, ráadásul a rendezővel, Fonyó Gergellyel nagyon jókat lehetett kísérletezni, meg a karakterem is nagyon hálás volt.
Milyen volt Zomborácz Virággal forgatni az Utóéletben?
Összesen két-három forgatási napom volt, ami elenyésző, és emiatt igazából nem alakulhatott ki a mélyebb viszony. Most, hogy a Fapad egyik rendezője Virág, végre volt elég időnk, és ebből egy nagyon jó elmélyült szakmai barátság született.
Elég sokat forgatsz, nem panaszkodhatsz...
Eszemben sincs! Azt hiszem, gyerekkori vágyam teljesült azzal, hogy éjjel-nappal forgatok, ami egy óriási kiváltság, nagyon hálás vagyok érte és imádom csinálni. Az Éjszakám a nappalod című filmet forgattam még a nyáron, ami egy másik fajta fantasztikus munka volt, ráadásul vár még egy mozifilm októberben, amit Madarász Isti fog rendezni, őt szintén a Hacktionből ismerem. A Fapadot is imádom, mert a Vinnait alternatív vonalról már eleve nagyra tartom, meg dolgoztunk is már együtt, a sorozat másik íróját, Litkai Gergőt meg senkinek nem kell bemutatni... (Vinnai András és Litkai Gergely a sorozat forgatókönyvírói - a szerk.)
A Fapadra már eleve téged akartak vagy kiválasztottak, esetleg rád lett írva?
Úgy tudom, hogy az elsők között gondoltak rám. Valójában felkértek erre a szerepre.
Nem féltél tőle? Nincs jó hírük a magyar sitcomoknak...
Nagyon vágytam a vígjátékra. Az életem jelentős része a humor, ami ráadásul szerintem a túlélés egyik legfontosabb eszköze. Addig élünk, amíg tudunk nevetni.
Mennyire van kőbe vésve a Fapad forgatókönyve?
Egy forgatókönyv önmagát vési kőbe, ha jó. És ez a forgatókönyv kőbe véste magát. Egyszerűen nem lehet mást mondani, mint ami le van írva, mert nincs értelme mást mondani. Nagyon patent az egész, és nagyon ritka az ilyesmi. Sok forgatókönyv kerül a kezembe, az szinte sosincs, hogy valami úgy jó, ahogy van.
Mennyire hozta meg az ismertséget a köztévé?
Semennyire. Még ma este se ismertek fel, mert az Utóéletben egy fekete, torzonborz alak voltam, most meg itt virítok bajuszos szőkeként. A Hacktion alatt azért volt, hogy egy-egy Hausfrau oldalba bökte a férjét a mozgólépcsőn, ha meglátott, de egyelőre csak jelei vannak, hogy kezdenek az emberek ismerkedni a munkáimmal. Az biztos, hogy a tévé a leghatásosabb módja annak, hogy az ember közismert legyen, és nagyon jó lenne, ha néhány év múlva el lehetne ugyanezt mondani a moziról.
Arrafelé halad a világ?
Nem, de nagyon jó lenne. A világ amúgy szerintem arrafelé halad, ha csak a legközelebb szomszédjainkat is nézzük. Sokkal többet jár mindenki a környékünkön moziba, mint mi magyarok. Kíváncsibbaknak kellene lennünk saját magunkra. A csehek bemennek, ha kijön egy új filmjük, mert érdekli őket.
Sarkítva talán még a focinál is több esélyt kapott már a magyar mozi, szerintem csak elment a nézők kedve.
Az igaz, hogy a magyar film sokszor cserbenhagyta a nézőit, de nagyon remélem, hogy az összes változás, ami ért bennünket az elmúlt húsz, de még inkább negyvenöt évben, lassan végre meghozza a gyümölcsét. Szerintem sok film készül és igenis sok alkotó kap lehetőséget. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, sokan meg harcolnak valamivel, amiről nem tudom eldönteni, hogy van-e értelme vagy nincs. A pofozkodásnál mindig többre tartom a munkát, szerintem akinek igazán van mondanivalója, és aki igazán szeretne létrehozni valamit, az meg tudja találni az útját, hogy hogyan tehesse azt le az asztalra. Az alkotói vágynak nincs se égi, se földi hatalom, ami gátat szabna. Fel kell rázni a nézőket, és minden csatornán el kell hozzájuk jutni. A végső cél visszahívni őket a moziba, de nem azért, hogy mi forgathassunk, hanem azért, mert ezek az alkotások - a mozi, meg a színház is - azért vannak, hogy közösségi élményt nyújtsanak. Megnézünk valamit a tévében egyedül otthon, aztán alszunk, ahelyett, hogy beülnénk hatszáz ismeretlen közé, és egyszerre sírnánk vagy nevetnénk velük. Ezt semmi se pótolhatja az életünkben, és ezt az élményt csak a színház vagy a mozi adhatja meg.
