Bajban lehetnek a nyugdíjasok, ha orvosi ellátásra van szükségük

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tovább nőtt a betöltetlen orvosi praxisok száma országszerte. A legnagyobb bajban hosszú távon az idősebbek lehetnek. A felnőtt háziorvosi körzetekben az orvoshiány, illetve a növekvő létszámuk egyre hosszabb várakozási idővel jár együtt.

A betöltetlen háziorvosi praxisok esetében ugyan kapnak ellátást a helyettesítő háziorvostól a betegek, azonban ez a páciensek vagy az orvos hosszabb utazását eredményezi, ami a betegellátástól veszi el az időt. Ez pedig az orvos eredeti praxisára is hatással van, hiszen kevesebb időt tud az eredeti körzetében rendeléssel tölteni. A GKI Gazdaságkutató Intézet elemezte a kialakult helyzetet. 

„Az Országos Kórházi Főigazgatóság 2024. decemberi adatai szerint 839 tartósan (6 hónapnál hosszabb ideje) betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon összesen 568 településen. 2023 augusztusához viszonyítva a tartósan betöltetlen praxisok száma 180-nal, vagyis 27 százalékkal nőtt, ezzel együtt újabb 51 település maradt állandó háziorvos nélkül. Az összes háziorvosi praxis (6434) 13 százaléka áll tartósan betöltetlenül” – írja a GKI legutóbbi elemzése. 

Egyre több a betöltetlen praxis, kevesebb idő jut az orvosi ellátásra
Fotó: Cameravit / Getty Images Hungary

Nehézkes az orvosi ellátás

A legtöbb tartósan betöltetlen pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (95) volt, amit Pest vármegye (67) és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (59) követett. A helyzet Budapesten sem kedvezőbb, itt összesen 80 betöltetlen pozíció van jelenleg, ebből 11-et a XIV. kerület, 9-et a XIX. kerület, valamint 8-at a XXI. kerület ad.

Idézőjel ikon

Csak 4 olyan fővárosi kerület van, ahol nincs tartósan betöltetlen praxis.

A betöltetlen pozíciók földrajzi elhelyezkedés szempontjából egybefüggő területen találhatók, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék kistelepülésein. De több megyeszékhelyen is súlyos a helyzet. Miskolcon 12, Pécsett 5, Győrben 6, Kecskeméten 5, Székesfehérváron 11, Tatabányán 11, Veszprémben 5, Szolnokon 4, Egerben 4, Salgótarjánban 9 háziorvosi praxisban nincs orvos.

Nem javul a helyzet

98 praxis ráadásul több mint 10 éve betöltetlen, míg az 5-10 éve betöltetlen pozíciók száma 155. Ezek alapján a betöltetlen pozíciók 30%-ában nem is várható, hogy a helyzet megváltozzon. A kormány az 5 évnél régebben betöltetlen praxist elvállaló orvosok számára 2017-től nettó 20 millió forintos támogatás biztosít, és részben adminisztratív eszközökkel is igyekszik a hiányt mérsékelni a kisebb praxisok összevonásával, az elmúlt 10 évben 6645-ről 6434-re csökkentették a körzetek számát.

A növekvő trend mind a felnőtt-, mind a gyermekorvosok esetén várhatóan folytatódni fog. Az orvostársadalom is öregszik, helyükre nem érkeznek fiatalok. Az egy háziorvosra jutó lakosok számának emelkedése

az öregedő társadalom miatt még nagyobb problémát jelent, mivel egyre több idős ember fogja igénybe venni az orvosi szolgáltatásokat.

A helyzet várhatóan kevésbé fog romlani a gyermekellátás területén, ugyanis a születések csökkenése valamelyest kompenzálni fogja a csökkenő gyermekorvosi létszámot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.