Nagyobb az esélyed a túlélésre, ha ilyen orvoshoz kerülsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy tanulmány szerint azoknál a betegeknél, akikkel női orvos foglalkozik, kisebb a halálozási kockázat, valamint alacsonyabb az esélye annak, hogy visszakerülnek az kórházba.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a női orvosok nagyobb valószínűséggel tartják be a klinikai irányelveket, alapos betegtörténetet készítenek, és jobban bevonják a betegeket a döntésekbe, mint a férfi orvosok. A témában a legutóbbi tanulmány arra jutott, hogy női orvosok esetén kisebb az esélye az elhalálozásnak és annak, hogy valaki visszakerüljön a kórházba, miután kiengedték.

Ebben jobbak a női orvosok a kutatás szerint

A nők és a férfiak rengeteg mindenben különböznek, nemcsak testileg, hanem a hozzáállásukat tekintve is. Egy új tanulmány arra jutott, hogy jobb kezekben vannak a betegek, ha női orvosok kezelik őket. Mindezt leginkább a női betegek – különösen a súlyos betegek – érzékelték. A kutatás kimutatta, hogy mind a férfiak, mind a nők esetében, akiket női orvosok kezeltek, általában alacsonyabb volt a halálozás kockázata és a 30 napos kórházi visszakerülési arány is. A tanulmány több mint 700 000, 65 éves vagy annál idősebb pácienst vizsgált, akiket 2016 és 2019 között kórházba szállítottak, és kizárólag kórházakban dolgozó orvosok kezeltek. A kutatók arra jutottak, hogy a női orvosok a férfi orvosoknál jobbak a kapcsolatteremtésben, ha női betegről van szó. Emellett ők a tünetek és a betegség értékelése során a női betegekkel szemben kevesebb nemi előítéletet mutattak, mint a férfi orvosok, ami miatt a súlyos betegségeket hamarabb észlelték.

Nem ez az első tanulmány, amely szerint az orvos neme hatással lehet a betegellátásra. 2021-ben egy másik kutatás arra jutott, hogy a női betegek rosszabb eredményeket értek el, amikor férfi orvosok kezelték őket, de ugyanez nem volt igaz a női orvosok által kezelt férfi betegekre. Egy 2018-as tanulmány megállapította, hogy a férfi orvosok alulbecsülték a stroke kockázatát a női betegeknél, míg a női orvosok jól teljesítettek a nőknél a stroke kockázatának felmérésében. Egy 2017-es kutatásban pedig arra jutottak, hogy a női orvosok nagyobb valószínűséggel tartják be a klinikai irányelveket és a bizonyítékokon alapuló gyakorlatot, mint az ellenkező nemű kollégáik.

Egy új tanulmány arra jutott, hogy jobb kezekben vannak a betegek, ha női orvosok kezelik őket
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Miért mások a női és férfi orvosok?

A kutatások alapján több oka is van annak, hogy a női betegeket a férfi orvosok másképp kezelik, mint a női orvosok, beleértve a kommunikációt és a nemi előítéleteket a tünetek vagy egy betegség súlyosságának megítélésében. Egy másik tényező, hogy az orvosi képzés során hagyományosan a férfi betegek tüneteivel foglalkoznak, így különösen a férfi orvosok korlátozottan értik a női jellemzőket.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a női betegek esetében nagyobb valószínűséggel utasítják el az aggodalmaikat, nagyobb eséllyel becsülik alá a fájdalmaikat, és a szívtüneteket nem veszik olyan komolyan, mint férfi társaiknál. Átlagosan a női orvosok kevésbé valószínű, hogy elutasítják a női betegek tüneteit, és alaposabb kivizsgálást biztosítanak. Ezenfelül nagyobb valószínűséggel kérdeznek rá a beteg szociális körülményeire, ami szintén hatással lehet az egészségére, illetve konzultálnak szakemberekkel a páciensük ellátásával kapcsolatban.

A női betegek szívesebben beszélnek nőnemű orvossal?

A szakértők szerint egyes nőnemű betegek jobban érzik magukat, ha személyes egészségügyi információkat női orvosokkal osztanak meg, illetve ők érintik meg őket a privát testrészek vizsgálata közben (például urológiai, nőgyógyászati és emlőproblémák esetén). Valamint a női orvosok empatikusabbak, amikor beszélnek a páciensükkel.

Kevesebb az előítélet a női orvosokban a női betegek iránt
Fotó: BakiBG / Getty Images Hungary

A nők keressenek női orvost?

Manapság egyre több nő keres inkább nőnemű orvost, mert jobban érzi magát ellátás közben. A lényeges az lenne, hogy mindenki figyelmes orvost keressen magának, valójában a nemnek nem kellene ezt meghatároznia. Sajnos azonban még manapság is rengeteg az előítélet és nemi sztereotípia, ami késedelmet vagy hiányos ellátást eredményezhet, ami végső soron a betegség rosszabb kimeneteléhez vezethet.

Magyarországon népbetegség a magas vérnyomás, azonban kevésbé ismert, hogy az alacsony vérnyomás is bajt okozhat. A következő cikkünkben összeszedtünk 5 jelet, amiből tudod, hogy mentőt kell hívnod a túl alacsony vérnyomás miatt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.