Rengeteg dolog van, amit cikinek, nehéznek, feleslegesnek vagy problémásnak gondolunk – például ha tervek nélkül vágunk neki az életnek, ha beismerjük a hibáinkat, vagy ha másokhoz mérjük magunkat –, ezek többsége azonban éppenséggel hasznos is lehet.
A kisgyerekek gyakran verik magukat a földhöz, üvöltenek lélegzetvétel nélkül, vagy vágják a fejüket a falnak mérgükben, mert a nagy belső, lelki nyomástól csak egy nagy külső, fizikai nyomással képesek megszabadulni. Ha viszont segítünk nekik elfogadni az elégedetlenségüket, és alternatívát adunk az érzésük kifejezésére, nemcsak az ő testi épségüket, hanem a saját lelki stabilitásunkat is megőrizhetjük.
A régóta tartó kapcsolatokban, még akkor is, ha egyébként jól kijövünk egymással és nincsenek komolyabb problémák, időről időre felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon mit érez irántunk a másik.
A gyerekek dac- és hisztikorszaka sajnos nem kikerülhető, hiszen a fejlődés szempontjából fontos állomás. A kialakulásának hátterében álló 3 fő ok megismerésével és azoknak az adott helyzetben való felismerésével viszont sokat könnyíthetünk a gyerekünk és a magunk idegi leterheltségén is.
A mai ember célja a folytonos könnyedség, vidámság és élvezet. Ódzkodunk a szomorúságtól, a gyásztól, a félelemtől és bizonyos mértékig a haragtól is, mintha ezek az érzések haszontalanok vagy mindenképp károsak lennének a személyiségünkre. Itt pedig nagyot tévedünk.
A szorongás gyakran ismeretlen fogalom és jelenség a gyerekek számára. Nem értik, hogy mi történik velük, mi váltja ki ezt a rossz érzést, egyszerűen blokkolva érzik magukat, ami rémisztő. Ezért van szükségük a szülő elfogadására és érzelmi útmutatására.
Indultál már el valamit megnézni, csak azért, mert sokan voltak kíváncsiak rá? Gondolkodtál már azon, miért élvezik a fesztiválozó fiatalok a tömeget? Miért szeretünk ennyire együtt lenni?
Az énüzenettel szemben nem kell se védekezni, se támadni, éppen ezért a gyerek sokkal nagyobb valószínűséggel hallja meg a mondanivalónkat, és fogadja el a helyzetet. De mi az az „énüzenet”?
Mikor mondtad ki utoljára, hogy szomorú vagy dühös vagy? Ha a felnőttek többségéhez hasonlítasz, akkor nem mostanában lehetett. A kultúránkban ugyanis bevett dolog, hogy nem igazán használunk egyszerű érzelmi nyelvezetet a belső állapotaink leírására. Talán gyerekesnek, talán túl szimplának tartjuk. Ehelyett okoskodással és homályos kifejezésekkel bugyoláljuk be a mondandónkat, amivel elrejtjük az érzéseinket – gyakran még önmagunk elől is. Legújabb sorozatunk nyolcadik részében összegyűjtöttük, mit érdemes tudnod az intellektualizációról.
Az elején minden tökéletesnek tűnik, mintha a fellegekben járnánk, aztán pár hét elteltével jön a hidegzuhany: „Nem állok készen egy komoly kapcsolatra.” Csalódás, beletörődés, továbblépés, majd jön egy újabb lehetőség, egy újabb esély a boldog párkapcsolatra, de a forgatókönyv megint ugyanaz. Miért?
Ágy alatti szörnyek, szekrénybe bújó szellemek, sötétség és ijesztő árnyak. Mi idézi elő, és mi vet véget a gyerekek irracionális félelmeinek?
Mi lenne, ha tudnánk, hogyan lehet életreszólóan kielégítő és biztonságos párkapcsolatot fenntartani? Lehetséges-e valóban megbocsátani egy megcsalást, és utána újra bizalmat érezni a párunk iránt? Hogyan kerülhető el, hogy a kisgyereknevelésben a nő ne elhagyatottnak és frusztráltnak, a férfi ne örökösen számonkértnek érezze magát? Fel kell-e adnunk a függetlenségünket azért, hogy kapcsolatban éljünk? És mit taníthatott nekünk a járvány a párkapcsolatokról? Dr. Sue Johnson, a világ egyik legelismertebb párterapeutája a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet és az EFT Alapítvány felkérésére tartott előadásában adott választ ezekre a kérdésekre.
