Ezt a húst hagyd a boltban, ha megelőznéd a cukorbetegséget

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A cukorbetegség amellett, hogy közvetlen egészségügyi kockázatokkal jár, a szívre és az érrendszerre is kockázatos lehet. Érdemes az élelmiszerek egyes típusaival csínján bánni, ha érintettek vagyunk benne.

Egy friss kutatás szerint egyes húsfélék már akkor is károsak lehetnek az egészségre, ha hetente egynél többször eszünk belőlük.

Aggódhatnak a steakek szerelmesei, ugyanis nemrég kiderült, bizony komoly kockázati tényezőt jelentenek a vörös húsok. A kutatók a cukorbetegeket óva intik a gyakori húsfogyasztástól. 

Sertés, marha, bárány, kecske: ezek mind vörös húsok
Fotó: Dalibor Despotovic / Getty Images Hungary

Mi is pontosan a vörös hús?

Bár azt hihetnénk, ha szín alapján kategorizálnánk a húsféléket, hogy a marhahús az egyetlen vörös hús, azonban a tudomány jelenleg minden négylábú, háziasított állat húsát annak tekinti egészségügyi szempontból. 

A marha mellett a kecske, a bárány és a sertés húsa is a vörös húsok kategóriájába tartozik, belsőségeik azonban nem. Az Európai Rákellenes Kódex tájékoztatása szerint a baromfiak és a vadak húsának fogyasztása sokkal biztonságosabb, és most az is kiderült egy friss tanulmánynak köszönhetően, hogy nemcsak a daganatos megbetegedések számát növeli a vörös hús fogyasztása, de a 2-es típusú cukorbetegséget is. 

„Már heti 2 adag vörös húsnál is szerény, de statisztikailag szignifikáns kockázatnövekedést tapasztaltunk, és a kockázat tovább nőtt magasabb bevitel esetén ” – nyilatkozta Xiao Gu, a tanulmány vezető szerzője, a Harvard T. H. Chan School of Public Health posztdoktori munkatársa, aki kiemelte azt is, hogy az állati fehérjék növényire cserélve hatékonyan képesek csökkenteni a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. 

Feldolgozott formában fogyasztva még veszélyesebbek a vörös húsok
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

A vizsgálat során mintegy 200 ezer egészségügyi dolgozó adatait elemezték a szakemberek. A vizsgált időszak során közel 10 százalékuknál, 22 ezer embernél alakult ki2-es típusú diabétesz.

Étrendjük összetételének elemzése során azt tapasztalták, hogy azok, akik gyakrabban fogyasztottak vörös húst, akár feldolgozott, akár feldolgozatlan formában, 62 százalékkal nagyobb eséllyel lettek cukorbetegek. Megnézték azt is, vajon van-e különbség a feldolgozottság formáját tekintve.

A házi kosztot, illetve feldolgozatlan formában elkészített vörös húst fogyasztók esetében 40, míg a feldolgozott élelmiszereket gyakran választó embereknél 51 százalékos volt a vércukorproblémák aránya. Azok, akik a heti két porciónál többször döntöttek ezen élelmiszerek mellett, adagonként 24 százalékkal valószínűbben váltak érintetté a cukorbetegségben. 

A növényi fehérjeforrások jelen pillanatban biztonságosabbnak tűnnek
Fotó: Tanja Ivanova / Getty Images Hungary

Azt is megfigyelték, hogy amennyiben egy-egy adag állati fehérjeforrást növényire cseréltek, 30 százalékkal csökkent a rizikó. A hatalmas embertömeget érintő, több évtizedes adatokat elemző kutatást követően a tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a heti egyszeri sertés-, marha-, kecske- vagy bárányhús fogyasztása az ideális egészségügyi szempontból. A vörös húsok ugyanis olyan nyomelemeket és vitaminokat is tartalmaznak amellett, hogy egyértelmű egészségügyi kockázatot jelentenek, melyekre szervezetünknek szüksége van a megfelelő működéshez. 

Ha kíváncsi vagy arra, melyek ezek,érdemes ide kattintanod, hogy megismerd az egészséges élethez feltétlenül szükséges vitaminok és ásványi anyagok testünkre gyakorolt hatását. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.