A Nemzeti Színház színlapján az áll, hogy Az ördög szekrénye című előadás egy cigánymesék alapján készült családi komédia. Szerzője a darab rendezője és díszlettervezője is egyben, Jean Lambert-Wild, aki a hírek szerint jobban örült volna, ha egy cigány költő írja a szövegkönyvet, ám erről Alföldi Róbert Nemzetiből való távozása miatt kénytelen volt lemondani. Így született Az ördög szekrénye, aminek legfőbb baja éppen az, hogy nemigen lehet műfajilag besorolni sehova. Elvileg nyolc éven felüli gyerekeknek ajánlják, akikiből a premieren nem sok volt, és abban sem vagyunk biztosak, hogy később túl sok lesz, nehéz ugyanis eldönteni, kinek szól valójában a mese.
A darabban ismert és kevésbé ismert történetek hangzanak el egy örök álmodozó fiú (Horváth Virgil) szájából, aki a mesék világába menekül a való élet megpróbáltatásai, és anyukája (Molnár Piroska) zsörtölődése elől. De ahogy ördögök (Fodor Tamás) is kiugrálhatnak szekrényekből, ugyanúgy vissza is lehet terelni őket oda, sőt még át is lehet verni őket, még mielőtt persze minden jóra fordulna és a szerelmesek (Farkas Dénes, Tompos Kátya) is egymásra találnának. A Nemzeti a Comédie de Caen-Centre Dramatique National de Normandie-vel, valamint a budapesti Francia Intézettel karöltve hozta létre a produkciót, ami abszurd is, meg nem is: kiszólogat a közönségnek, de aztán lógva hagyja őket, nem akar durván rajzolt Pixar mozi lenni, ehelyett úgy varázsol, hogy közben le is leplezi a trükköt. Mindezt alig egy órában.
A rövidsége amúgy mellette szól, viszont ellene játszik, a színpadon néha követhetetlenül pörögnek az események, és bár több a trükk, mint a mese benne, mégis hiányzik a csoda az egészből. Horváth Virgil Miklós szerepében úgy szorongatja lelkesen tojó műtyúkját, hogy az inkább rémülettel tölti el az embert, ráadásul akkor akarja berántani történetébe a nézőt, amikor az még egyáltalán nincs felkészülve arra, amit látni fog. Az elején így inkább tűnik pszichopata perverznek, mint kreatív agyú, bolondos mesélőnek, és ennek az ellenkezőjéről még a Mariskát játsszó Molnár Piroskának is nehéz meggyőznie, pedig az korholja rendesen az álmodozó életvitel miatt. Mariska a vékony határvonal a valóság és a mese között, így aztán a színésznő nem hagyja magát elragadtatni, mintha ő töltené be a mi, felnőtt kétkedők és hitetlenek szerepét, passzivitásának aligha lehet egyéb komoly oka, viszont kételkedésének kézzel fogható következménye egy rakás tojásbűvésztrükk lett, ami legalább lenyűgözhette a gyerekeket.
Aztán mégis feloldódott a helyzet, amint Fodor Tamás ördöge kilépett a szekrényből, csak kinyitotta a száját, máris mesével töltötte meg a színpadot. Ezzel Horváth Virgil is megtalálta helyét a történetben, de lehet, hogy köze volt ennek ahhoz is, hogy végre elkezdődött az igazi mese. Tompos Kátya cigánylánya légies, álomszerű mesebeli figura lett, míg és Farkas Dénes egyszerre viselte magán az egyszerű sorból származó főhős minden tulajdonságát.
Az előadásban sok a trükk, kvázi a semmiből megjelenő szereplők szinte bármikor feltűnhetnek, de néha még kicsit görcsösen és döcögősen megy a varázslás a színészeknek, ettől akadozik az egész. Ez nem jelenti, hogy ne jöhetnének bele, ha elégszer játszhatnák még az előadást, de ezt aligha tehetik majd meg.
