Súlyosan veszélyezteted az egészséged, ha ilyen húst eszel

Olvasási idő kb. 3 perc

Gondolkoztál már rajta, hogy felhasználása előtt miért kell megvárni, hogy a fagyasztott hús teljesen kiolvadjon? Nem véletlenül mondják rá, hogy veszélyes.

A fagyasztott hús kiolvasztásakor nem szabad türelmetlennek lenni. Lehet, hogy hosszú ideig tart, de ha rosszul csinálod, súlyos ételmérgezés származhat belőle.

Ezért veszélyes felhasználni a félig kiolvadt húst

Az élelmiszer-biztonsági szakemberek nem javasolják, hogy olyan hússal dolgozz a konyhában, amely még nem olvadt ki teljesen. Belső hőmérséklete ugyanis a sütés-főzés során nem feltétlenül tudja elérni azt a hőmérsékletet, amelyen a baktériumok elpusztulnak – különösen a csontok és a kötőszövetek környékén, ami komoly egészségügyi kockázatot rejt.

Veszélyes úgy elkészíteni a húst, hogy még nem olvadt ki teljesen
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

Ha nem vagy biztos benne, hogy a hús kiolvadt-e, a párolás lehet a legjobb megoldás. Ez általában magas kezdeti hőmérséklettel és hosszú főzési idővel jár, ami nemcsak a baktériumokat pusztítja el, hanem lebontja a kemény rostokat és ízletesebbé teszi a végeredményt.

Idézőjel ikon

„A párolással több íz és nedvesség marad a húsban.”

Mindig a hűtőben olvaszd ki a húst

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Maradék nélkül program keretében hívta fel a figyelmet a kiolvasztás helyes gyakorlatára. Ennek alapján a kiolvasztás legbiztonságosabb módja, ha az ételt a fagyasztóból átteszed a hűtőbe, ahol a kontrollált körülményeknek köszönhetően, a 0 és 5 fok közötti hőfokon a veszélyes mikrobák nem szaporodhatnak el.

Idézőjel ikon

„Ez a módszer általában 24-48 órát vesz igénybe, attól függően, hogy mekkora a termék átmérője.”

Kis mennyiségű fagyasztott hús felengedése történhet mikrohullámú sütőben is, de csak közvetlenül a további hőkezelés megkezdése előtt. Szobahőmérsékleten vagy meleg vízben viszont soha nem szabad a kiolvasztást végezni, mert a hús felszíne hamarabb felmelegszik, míg a belseje fagyos maradhat, így a baktériumok elszaporodása megkezdődhet, még mielőtt teljesen kiolvadt volna.

Ha szeretnéd felgyorsítani a folyamatot, annyit tehetsz, hogy zárt csomagolás esetén a húst hideg állóvízben vagy még inkább hideg csapvíz alatt olvasztod fel. Ne feledkezz meg arról sem, hogy a már felengedett húsokat nem szabad újra lefagyasztani. Ennek az az oka, hogy a fagyasztás nem pusztítja el a mikrobákat, így azok a felolvasztás során újra életképesek lesznek és szaporodni kezdenek. A második fagyasztás után pedig számuk olyan mértéket ölthet, ami az újbóli kiolvasztás után megbetegedéshez vezethet.

A legbiztosabb megoldás, ha a fagyott húst átteszed a hűtőbe, amíg ott kiolvad
Fotó: brizmaker / Getty Images Hungary

Használj húshőmérőt

Amennyiben szeretnél teljesen biztosra menni, érdemes megismerkedned a maghőmérővel vagy ételhőmérővel, amelynek segítségével ellenőrizheted a készülő hús belső hőmérsékletét, és megbizonyosodhatsz róla, hogy az elegendő-e az ételmérgezést okozó baktériumok elpusztításához. A Nébih útmutatója szerint

Idézőjel ikon

élelmiszerbiztonsági alapszabály, hogy nyers húst, tojást tartalmazó ételeket addig kell sütni, főzni, míg belső hőmérsékletük el nem éri a 75 °C-ot.

Mint írják, ezen a hőmérsékleten a legtöbb, emberre veszélyes – jellemzően hasmenést vagy hányást okozó baktérium elpusztítható. Ennél alacsonyabb hőmérsékleten a baktériumok ugyan megfogyatkoznak és legyengülnek, ám fennáll a veszélye, hogy túlélő csírák maradnak hátra, amelyek hosszabb ideig tartó tárolás esetén elszaporodnak, és megbetegedést okoznak.

Idézőjel ikon

„Az ennél alacsonyabb, langyos hőmérséklet (30-40 °C körül) pedig kifejezetten kedvező a baktériumok rohamos szaporodásához.”

Érdemes számolni azzal is, hogy az egyes élelmiszerek jellege, tömege, hővezetése nagyon különböző lehet, így eltérő időtartam alatt érhetik el a baktériumok elpusztulásához szükséges hőmérsékletet. Az ennek ellenőrzésére szolgáló maghőmérő használata igen egyszerű: ez eszköz hegyes részét bele kell szúrni az étel közepébe, majd a kijelzőről leolvasható a belső hőmérséklet. Csak arra kell ügyelni, hogy az ételhőmérő minden használat után le legyen mosva mosogatószeres, vagy akár fertőtlenítőszeres vízzel.

„Az élelmiszer által közvetített megbetegedések döntő része az ételek helytelen, nem biztonságos módon történő elkészítésére vezethető vissza az élelmiszer-előállító vállalkozásoknál és magánháztartásokban egyaránt, mely egy kis odafigyeléssel megelőzhető” – teszi hozzá a Nébih.

Van egy másik veszélyes hiba is, amit sokan elkövetnek a nyers hússal – erről itt olvashatsz

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.