Borzasztó dolog derült ki a sült krumpliról: ennyi adag cukorbetegséget okoz

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy közel négy évtizeden át tartó, több mint 205 ezer ember étkezési szokásait vizsgáló kutatás szerint már heti három adag sült krumpli fogyasztása is akár 20%-kal növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét. Ha valaki öt alkalommal eszik sült krumplit hetente, a kockázat közel 30%-ra emelkedik.

A kutatók, köztük a Cambridge-i Egyetem egyik szakértője összesen 22 299 cukorbetegség-esetet regisztráltak a vizsgálat ideje alatt. Az eredmények alapján a főtt, héjában sült vagy püré formájában fogyasztott burgonya nem mutatott számottevő kapcsolatot a betegség kialakulásával. Sőt, ha ezeket az ételeket teljes kiőrlésű gabonákkal helyettesítették, a kockázat még csökkent is.

Nő a cukorbetegség kockázata

szakértők szerint a fő különbség az elkészítési mód és a feldolgozottság foka. A mirelit típusú sült krumpli jellemzően magas zsírtartalmú és gyakran ultrafeldolgozott, míg a főtt vagy sült burgonya minimálisan feldolgozott élelmiszernek számít.

A magyarok egyik kedvenc strandétele is okozhat diabéteszt
Fotó: Science Photo Library / Getty Images Hungary

A 2-es típusú cukorbetegség elsősorban az inzulintermelés zavarához köthető, és hosszú távon súlyos szövődményeket, akár szívrohamot, stroke-ot, vesekárosodást okozhat. A betegség kockázatát nemcsak az étrend, hanem a mozgásszegény életmód, a genetikai hajlam és az elhízás is növeli. Dr. Faye Riley, a Diabetes UK kutatási kommunikációs vezetője hangsúlyozta: az étel elkészítési módja legalább olyan fontos, mint maga az alapanyag, és a kiegyensúlyozott étrend érdekében érdemes a teljes kiőrlésű gabonákat előnyben részesíteni, valamint csökkenteni a bő olajban sült vagy erősen feldolgozott ételek fogyasztását.

Ha kíváncsi vagy a nem ismert, 5-ös típusú diabéteszre, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!