Kiderült az igazság az időszakos böjtről: nem fogyaszt jobban, mint a sima diéta

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy frissen publikált áttekintő elemzés jelentősen árnyalja azt, amit eddig sok cikk és közösségi poszt állított az időszakos böjtről.

Az időszakos böjt nincs lényegesen jobb hatással a testsúlycsökkenésre, mint a hagyományos, kalóriakorlátozáson alapuló étrendek írja a Weborvos egy nemrég publikált kutatási eredményre hivatkozva. A kutatócsoport  22 randomizált, kontrollált vizsgálatot dolgozott fel, amelyekben összesen majdnem 2 ezer túlsúlyos vagy elhízott felnőtt vett részt. Különböző időszakos böjt protokollokat – például időablakos étkezést, 5:2-diétát vagy váltakozó napi böjtöt –hasonlítottak össze hagyományos étkezési tanácsadással vagy semmilyen beavatkozással.  

Főbb eredmények, amelyek új megvilágításba helyezik az időszakos böjtöt

  • A testsúlycsökkenés mértéke az időszakos böjttel és a hagyományos diétákkal közel azonos volt.
    A metaanalízis szerint az időszakos böjt által elért fogyás nagyrészt megegyezett a folyamatos kalóriakorlátozással elérhető eredménnyel, nem volt statisztikailag jelentősen jobb, és klinikai szempontból sem mutatott érdemi fölényt.
  • Nem volt világos, hogy az időszakos böjt jelentősen javítja az életminőséget vagy az egészségi mutatókat.
Az időszakos böjt egészségügyi előnyei nem dőltek meg, de fogyni nem lehet vele hatékonyabban, mint a kalóriaszámlálással
Fotó: wildpixel / Getty Images Hungary
  • A vizsgálatokban a minőség- és életminőség-mutatók, valamint az esetleges mellékhatások tekintetében sem láttak egyértelmű előnyt.
  • Néhány protokoll (pl. váltakozó napi böjt) kicsit jobbnak tűnt rövid távon, de bizonyítékok erre vonatkozóan nem elég erősek.
    Más, korábbi metaanalízisek szerint egyes időszakos böjt változatok – például a váltakozó napi böjt – kissé jelentősebb fogyást hozhatnak rövid távon, de ezek eredményei sem voltak konzisztensen erősebbek, mint a kalóriacsökkentő diétáké.

Ha érdekel, mit jelent mindez a gyakorlatban, ajánljuk a Weborvos cikkét. 

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.