Az őszi–téli betegséghullám idején sok ember az „immunerősítő” csodaszerekhez fordulna, pedig ilyen valójában nem létezik. Az immunrendszert nem erősíteni, hanem támogatni és harmonizálni lehet, méghozzá elsősorban életmóddal, természetes táplálékkal, pihenéssel és odafigyeléssel, nem pedig drága kapszulákkal. Lengyel Boglárka gyermekorvossal beszélgettünk a témában.
Bogi doktornő hitvallása az, hogy a gyermek egészségének legfőbb védelmezője és formálója a szülő. Az egészségügyi rendszer viszont nem kezeli a szülőket partnerként és az orvoslásban uralkodó szemlélet sem az együttműködést helyezi előtérbe. Tapasztalatai szerint, ha egy szülő érti az orvosi összefüggéseket és megkapja a egyénre szabott, neki fontos, korrekt egészségügyi információt és támogatást, akkor képes a legjobb döntéseket hozni gyermeke egészsége érdekében.
Itt az ősz, és vele együtt megérkeztek a felső légúti betegségek. Mit gondolsz, milyen készítmények bizonyulnak a leghatásosabbnak, ha immunerősítésre lenne szükségünk?
Szerintem onnan kellene kiindulni, hogy az immunerősítés egy téves elnevezés. Mert, ha valóban erősítenénk az immunrendszert, annak a vége autoimmun betegség is lehetne, vagy valamilyen nagyon súlyos allergiás reakció. Inkább úgy kéne mondani: az immunrendszer működésének segítése, megalapozása, harmonizálása.
Mert valóban vannak olyan állapotok, amikor azt gondolhatjuk, hogy nem jól működik az immunrendszer. Például amikor a gyerek mindig beteg, ami után a felnőtt is egyik betegségből a másikba esik. Arra nem gondolunk, hogy amikor egyáltalán nem beteg, nem mutat betegségtüneteket, az ugyanúgy az immunrendszer hiányos működésére hívja fel a figyelmet. Az egyik esetben nem tud védettséget kialakítani, a másiknál meg nem is tud reagálni. Mindenkinek az az alapfókusz, hogy „már megint náthás, már megint köhög”, „megint van rajta kiütés”, „folyik az orra” — főleg, ha az őszi–téli problémákat nézzük.
Őszintén, én nem mondanám, hogy „nem jó” a betegség, amennyiben kicsi gyerekről van szó.
Hosszú ideig otthon volt az anyukájával, nem találkozott a közösségi kórokozókkal. Hogyan alakulhatott volna ki immunválasz velük szemben, hogyan lenne ellenanyag a szervezetében? Ez csak úgy tud kialakulni, ha valamiféle betegségtünetet produkálunk: folyik az orrunk, a nyálkahártyákon lévő immunglobulinok elkezdenek működni, ha mélyebbre kerül a vírus, másfajta ellenanyagok aktiválódnak. Ezek az egyhetes, szövődménymentes tünetek törvényszerű velejárói annak, hogy az immunrendszer találkozik a környezetünkben lévő sokféle kórokozóval, ami más emberektől jön. Mert az óvodás az egyik csoportból átmegy a másikba, vagy egyik óvodából a másikba, akkor is újabb betegségeket fog összeszedni, új kórokozókkal találkozik.
Akkor ez a sorminta – az egy hét otthon, két hét oviban, egy hét otthon, két hét oviban – igazából normális dolog, csak el kellene fogadni?
Nem kell úgy gondolni rá, mintha valami szörnyűséges állapot lenne. Ez az immunrendszer érésének, a környezettel való ismerkedésének a következménye. A lényeg, hogy mennyire gyengíti le a gyereket vagy a felnőttet, milyen gyorsan tud kilábalni, illetve lesznek-e szövődmények. Mert ha elhúzódóvá válik, szövődménnyel gyógyul, nincsenek szünetek a betegségek között, vagy az adott betegségnek nincs közvetlen környezeti kiváltó oka, akkor kell aggódni.
Nagyon fontos: kórokozók mindenhol ott vannak, de minden embernél más tüneteket okoznak. Nem teljesen ugyanúgy zajlik a betegség mindenkinél, még ha feltételezzük is, hogy ugyanaz a kórokozó. Itt jön be a másik dolog: az immunrendszer működése az egyénre jellemző. Egyéni sajátosságokat mutat. Nem lehet uniformizálni. Nem lehet elvárni az egyik gyerektől ugyanazt, mint a másiktól, ahogy az egyik felnőttől sem ugyanazt, mint a másiktól. Erre jó példa volt a Covid: valaki sajnos elment a betegségben, más pedig náthával és enyhe lázzal túlvészelte.
Mindig hozott anyagból dolgozunk, ez az orvoslás egyik fő sarokpontja: a táptalaj a lényeg, és a táptalaj az ember, az emberi szervezet. Van genetikája, hozott, öröklött csomagja és van az, amit az életmódunkkal készítünk elő. Az életmódban benne van a táplálkozás, a mozgás, az alvás, a társas kapcsolatok, és ide tartozhatnak a vitaminok is. De ez egy nagy csomag, így minden együtt.
Ha már a táplálkozást említetted: léteznek immunerősítő, mondjuk inkább úgy immunrendszert támogató élelmiszerek? Vagy ez csak marketingfogás?
Persze, nyilvánvalóan vannak. Például a C-vitamin, a D-vitamin… Sőt, a D-vitaminnál mostanában egyértelműen kiderült, hogy hormonszerű, és nagyon nagy szerepe van az immunrendszer megfelelő működésében. És kicsit arról is kell beszélni, hogy mit csinálunk mi a mindennapokban; mit csinál velünk az élet, hogy úgy működik az immunrendszerünk, ahogy.
Vissza kell menni a „kályhához”. Amennyiben minden jól működne – tehát nem rombolódna az immunrendszer működése a korai terheléssel, amit már akár egy újszülött megkap a bőrére kent vegyi anyagokkal, a nem megfelelő étkezéssel, mint túl sok zsír, túl sok cukor – nem feltétlenül kellene „immunerősítő” anyagokról beszélni.
Mert a normál, kiegyensúlyozott táplálkozás alapanyagai — mint megfelelő zsír, fehérje, szénhidrát, vitamin, rost, antioxidánsok — összeraknak egy jól működő testet, egy jól működő immunrendszert.
Nyilvánvalóan szintetikus készítményekkel nem lehet ugyanúgy támogatni az immunrendszert, mert azt nem ismeri föl „élőként” a szervezetünk. A szintetikus vitaminokat, ha mesterséges közegben vannak – édesítő, színezék stb. –, teljesen másképp veszi fel a test, mint amikor zöldségből vagy gyümölcsből ennénk meg azokat a vitaminokat.
Nem akarok a vitaminkészítmények ellen beszélni, de van azoknak ma egy „forradalma”. Vannak gyártók, akik ésszel gondolkodnak, természetes alapanyagokból gyártanak táplálékkiegészítőket, elgondolkodnak azon, hogy melyik vitamin hasznosul reggel, mit kellene bevinni délben, mit este. Mert nem biztos, hogy minden összetevő jól hat egymásra.
Itt is megjelenik a tudatosság. Nem csak arról van szó, hogy egy jó nagy adag C-vitamint beveszünk, és minden oké.
Mit látsz, milyen hibát követnek el leggyakrabban a szülők, amikor minden áron „erősíteni” akarják a gyereküket?
Azt látom, hogy előbb gondolnak arra, hogy bemennek a patikába vagy a boltba, és kérnek valamit tablettában, kapszulában, golyóban, cseppben — mint arra, hogy végiggondolják, a gyerekük mit eszik, mennyit mozog, mennyit alszik, milyen stresszhelyzet van a mindennapokban, dohányoznak-e körülötte a családban, vagy nem. Tehát előbb gondolnak a megvásárolható készítményekre. Szívesebben megvesznek a homeopátiától a gyógynövény alapú készítményeken át a szuperdrága kivonatokig mindent, de nem képesek úgy látni ezeket a dolgokat, hogy hogyan kellene integrálni az étkezésbe. Tehát ne szintetikus C-vitamint vegyenek, hanem figyeljenek arra, mely zöldségek és gyümölcsök tartalmaznak nagyobb mennyiségű C-vitamint, és azt preferálják természetes formában.
Érdekes módon inkább megveszik a drága vitaminokat, minthogy elkezdjenek egy kistermelői közösséghez csatlakozni, ahol organikus, bio, vegyszermentes zöldség-gyümölcs van, és abból főzzenek.
Azért itt szerintem érdemes kitérni arra, hogy a szülők mennyire nem érzik magukat kompetensnek, vagy mennyire nem bíznak a saját – nem is tudom – főzési tudásukban, étrend-összeállításban.
Igen, mert van egy furcsa gondolkodás. Bemenni valahová pénzért megvenni valamit olyan, mintha adna egy plusz súlyt ennek a gondoskodásnak.
Szép doboza van, naponta megvan, hogy háromszor be kell venni — köré épül egy rituálé —, és ez biztos hatékonyabb, mint az, hogy jó minőségű gabonából készült kiflire rakunk zöldségpástétomot, és azt nyers zöldséggel, együtt ülve az asztalnál megesszük.
Együtt vagyunk, együtt készítjük el az ételeket, megkérdezzük a másikat, hogy van, belenézünk egymás szemébe.
Nem szeretnék általánosítani, de azt látom, legtöbbször ez van. Ha a munkám során azt mondom, főzzön a gyereknek teát, adjon mézet, takargassa be, visszakérdeznek. „Na jó-jó, de még egy receptet se ad… Vagy mit vegyek?”
Mi a helyzet a gyógynövényekkel? Van-e bizonyított hatásuk, vagy inkább kockázatot rejtenek egyes gyógynövények?
Hát a gyógynövényeket nagyon régóta használják. Van a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Karán is Gyógynövény- és Drogismereti Tanszék. A gyógynövények a patikai forgalomban nagyon ott vannak – aztán drogériákban és bioboltokban is. Az orvosképzésben nem kerültek elő a gyógynövények a gyógyszertan keretében. A patikusoknál volt ez a tanszék, ők jobban értenek hozzá, nem véletlenül.
Szerintem a legtöbb gyerekgyógyász vagy felnőtt belgyógyász azért használ gyógynövényeket, mert saját maga is, ha megbetegszik, ezekhez nyúl.
Szép lassan meg lehet tanulni, hogy a kamilla szemkimosásra használható, de meg is lehet inni. Tudjuk, hogy a szemölcs ecsetelésére jól lehet használni a vérehulló fecskefüvet. De ez inkább akkor kerül elő, ha egy vérehulló fecskefű hatóanyag-tartalmú – egyébként gyógyszeripari forgalomban lévő, fantázianevű – ecsetelőt is fel lehet írni, mert kiderül, hogy jól működik; de akár a vérehulló fecskefű „tépett szárával” is lehet ecsetelni. Előbb-utóbb az ember, aki kicsit nyitott, odafordul a citromfű felé is. Sosem fog úgy működni egy gyógynövényből készült tea, mint egy pirula, hiszen a hatóanyag-tartalma nem megmondható. Ezért nehéz például a hasfájásra való babáknak/csecsemőknek való teakeveréket ajánlani: valaki töményre főzi, valaki hígra; lehet, hogy a töményre főzött teakeverék éppen a hasfájást erősíti. Vagy az anyatej-serkentésre való teakeveréket is könnyű olyan töményre főzni, hogy utána a szoptatott babáknál is hasi problémákat okoz. Tehát nagyon nehéz reprodukálni ugyanúgy ezeknek a készítményeknek az összetételét, mint amikor tablettázva vannak.
Aztán ott van természetes gyógymódnak az aromaterápia, a fitoterápia is, ezek is tudományok. Van olyan doktor, aki ugyanúgy tudja, ahogyan a gyógyszerkönyvet, ha van affinitása, megtanulhatja. De ez mindig autodidakta tanulást jelent, mert az orvosi képzésben – sem az alap-, sem a szakképzés anyagában – nincs olyan mértékben benne a fitoterápia és az aromaterápia, mint egy fitoterapeuta vagy aromaterapeuta képzésben.
Fontos hangsúlyozni, hogy ne ilyen elvárással forduljon a beteg egy egyszerű gyerekorvos, háziorvos felé.
Te is tapasztaltad már, hogy a gyermek fél az orvosi vizsgálattól? Következő írásunkban praktikus eszközöket, játékos gyakorlatokat és érthető magyarázatokat mutatunk be, amelyekkel segíthetünk csökkenteni a szorongást és bátorságot adni a kicsiknek.
