Így lehet vízmérgezésed kánikula idején

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az idei július eddig a hőségriasztások és a melegrekordok jegyében telt. Nem csoda, ha a szakemberek rendre figyelmeztetnek, mennyi veszélyt hordoz a rekkenő kánikula a napszúrástól a hőgutáig. A legfontosabb a kiizzadt folyadék pótlása, de ezzel sem szabad túlzásokba esni, mivel a vízmérgezés is halált okozhat.

A napok óta tartó hőség egészségügyi veszélyeiről már sokat írtunk, de az országos tisztifőorvos és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ is minden adandó alkalommal figyelmeztet a folyadékpótlás szükségességére a kánikulában. Arról azonban ritkábban esik szó, hogy a túlzott vízfogyasztás is mérgezést okozhat. 

A vízmérgezés nem vicc

Talán már mindenkinek a könyökén jön ki, hogy a 40 fok közeli hőmérséklet drasztikus hatással van a szervezetünkre, amelynek komoly munkájába kerül, hogy állandó szinten tartsa a belső hőmérsékletünket. Napi több liter vizet is kiizzadhatunk, ezért a bevitelnél napi 2,5-3 liter a minimum. Ugyanakkor maximumok is vannak, mert a vízmérgezés akár halállal is végződhet. Ilyen akkor alakul ki, ha a szervezet vízbevitele nagyobb, mint a vízleadása– figyelmeztet a WEBBeteg.

Ha ilyen hőségben sportol vagy dolgozik valaki a szabadban, akkor van leginkább kitéve vízmérgezésnek
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

A folyadékpótlás sem mindegy, hogy mivel történik. A legjobb az ásványvíz, amivel az izzadsággal elpárolgó sókat is pótolhatjuk, de a gyümölcsteák, gyümölcslevek is ajánlottak. Kerülendők viszont a cukrozott üdítők, az alkohol és a koffeintartalmú italok, utóbbiak ugyanis vízhajtó hatásúak, vagyis fogyasztásuk után csak jobban fogunk izzadni, ami a vízháztartásunkat még inkább felborítja. 

Érdemes mindig magunknál tartani innivalót, és folyamatosan kortyolgatni,  nem szabad megvárni, hogy már gyötörjön a kínzó szomjúság. De mint mindent, ezt is túlzásba lehet vinni.  Vízmérgezésről akkor beszélünk, ha valaki olyan nagy mennyiségű vizet visz be a szervezetébe, hogy attól felborul a sóháztartása: a különböző tápanyagok annyira felhígulnak, hogy nem tudják ellátni a feladatukat.

Rengeteg víz kell hozzá

Ez leginkább  olyanoknál fordulhat elő, akik intenzíven sportolnak vagy kemény fizikai munkát végeznek a nagy melegben, és ezért szélsőségesen sok vizet isznak.  Egy egészséges felnőttnek naponta több mint 7-8 liter vizet kellene meginnia ehhez.

Amikor a vér nátriumtartalma túl alacsony, a sejtek működése nem megfelelő. Ennek hátterében az áll, hogy a vízbevitel mértéke meghaladja a vese nátriumkiválasztó képességét. A krónikus vízmérgezés (yponatremia) esetén a nátriumszint csökken drasztikusan, és ha ez hirtelen történik, az nagyon súlyos tünetekkel: agyduzzanattal, kómával, esetlegesen akár halállal járhat.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?