Elég megosztó étel, pedig a szívednek és az agyadnak is jót tesz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak, akik szeretik – és még többen vannak, akik utálják. A makréla, különösen annak paradicsomos változata, keveseket hagy hidegen, pedig ez a halféle remek nyomelemforrás, és fogyasztása hozzájárul egészségünk megtartásához – nem feltétlenül paradicsomos halkonzerv változatban.

A makréla elnevezés nem egyetlen halfajtát takar: a mérsékelt égövi és a trópusi tengerekben előforduló makrélafélék családjába számtalan faj tartozik. Közöttük a leggyakoribb a közönséges makréla, ennek hossza 40-50 cm, de vannak alig néhány centis makrélák is, amelyeket leginkább csalinak szokás használni (no meg a paradicsomos halkonzervbe). A makréla a tonhalhoz képest karcsúbb és kisebb, legnagyobb termesztői és exportőrei Dánia, Hollandia, Japán, Kína és Norvégia.

A zsírosabb halak fogyasztása véd a szívbetegségektől

Mivel Magyarországon viszonylag kevés esélyünk van rá, hogy a fogástól számolva 24 órán belül a tányérunkra kerüljön, a legtöbbször fagyasztott vagy konzervállapotban fogyasztjuk. A makrélafélék húsa jellegzetes, kissé olajos, egyszerre édeskés és sós ízű. Mivel a makréla (akárcsak a lazac) a kifejezetten „zsíros halak” kategóriájába tartozik, kiváló forrása az ómega-3 zsírsavnak. A „jó” zsírok segítenek megőrizni a szív egészségét, hatékonyan szabályozhatják a vér koleszterinszintjét, csökkentve az LDL (a „rossz” koleszterin) és növelve a HDL (a „jó” koleszterin) szintjét, és ezáltal kedvező hatást gyakorolva a vérnyomásra is.

A halakban található ómega-3 zsírsavak nagyon előnyösek az egészségünkre nézve
Fotó: Carlo A / Getty Images Hungary

A zsíros halakban kétféle ómega-3 található: a DHA (dokozahexaeonsav) és az EPA (eikozapentaénsav). Mindkettőnek jelentős szerepe van a szív- és keringési megbetegedések megelőzésében. Kutatások bizonyítják, hogy az inuitok és a japánok esetében – mindkét nemzet tagjai hagyományosan sok halat fogyasztanak – 18-19%-kal kevesebb a kardiovaszkuláris megbetegedés kockázata.

A rendszeres halfogyasztás csökkentheti a kognitív hanyatlás kockázatát 

A halak ésa tenger gyümölcseinekfogyasztása megakadályozhatja az életkorral összefüggő kognitív hanyatlást is. Tanulmányok kimutatták, hogy azok az élelmiszerek, amelyek jelentős mennyiségben tartalmazzák az említett kétféle ómega 3-zsírsavat (EPA és DHA), segíthetnek a nagyon enyhe Alzheimer-kórban szenvedők kognitív funkcióinak javulásában. Egy közel 6000 nő bevonásával végzett vizsgálat során a kutatók megállapították, hogy azoknak a nőknek, akik hetente legalább egyszer fogyasztottak sötét húsú halat (beleértve a makrélát), lényegesen jobb verbális memóriájuk volt. De minden korosztály számára fontos a megfelelő ómega-3-bevitel, és nemcsak fizikai, hanem lelki egészségünk szempontjából is:

Idézőjel ikon

csökkenti a depresszió kockázatát, és a csecsemők agyának fejlődéséhez is nélkülözhetetlen.

A makréla kiváló vitamin- és nyomelemforrás

A makréla, azonfelül, hogy kiváló ómega-3- és fehérjeforrás, jelentős mennyiségű vitamint és nyomelemet is tartalmaz: B2-, B3-, B6- és B12-vitamint, valamint D-, K- és E-vitamint. A B-vitaminok szintén elengedhetetlenek az agy megfelelő működéséhez, így a B12-vitamin (kobalamin) is, amely a vörösvértest-képződésben is fontos szerepet játszik. A B12-vitamin csak állati eredetű élelmiszerekben, például tojásban, húsban és tejtermékekben található meg. A makréla 100 grammja 8,71 µg B12-vitamint tartalmaz, amivel bőven fedezi a felnőttek számára ajánlott napi szükségletet.

Nem csak konzerv formájában fogyaszthatjuk a makrélát
Fotó: Olesia Shadrina / Getty Images Hungary

Emellett a makréla vasat, magnéziumot, foszfort, folsavat és szelént is tartalmaz. A szelén a téli, vírusos időszakban különösen fontos, mivel erősíti az immunrendszert. Egyébként is ajánlatos odafigyelni arra, hogy megfelelő mennyiségben vigyük be a szervezetünkbe, hiszen pajzsmirigyünk megfelelő működéséhez is szükség van rá, és antioxidáns tulajdonságai által segíthet megelőzni a daganatos megbetegedéseket is. Az ajánlott napi bevitel felnőtt esetében 60–75 µg, amit az olajos halakon kívül tojásból és olajos magvakból pótolhatunk.

K- és E-vitamin-forrás

Akárcsak a D-vitamin esetében, a legtöbb embernek a K-vitamin-szintje is a kívánatos alatt marad. Pedig ez a vitamin is fontos: a véralvadásban játszik szerepet, megakadályozhatja az artériák elmeszesedését, emellett a csontok épülésében is nélkülözhetetlen. A K-vitamint a bélben a szervezet is előállítja, de hosszan tartó, gyulladásos bélbetegség vagy antibiotikumkúra esetén előfordulhat hiánybetegség. A férfiaknak körülbelül 120 mikrogrammot kell bevinniük belőle naponta, a nőknek pedig körülbelül 90 mikrogrammot. A K-vitamin kiváló forrásai a sötét, leveles zöldségek (például a spenót és a kelkáposzta), amelyek remekül passzolnak a makrélához – amely szintén tartalmazza a napi ajánlott mennyiség 10%-át.

Az E-vitamin kulcsfontosságú vitamin a szem és a bőr egészségének megőrzéséhez, valamint az immunrendszer megfelelő működéséhez. Antioxidáns tulajdonságai segítenek megvédeni a szervezetet a szabad gyökök általi károsodástól, valamint csökkenteni az öregedés hatásait. Az ajánlott napi mennyiség 15 milligramm, ennek a tizedét szintén bevihetjük a makréla fogyasztása által. A másik, szintén öregedésgátló és antioxidáns vegyület a Q10 koenzim, amelynek beviteléhez szintén ideális választás, ha részben makrélából fedezzük, hiszen mind az E-vitamin, mind a Q10 koenzim felszívódását elősegítik a makrélában található egészséges zsírok.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.