Ez a zöldség a természet multivitaminja, mégis sokan undorodnak tőle

Olvasási idő kb. 2 perc

Kevés zöldség osztja meg annyira az embereket, mint a brokkoli. Egyesek rajonganak érte, másokat már a szaga is taszít. Pedig, ha tudnánk, milyen áldásos hatással bír szervezetünkre, talán többször kerülne a tányérunkra.

Gyerekkoromban rá sem bírtam nézni, de amióta éppen csak puhára párolom, és elveszem a tűzről még zsenge zöld állapotában, kifejezetten megszerettem. Nem mondom, hogy nem élnék nélküle, ám mióta tudom, milyen szinten egészséges, rendszeresen bekerül a heti menüsorba. Tájékozódj te is, mi mindent tud a brokkoli. 

Gyerekkorunk egyik legnagyobb mumusa

A brokkoli nem csak harsány színe miatt feltűnő, íze és illata iránt is nehéz közömbösnek maradni. Sokan már gyerekként megutálják – aminek talán az is oka lehet, hogy sokszor főtt formában, túlfőzve, szinte pépessé válva találkozunk vele először, ami nem éppen a legelőnyösebb elkészítési formája ennek a zöldségnek (sem). Az erős, kénes szagért a benne lévő glükozinolátok felelősek, amelyek viszont éppen a brokkoli egyik legértékesebb összetevői. 

Idézőjel ikon

Ezek a vegyületek ugyanis antioxidáns hatásúak, és hatékonyak lehetnek a daganatos betegségek megelőzésében.

Miért hívják természetes multivitaminnak?

A brokkoli igazi tápanyagbomba: C-vitaminban gazdagabb, mint egy narancs, de emellett bővelkedik az A-vitamin előanyagában (béta-karotin), folsavban, K-vitaminban, kalciumban, vasban, káliumban és rostokban is. Egy csésze főtt vagy párolt brokkoli a napi C-vitamin-szükségletünk több mint 100 százalékát fedezheti, miközben alig tartalmaz kalóriát. Ráadásul gyulladáscsökkentő és emésztést segítő hatása is van, így nem véletlen, hogy egyre több egészségtudatos étrend központi eleme.

A brokkoli íze és hatása is előnyösebb, ha nem főzzük túl
Fotó: eyewave / Getty Images Hungary

Nem mindegy, hogyan készítjük el

A brokkoli előnyei csak akkor érvényesülnek igazán, ha jól bánunk vele. A túlfőzés nemcsak az ízét és állagát rontja el, de a benne lévő vitaminokat is csökkenti. A legjobb, ha pároljuk, grillezzük, vagy akár nyersen, salátába reszelve fogyasztjuk. Egy csipet sóval, olívaolajjal és fokhagymával összesütve teljesen új arcát mutatja: a kellemetlen szag eltűnik, és sokkal barátságosabb lesz azok számára is, akik eddig ódzkodtak tőle.

Ha rendszeresen fogyasztod, bélflórád is hálás lesz

A brokkoliban található rostok nemcsak a teltségérzetet fokozzák, hanem a bélflóra egészségét is támogatják. Prebiotikus hatásúak, vagyis segítik a jótékony baktériumok szaporodását, ami az immunrendszer működésére is pozitívan hat. 

Idézőjel ikon

Ez különösen fontos manapság, amikor egyre több betegségről derül ki, hogy összefügg a bélmikrobióta állapotával.

Ha eddig utáltad is, próbálj adni neki még egy esélyt

Talán meglepő, de a brokkoli iránti ellenszenv részben genetikailag is meghatározott: egyes emberek érzékenyebbek a kénes vegyületekre, ezért nekik valóban intenzívebbnek tűnhet az íze. Ugyanakkor a megszokás és a jól megválasztott elkészítési mód sokat segíthet abban, hogy megszelídítsük ezt a zöld „minivitamint”. És ha sikerül, az nemcsak az ízlelőbimbóinknak, de egész szervezetünknek ajándék lehet.

Ha érdekel, mely ételeket érdemes kerülnöd egészséged érdekében, ezt a cikket ajánljuk. 

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.