Az elején minden tökéletesnek tűnik, mintha a fellegekben járnánk, aztán pár hét elteltével jön a hidegzuhany: „Nem állok készen egy komoly kapcsolatra.” Csalódás, beletörődés, továbblépés, majd jön egy újabb lehetőség, egy újabb esély a boldog párkapcsolatra, de a forgatókönyv megint ugyanaz. Miért?
Nem, nem a véletlen műve, és jó hír, hogy meg lehet szakítani a káros minták ismétlődését. „Éveken át szinte csak érzelmileg elérhetetlen emberekhez vonzódtam és próbáltam velük párkapcsolatot létesíteni. Sikertelenül. Aztán amikor megismertem a felnőttkori kötődési stílusok hátterét, és megtanultam, hogyan törhetem meg a gyerekkorból hozott mérgező minták láncolatát, minden megváltozott” – írja Kathrine Meraki a Mediumon.
Az, hogy gyerekként a szüleink mennyire voltak válaszkészek, és hogyan reagáltak a szükségleteinkre, olyan mély hatással lehet ránk, hogy tudat alatt befolyásolhatja a későbbi párválasztásunkat. A bevésődés és a kötődés részben megmagyarázza, hogy miért vonzódunk olyan emberekhez, akik valamelyik vagy akár mindkét szülő tulajdonságait hordozzák. Arról, hogy pontosan mit takar a biztonságos, a szorongó-aggodalmaskodó, az elutasító-elkerülő, valamint a bizalmatlan-elkerülő kötődési típus, és hogy ezek miként hatnak felnőtt életünkre, ebben és ebben a cikkben írtunk részletesen.
Szorongó-aggodalmaskodó kötődés
Azokra, akik félnek a visszautasítástól és a magánytól, akiknek folyamatos visszacsatolásra van szükségük a partnerüktől ahhoz, hogy érzelmileg biztonságban érezzék magukat, a szorongó-aggodalmaskodó kötődési stílus jellemző.
„Annyira a volt barátom és a párkapcsolatom körül forgott a világ, hogy kezdtem elhanyagolni a barátaimat, és hiába vártam el a kapcsolatomtól, hogy visszakapjam önmagamat, éppen ennek ellenkezője történt: végül teljesen elveszítettem” – vallja Meraki.
A szorongva kötődő emberekhez általában elutasító-elkerülő, azaz érzelmileg távolságtartó személyek vonzódnak, ami még inkább megerősíti a szorongóknak azt a hiedelmét, hogy a másik fél nem tudja kielégíteni az érzelmi szükségleteiket.
Elutasító-elkerülő kötődés
Az érzelmi és fizikai szabadságot igénylő és az intimitást kerülő emberek nagy valószínűséggel ebbe a kategóriába esnek, és nem ritka, hogy amint kezd érzelmileg túl intenzívvé válni számukra egy kapcsolat, egyszerűen ellökik maguktól a másikat.
Mint azt Jeb Kinnison is megjegyzi Avoidant (Elkerülő) című könyvében: „amint túl közel kerül hozzá valaki, megszólal a tudatalatti riasztója, és inkább a biztonságos egyedüllétet választja, vagy azoknak az embereknek a társaságát, akik nem veszik észre, hogy ő valójában nem az, akinek látszik.”
A szorongóan kötődő emberekkel ellentétben az elutasító-elkerülő személyek a függetlenséget részesítik előnyben, és már-már ódzkodnak az intimitástól, nekik ugyanis nincs szükségük másokra ahhoz, hogy szabályozni tudják az érzelmeiket.
Zsák a foltját?
Az tehát, hogy a szorongva kötődő és az elutasító-elkerülő személyek ennyire vonzzák egymást, visszavezethető a múltbeli, szülőkkel való kötődési stílusra. Bartholomew, Horowitz és John Gottman munkássága is igazolja, hogy a felnőtt kori párválasztásnak a kora gyerekkorban megélt kötődési stílus az alapja és mozgatórugója.
Azok a kisgyerekek, akiknek a szüleire az érzelmi távolságtartás a jellemző, és akiket megbüntetnek, amikor sírnak vagy szomorúak, azt tanulják meg, hogy a szoros kapcsolatok és az érzelmek „rosszak”. Ha pedig a szülő következetlenül, bizonytalanul kötődik és elégíti ki gyermeke szükségleteit, azaz hol elutasítja, hol pedig szeretőn és gondoskodón viszonyul hozzá, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy ahhoz, hogy jól legyen (gondoskodjanak róla, megetessék, tisztába tegyék), folyamatosan fenn kell tartania a rá irányuló figyelmet – vagyis hogy ragaszkodással elérhetővé válik számára az érzelmi közelség és intimitás.
Felnőttként tudattalan félelmeket váltunk ki egymásból...
...miközben keressük azt a szeretetet és érzelmi táplálékot, amit gyerekként nem kaptunk meg.
Az elutasító-elkerülő stílussal kötődő emberek is vágynak a szeretetre és törődésre, miközben a korai bevésődés miatt tartanak a szoros kapcsolatoktól. Azért tartják a pár lépés távolságot, mert félnek kimutatni a sebezhetőségüket. A szorongva kötődő embereknek folyamatos visszacsatolásra van szükségük ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, és a félelmük tárgya az, hogy elhagyják őket. Az elutasítás és a ragaszkodás kombinációja pedig állandó feszültséget eredményez a kapcsolatban.
„Ahhoz, hogy megtanuljuk szabályozni az érzelmeinket és harmóniába kerüljünk önmagunkkal, első lépésként fel kell ismernünk önkorlátozó sémáinkat. Amint tudatába kerülünk szorongó-aggodalmaskodó kötődési stílusunknak és elkezdünk azon dolgozni, hogy megadjuk magunknak azt a mértékű törődést és figyelmet, amire vágyunk – ahelyett, hogy másoktól várnánk el –, sokkal könnyebb lesz véget vetni a szenvedésünket okozó minták ismétlődésének” – összegez Meraki.
