Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Indultál már el valamit megnézni, csak azért, mert sokan voltak kíváncsiak rá? Gondolkodtál már azon, miért élvezik a fesztiválozó fiatalok a tömeget? Miért szeretünk ennyire együtt lenni?
A tömeg ugyanolyan bosszantó lehet, mint amennyire vonzó. Járványtani szempontból egyenesen halálos, de anélkül is ijesztő: balesetek történnek, az emberek összenyomják egymást, a rendezvények sorban állással, várakozással, alkalmazkodással járnak. Mégis szeretjük őket, sőt, nagyon könnyen képezünk tömeget, legyen szó strandról, sporteseményről, bevásárlóközpontról, koncertről, vagy akár tüntetésről. Miközben megtehetnénk, hogy a közvetítést megnézzük otthonról, bevásárolhatnánk online, vagy meghallgathatnánk a zenészt a telefonunkról is, a tömeg által generált energiát, a közös élményt csak személyesen kapjuk meg.
Miért szeretünk együtt lenni?
A közösségben élés – tetszik vagy sem – kifejezetten fontos az ember számára. Megkapunk valamit, nevezzük kollektív pezsgésnek, amihez másként nem juthatunk hozzá. Nemcsak különleges eseményekkor szeretünk összegyűlni, de sokaknak a mindennapokban észlelt tömeg is felüdülést, kapcsolódást, elégedettségérzést nyújt. Egy 2500 résztvevő bevonásával végzett kísérletsorozatban a szakemberek igyekeztek megfejteni a kollektív pezsgés összetevőit. Kiderült, hogy a másokhoz történő kapcsolódás élvezetének és egyfajta megszenteltségérzésnek a kombinációjaként alakul ki. Az emberek háromnegyede legalább hetente egyszer részt vesz valamilyen közösségi élményben, egyharmaduk mindennap igényli. Ez utóbbi csoport az, amelynek tagjai erősen megszenvedték a járványhelyzet miatt kialakult korlátozott helyzetet.
Nem bírjuk, ha kihagynak valamiből
Egy közös ügy annál fontosabbá válik, annál jelentőségteljesebbnek érződik, minél többen vallják magukénak, minél többen csoportosulnak az elérése érdekében. Ám ugyanez érvényesül a teljesen hétköznapi helyzetekben is. Például a parton egy szép napsütéses délután, egy koncertteremben, étteremben, vagy akár csak a bevásárlás közben. Meglehetősen furcsán éreznénk magunkat ezeken a helyeken teljesen egyedül. Az élményhez a legtöbb ember számára hozzátartozik mások jelenléte, tevékenysége, beszélgetése. Nem számít, hogy idegenek, vagy sem, kommunikálunk-e velük, vagy figyelemre sem méltatjuk őket, örülünk, hogy ott vannak. A figyelmen kívül hagyás vagy kizárás fájdalma az ilyen helyzetekben is éppúgy megjelenik, például amikor nem akarnak beengedni egy emberekkel tömött helyre, vagy látványosan elszeparálódnak tőlünk. Más esetben úgy elmegyünk az emberek mellett az utcán, hogy észre sem vesszük őket, ám ilyenkor szerepük – éppen a közösséghez tartozás érzése miatt – felértékelődik. Legtöbbünk személyes jóllétéhez hozzátartozik a társadalmi kapcsolódás, sőt a mindennapos eseményeket értelmessé, bizonyos értelemben szentté emeli.
Összekötnek az érzelmeink
Más kutatások is hasonló eredményekre jutottak. Dario Páez és csapata 2015-ben arra jött rá, hogy a társas összejövetelek erősítik a kollektív identitás érzését, a társadalmi integrációt, az önértékelést, nemcsak az egész csoport számára, de egyénileg is. Egyfajta érzelmi közösséget, szinkronizációt élünk meg vadidegenekkel (azaz az érzelmek és késztetések könnyebben kerülnek összhangba, úgy ragadnak át, akár az ásítás), akár negatív, akár pozitív töltetű maga a rendezvény vagy menet, amiben részt veszünk. Erősebbé válnak az érzelmi reakciók, a társadalmi támogatás, sőt a társadalmi hiedelmek (a közös hiedelemrendszer, például a nyelv, a hit vagy az ideológiák rendszere a kultúra alapja) is.
A közösségek hatása
A kutatásokból az is kiderül, hogy szociális hálózataink erőteljesen formálják egészségünket és boldogságunkat, sőt még azt is meghatározzák, hogyan használjuk az agyunkat döntések meghozatalakor. Minél több minőségi kapcsolatot tudunk felmutatni, annál egészségesebbek vagyunk minden szempontból, nemcsak mi, emberek, de az állatok is. Legtöbbünknek veleszületett igénye, hogy kapcsolatot építsen ki másokkal, nemcsak a családban, de jóval szélesebb körben is. Azokat a tényezőket, amelyek társadalmi kapcsolatainkat veszélyeztethetik, szinte a fizikai fájdalommal azonos módon éljük meg, ugyanaz az idegi áramkör aktiválódik. Ennek magyarázata csakis az lehet, hogy alapvetően társasági és társadalomban élő lényként létezünk, agyunkat így huzalozták be, és amikor nem kapunk elegendő ilyen típusú interakciót, akkor szenvedni kezdünk. Talán ezért mondunk le a közösségi tevékenységekről, a tömegben történő létezésről ilyen nehezen.
