Járványveszélyre figyelmeztet a népegészségügyi intézet, már áldozatot is szedett a köhögéssel járó betegség

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már 76 esetben igazolták a szamárköhögés jelenlétét Magyarországon. A népegészségügyi intézet járványveszélyre figyelmeztet.

Járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon, nyilatkozta az  RTL Híradónak Galgóczi Ágnes, a Népegészségügyi Központ járványügyi vezetője. A központ legfrissebb jelentése szerint főváros mellett 12 vármegye is érintett Magyarországon.

A szamárköhögés, azaz a pertussis különböző kórokozók által okozott tünetegyüttes, amit rohamokban jelentkező jellegzetes köhögés és hetekig elhúzódó kórlefolyás jellemez. Amint arról az Index is beszámolt, a járványügyi főosztályvezető és az RTL-nek nyilatkozó gyermekorvos is egyetértett abban, hogy a koronavírus-járványnak is köze van ahhoz, hogy a szamárköhögés újra felütötte a fejét Európában, így Magyarországon is.

Egy esetleges járvány során a legkisebbek a leginkább veszélyeztetettek
Fotó: David Espejo / Getty Images Hungary

Járványveszélyt okozhat a sok beteg

A köhögés mellett lázzal, hányással, nehéz belégzéssel is járó szamárköhögés szövődményei főként csecsemő- és kisdedkorban veszélyesek, ugyanis a legkisebbek csak 2 hónapos korukban kapják meg a szamárköhögés elleni oltás első vakcináját. Azt aztán több alkalommal követi emlékeztető oltás az első életév során, hogy a teljes védettség kialakulhasson, a legutolsó emlékeztető oltást 12 évesen, az iskolai kampányoltások keretén belül kapják meg a fiatalok. A legsúlyosabb szövődmények a még oltatlan, csecsemőkorú gyermekeket veszélyeztetik. 

Idézőjel ikon

Ilyen fiatal korban a betegség lefolyása nagyon súlyos, a légzéskimaradás akár halált is okozhat.

Egyre többen kapják el a veszélyes betegséget

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt húsz évben mindösszesen 36 igazolt eset volt, ez a szám most már 76-nál tart. A legújabb jelentések szerinti 32 esetből minden negyedik érintett 1 éves kor alatti csecsemő.

Két kisbaba már bele is halt a betegségbe idehaza.

Az NNGYK ezért azt javasolja a kismamáknak, hogy a várandósságuk harmadik trimeszterében oltassák újra magukat, ugyanis a védettség az évek során az oltások ellenére csökken,  így az a felnőtt is elkaphatja és átadhatja a szamárköhögést, akit gyermekkorában beoltottak.

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.