Mérő László és Bárdos György a színészek és a közönség érzelem-előhívó technikáival kapcsolatosan különleges kísérletet hajt végre. Arra keresik a választ, hogy a nézők zsigerileg érzik-e át a szereplők érzelmeit.
Mérő László matematikus-pszichológus szerint színészből van olyan is, aki zsigerileg éli át a szerepéből következő érzelmeket, és van olyan is, aki mindvégig tudatosan kontrollálja. „Elég a bulvárlapokban olvasni a színésznőkkel készült interjúkat. Az egyik minden este beleszeret a férfipartnerébe, a másik azt mondja, hogy ugyan dehogy, csak eljátssza” – nyilatkozta Mérő László. Szerinte azonban a nézőknek teljesen mindegy, hogyan hívja elő érzelmeit a színész, nekik a végeredmény a fontos. Az UtcaSzak társulatának ma esti kísérleti előadásán ennek akár az ellenkezője is igazolódhat: még az is lehet, hogy számít a színészek érzelmi technikája. Ha szívesen részt venne a kísérletben, kattintson ide!
Mérő László nemrég megjelent, Az érzelmek logikája című könyvében az érzelmekkel kapcsolatos pszichológiai elméleteket áttekintve két csoportba sorolja őket. Az egyik szerint (James–Lange, Ekman) az érzelmek az idegrendszer zsigeri reakciói nyomán jönnek létre, azaz a különféle zsigeri reakciókhoz különféle érzelmek tartoznak. Az elméletek másik csoportja szerint (Schachter és Singer, Seligman) a tudat „vetíti rá” a különféle érzelmeket az idegrendszer izgatott állapotára aszerint, hogy – az egyén személyiségéből fakadóan, társadalmilag, kulturálisan – mi az elvárható. Mérő szerint a két elméletfajta közül egyik sem helyes vagy helytelen, hanem az érvényességi körük más. James– Lange technikával működnek az evolúciósan alacsonyabb rendű fajoknál is meglévő érzelmek (düh, öröm, szomorúság, undor), míg a kognitív műveletek végrehajtására is képes fajok tanult érzelmei – de még az alapérzelmeik is – képesek Schachter és Singer elmélete szerint működni. A kérdés az, hogy a színész a darabbeli szerepében melyik technikát alkalmazza. Zsigerből érzi, vagy tudattal rávetíti a meglévő érzéseire? „Színésze válogatja, hogyan hívja elő az érzelmeit” - magyarázza Mérő. "Van amelyik „zsigerből dolgozik, van, amelyik agyból.” A lényeg úgyis az, mit lát ebből a néző: „A közönség illúziót vár és illúziót kap”– foglalja össze Mérő.
A február 10-én pénteken este fél 8-kor az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Kar aulájában (Budapest VII., Kazinczy utca 23-27) megszervezett színházi kísérlet lényege: az UtcaSzak társulata egy olyan színházi előadást mutat be, amelynek színészein és részben nézőin is folyamatosan szívritmusmérést végeznek az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének munkatársai. A kísérlet során pszichofiziológiai eszközök segítségével arra keresik a választ, hogy mikor, illetve mitől élvezi a közönség az előadást.
A kísérletet vezető Bárdos György neurobiológus hipotézise szerint az élmény erőssége azon múlik, érzelmileg bevonódik-e néző. Akkor teljes a siker, ha a közönség zsigerileg átérzi a szereplők érzéseit. „Vagyis akkor, ha színészek szívfrekvencia-variabilitásának mintázata megegyezik a nézőével.”– mondta Bárdos. A kísérlet mellékesen arra is választ adhat, hogyan függ mindez a színészi átéléstől. Nagyobb hatást tesz-e a közönségre az a színész, akinek a szívének a periódusideje a szerepének megfelelően állandóan változik, vagyis zsigerileg átéli az érzelmeit? Ami a nagy érzelemelméleteket illeti – mint amilyen a James–Lange, a Cannon–Bard vagy a Schachter– Singer elméletek –, Bárdos szerint ezeknek a színházi relevanciáját akkor lehetne ellenőrizni, ha sokcsatornás poligráffal mérnék a színészeket, nem csupán szívfrekvencia-mérővel. „Ami ebben a mérésben különleges, hogy ekkora embertömegen (80 főn) egyszerre szívfrekvenciát még nem mértek. Itt az igazán érdekes eredmény a periódusidők változásának hasonlósága lehet. Kiderülhet, mely pillanatokban (jelenetekben) reagáltak legerőteljesebben a nézők és a színészek”– hangsúlyozta a neurobiológus.
