Ők már a jövő nyári divatot is ismerik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A divatvilág már bemutatta a következő szezon kollekcióit is. Nem hiszem, hogy itt lenne az ideje, hogy azokat a ruhadarabokat elemezgessük, amiket egy év múlva fogunk hordani, bőven ráérünk arra még. Arról azonban szólhatunk, hogy a hírességek, a kiváltságosok, akik az első sorokat foglalják el egy egy ilyen előkelő divateseményen, milyen szerelésekben érkeztek. Mindenki kötelességtudóan annak a tervezőnek az aktuális, vagyis a mostani őszi-téli alkotásai közül választott öltözéket, ahová meghívták.

A Louis Vuitton bemutatón például Camille Belle, Freida Pinto, Kate Perry valamint Leighton Meester jelent meg, mindannyian Marc Jacobs feltétel nélküli követői, természetesen a tervező ruháiban. 

A Chanel bemutatón Leigh Lezark bebizonyította, hogy ami a kifutón jól mutat, az nem feltétlenül állja meg a helyét a való életben is. 

Claudia Schiffer sokkal visszafogottabban nézett ki egy tipikus Chanel összeállításban. 

Rihanna szintén a Chanel kollekciót nézte végig ebben a szerelésben, egyébként szinte mindegyik párizsi bemutatón feltűnt. Öltözékét “néhány” nyaklánccal is kiegészítette. 

RihannaBalmain márka első számú rajongója, így ki nem hagyta volna az új kollekció bemutatóját. Talpig Balmain-ben érkezett, ahogy kell, fekete háremnadrágban, szűkített blézerben, a jellegzetes válltömésekkel és csipkefelsőben. A cipője Christian Louboutin, ezt a kivillanó piros sarok tökéletes elárulja.

Kate Moss az YSL bemutatón egy cseppet talán túlzásba esett, már ami az átláthatóságot illeti. De hát neki mindig a legutolsó divat szerint kell kinéznie, és hát YSL-nél az áttetsző anyagok használata nem szokatlan. Minden azért Kate-nek sem állhat jól...

Charlotte Monaco, a hercegnő, aki újabban divatszerkesztő lett, imádja Stella McCartney-t és ruháit, így természetesen figyelemmel kísérte miket ajánl a következő szezonra.

Stella másik barátnője, Gwyneth Palthrow sem hiányozhatott az eseményről. Mindketten a tervezőnő fiús, bő zakói közül akasztottak magukra egyet-egyet.

Dita Von Teese közel érzi magához Jean Paul Gaultier stílusát, így hát közelről élvezte kedvenc tervezőjének új alkotásait. Ő maga is egy izgalmas összeállításban tündökölt, az idei őszi kollekcióból.

Az amerikai énekesnők a Balmain-féle glamrock megszállottjai, szegecsekkel és hatalmas válltömésekkel fegyelmezik a világot. A márka tervezőjére Michael Jackson stílusa óriási hatással volt. | Michael Jacksonnal indult a Balmain-mánia

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.