A fogyás legújabb trükkje: arra koncentrálj, hogy mit eszel, ne arra, hogy mikor

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szakértők szerint járhat bizonyos előnyökkel az étkezési idő szabályozása, de sokkal fontosabb arra összpontosítani, hogy mit eszünk, ahelyett, hogy mikor: így eredményesebb lesz a fogyás!

Egy tanulmányban 139 elhízott résztvevő kapott kalóriaszegény ételeket. A férfiaknak azt mondták, hogy naponta 1500 és 1800 kalóriát fogyaszthatnak, míg a nők napi étkezését 1200-1500 kalóriára korlátozták. A résztvevőknek minden egyes elfogyasztott falatot fotóval kellett dokumentálniuk, és szigorúan naplót vezetettek az étrendjükről, illetve csak 8 és 16 óra között fogyaszthatták el a napi kalóriabevitelüket.

Az időszakos böjtölés nem hozott jelentős változást a kalóriadeficithez képest

Az eredmény az lett, hogy mindenki fogyott. A csak kalóriakorlátozást alkalmazó csoport átlagosan 6 kilót, míg az időszakos böjtöt folytatók csoportja átlagosan 8 kilót a 12 hónapos vizsgálati időszak alatt. A tanulmány szerzői így azt állapították meg, hogy a két csoport fogyása nem különbözik jelentősen.

nő salátát eszik
Végeredményben a kalóriadeficit vezet fogyáshoz mindenképp
Fotó: Yagi Studio / Getty Images Hungary

Más szóval az időszakos böjt nem hozott jelentős változást a fogyási eredményben. Nem találtak különbséget sem a derék körméretének változásában, sem a testzsír vagy a testtömegindex csökkenésében. A vércukorszint, inzulinérzékenység, vérlipidek és vérnyomás is ugyanolyan mértékű javulást mutatott mindenkinél. 

A tanulmány szerző így azt állapították meg, hogy sokkal fontosabb, hogy mit eszünk, mint az, hogy mikor esszük meg.

Az energiaszükségletnél alacsonyabb kalóriabevitellel kell számolni

„A szervezetnek negatív energiaegyensúlyt kell elérnie a kalóriabevitel és/vagy a napi testmozgásra fordított energiamennyiség csökkentésével” – magyarázták a szakértők.

Mindez megerősítette a már jól ismert kalóriadeficit fogalmát. Ez azt jelenti, hogy aki fogyni szeretne, annak az energiaszükségletnél alacsonyabb kalóriabevitellel kell számolnia.

Például, ha napi energiaigényed 2200 kcal, azonban az elfogyasztott ételek és italok mindössze 1800-2000 kalóriát tesznek ki, akkor jól csináltad, kalóriadeficitben vagy.

Azonban ha túlléped a szervezeted számára szükséges kalóriamennyiséget, az hízáshoz fog vezetni. A kalóriadeficit elérhető fokozott testmozgással vagy csökkentett energiabevitelű étrend követésével.

Nem biztos, hogy a böjtölés a megoldás
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Hogyan néz ki az egészséges fogyás?

Szakemberek szerint az a legjobb diéta, amelyet valaki hosszú távon is be tud tartani. Bár a fent említett tanulmányt egy teljes éven keresztül végezték, a fenntarthatóság valódi szintje 2 év után következik be. A táplálkozási szakértők azt javasolják, hogy aki fogyni szeretne, kövesse saját éhségjelzéseit étkezési menetrend felállítása helyett. Az éhség és jóllakottság jeleit követve összpontosítson az elfogyasztott élelmiszer minőségére, és ne a napszakra, hogy mikor szabad enni, és mikor nem. 

Az időkorlátos böjtölés zavaros étkezési mintát hozhat létre, mivel az emberek figyelmen kívül hagyják, hogy éhesek, csak azért, hogy jobban összpontosítanak arra, hogy mikor ehetnek.

Amikor valaki már nagyon éhes, akkor ez olyan helyzetet idézhet elő, melyben gyengébb minőségű ételt választ, vagy ami rosszabb: túlevéshez vezethet, így megakadályozza azt, hogy a fogyókúrázó kalóriadeficitet hozzon létre.

Aki fogyni szeretne, annak azt javasolja a tanulmány, hogy minél több olyan ételt válasszon, ami kalóriánként nagyobb jóllakottságot eredményez. Ilyenek például a zöldségek, a gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, a bab, a lencse és más hüvelyesek, amelyek nagy mennyiségű élelmi rostot tartalmaznak. És, ami szintén fontos: mindenki igyon elegendő mennyiségű vizet!

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.