Szuperoltással rukkol elő a Pfizer és a Moderna is, erre készülnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Közegészségügyi győzelmet remélnek a vakcinagyártók az új szuperoltástól, mely az influenza és a Covid ellen egyszerre lehet hatásos.

Bejelentette a Moderna, hogy sikerrel zárta le a Covid és az influenza ellen fejlesztett kombinált oltása tesztjének harmadik, klinikai fázisát. 

Az új szuperoltás két betegség ellen született meg

A Moderna harmadik fázisú kísérletében közel 8000 résztvevő vett részt két korcsoportban. A beoltottak egyik fele 50-64 év közötti felnőtt volt, a többiek 65 év felettiek. Amint arról a ScienceAlert is beszámolt, mindkét csoportban randomizálták azt, hogy ki kapja az új oltást: voltak, akik a kombinált szupervakcinát kapták meg, mások pedig külön Covid- és influenzaoltást. A vizsgálat értékelte a szupervakcinák a biztonságosságát, az oltás utáni reakciókat, illetve a vakcinák által kiváltott immunválaszt is. 

Szuperoltással védenének a covid és az influenza ellen
Fotó: Elva Etienne / Getty Images Hungary

Az eredmények alapján kiderült, hogy a kombinált vakcina mindkét korcsoportban magasabb immunválaszt váltott ki a Covid és három influenzatörzs ellen, mint a különálló oltások.

Az oltási mellékhatások hasonlók voltak a kísérleti és a kontrollcsoportban egyaránt. A legtöbb mellékhatás mindkét csoport tagjainál izomfájdalom, fáradtság és az injekció beadásának helyén fellépő fájdalom volt.

Bár a kísérleti eredmények ígéretesek, még nem publikálták őket hivatalosan, és a független szakértői vizsgálat is várat magára. A továbbiakban valószínűleg fiatalabb korosztályon is tesztelik majd a szuperoltásokat.

Pár hónapja hasonlóan pozitív eredményekről számolt be egy másik vakcinagyártó is. A Pfizer és német partnere, a BioNtech kombinált Covid és influenzavírus elleni oltóanyaga mind a korai, mind a késői tesztelési fázisban hatékonynak mutatkozott. Az utolsó klinikai vizsgálatok után, akár már 2024-ben piacra dobnák a kombinált vakcinát.

A kombinált oltások előnyei nem elhanyagolhatóak a gyártók szerint

A szakértők úgy vélik, a kombinált oltásoknak számos előnye van, az, hogy kettő helyett elég egy vakcinát beadni, csökkenti a költségeket és a tárolási igényeket egyaránt. Ez különösen a szegényebb országok számára jelent hatalmas lehetőséget a betegségek megelőzésére.

Hazánkban is használnak kombinált oltásokat, többek között a gyermekek számára kötelező MMR és Di-Per-Te vakcináknál. Előbbi kanyaró, a mumpsz és a rubeola ellen, míg a második a szamárköhögés, a tetanusz, azaz a merevgörcs és a diftéria ellen véd, és már 1948 óta alkalmazzák

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?