Egyre jobban szorongatja Európát a veszélyes vírus, újabb ember fertőződött meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztják, hogy egy európai páciens mhimlővel (korábban: majomhimlő) fertőződött meg nem sokkal azután, hogy Afrikából Thaiföldre érkezett.

Az mhimlő aránylag újnak számító variánsával, a Klade 1b-vel fertőződött meg az a 66 éves európai férfi, akit jelenleg egy bangkoki kórházban ápolnak, miután mhimlőre jellemző tünetekkel szállították az egészségügyi intézménybe – számol be a Magyar Távirati Iroda. A férfi Afrikából érkezett a thai fővárosba. A fertőzés tényét a laboreredmények is megerősítették

A thaiföldi járványügyi hatóságok az esetről tájékoztatták az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is. Az európai beteget jelenleg karanténban tartják egy bangkoki kórházban, és

Idézőjel ikon

megfigyelés alatt tartják azt a 43 embert is, akik korábban szoros kontaktusba kerültek vele.

Ők egyelőre nem produkáltak tüneteket, ám a protokoll szerint 21 napig fenntartják a megfigyelést. A thai hatóságok azt is elrendelték, hogy a kockázatosnak ítélt 42 országból érkezőket egyrészt regisztrálni kell, másrészt teszteltetniük kell magukat a vírusra.

Az európai kontinensen is egyre nagyobb aggodalmat kelt a vírus
Fotó: Jasmin Merdan / Getty Images Hungary

Európában is megjelent a vírus

Az mhimlő egyre nagyobb aggodalomat kelt világszerte. A WHO augusztus 14-én nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a Klade 1b variáns miatt, ugyanis ez a változat a szakemberek szerint nemcsak fertőzőbb, de súlyosabb megbetegedést is okozhat. Európában szerencsére csak egyetlen behurcolt esetről tudnak, a kontinensen egyelőre még a Klade 2 variáns a domináns.

A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz korábban elmondta: „az mhimlő új kládjának kimutatása és gyors terjedése a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, ezt követően vírusvariáns szomszédos, korábban mhimlő-megbetegedéseket nem jelentő országokban történő kimutatása, illetve a további terjedés lehetősége Afrikán belül és kívül nagyon aggasztó”.

A korábbi nevén majomhimlőként ismert kór vírusos betegség, amely terjedhet emberről emberre is. A WHO szerint szoros érintkezés, például érintés, csók vagy szex, valamint szennyezett anyagok, például lepedők, ruhák és tűk révén terjedhet. A tünetek közé tartozik a láz, a fájdalmas kiütések megjelenése, a fejfájás, az izom- és hátfájás, a gyengeség és a nyirokcsomók megnagyobbodása.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.