12 szokás, amiért haragszunk magunkra, pedig jót tesznek nekünk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rengeteg dolog van, amit cikinek, nehéznek, feleslegesnek vagy problémásnak gondolunk – például ha tervek nélkül vágunk neki az életnek, ha beismerjük a hibáinkat, vagy ha másokhoz mérjük magunkat –, ezek többsége azonban éppenséggel hasznos is lehet.

A P.S. I Love You blog szerzője, Brianna Wiest több olyan rossznak gondolt szokást, viselkedést gyűjtött össze, amelyek elsőre talán negatívnak tűnnek, de ha jobban belegondolunk, pozitív eredményt is hozhatnak, ezekből szemezgettünk. Veled is volt már olyan, hogy ezeken paráztál?

#1 Azon aggódni, hogy nincsenek hosszú távú terveid

Megnyugtat, a biztonság és a kényelem érzetét nyújtja, ha előre eltervezed, mit fogsz csinálni öt év múlva, mik a céljaid, terveid, melyeket hosszú távon el szeretnél érni. Valójában azonban nagyon kevés olyan dolog van, amit ennyire előre képesek vagyunk eltervezni, ezért a hasonló „ötéves tervek” inkább csak illúziók. Sőt, rossz irányba vihet el, ha túlságosan a megtervezett útra koncentrálsz, ezért nem élsz a közben adódó, másfelé vivő lehetőségekkel. Ne aggódj tehát, ha fogalmad sincs, hol leszel öt-tíz év múlva – inkább hozd ki a legjobbat a mostból.

#2 Magányosan tölteni az időt

Természetesen pozitív dolog a társasági élet, olykor azonban mindenkinek szüksége van rá, hogy egymaga legyen és elmerüljön a gondolataiban, feltöltődjön, lerázza magáról a közösségi lét terheit. Egyáltalán nem ciki, ha egy napig senkihez sem szólsz, hanem begubózol a lakásodba és csak magaddal törődsz.

#3 Semmit sem csinálni

A modern élet nagy átverése, hogy minden pillanatot hasznosan kell tölteni – valójában a legértékesebb idő sokszor éppen az, amikor „semmit sem csinálunk”, csak ellazulunk és hagyjuk, hogy múljon az idő. Az élet apró örömei, egy reggeli kávé vagy tea, elnyújtózás az ágyban vagy a teraszon, felhőtlen trécselés a barátokkal – ezeknek látszólag semmi haszna nincs, valójában viszont mindennél többet érnek.

#4 Beismerni a hibáinkat

Senki sem tökéletes. Ha beismered, hogy vannak hibáid (ami bizonyos), az segít benne, hogy fejlődj, jobbá válj, és legközelebb ne kövesd el ugyanazokat a tévedéseket.

Egy kis magány hasznos is lehet.
Fotó: Dougal Waters / Getty Images Hungary

#5 Saját magunkat fényezni

Ahelyett, hogy azon mérgelődnél, mennyi akadályon kellett átküzdened magad, gondolj inkább arra, mennyire erős és ügyes vagy, hogy képes voltál túljutni az eléd gördített, látszólag megoldhatatlan problémákon. Nem gáz egy kicsit fényezni magad azért, amit elértél.

#6 A párhuzamos igazságok elismerése

Hiába nevelik beléd gyerekként, hogy csak egyetlen igazság létezik, ez nem így van. Rengeteg igazság létezhet egymással párhuzamosan, és ami öt éve még igaz volt, ma már egyáltalán nem az. Ne félj beismerni, hogy mindennek több oldala van, és egyszerre több, látszólag ellentmondó dolog is igaz lehet.

#7 Döntésképtelennek lenni

A döntésképtelenség valójában nagyon is döntés, méghozzá nemleges. Csak azokon a lehetőségeken feszengsz és agyalsz döntés nélkül, amiket valójában nem is akarsz választani – azokra, amelyek tényleg hasznosak számodra, gyorsan rávágod az igent, ugyanis felismered a bennük rejlő pozitív lehetőséget.

#8 Világhódítás helyett befogadni a világot

Tudd, hogy mit akarsz, és tegyél meg mindent, hogy megszerezd – sokan ennek a jegyében élik az életüket, és elfelejtik, hogy rácsodálkozni a világra, befogadni az ingereit, élményeit, sokszínűségét gyakran fontosabb, mint megragadni és magunkévá tenni azokat. Nem kell, hogy mindennel céljaid legyenek, hogy minden téged szolgáljon – gyakran elég, ha nyitott vagy és hagyod, hogy a világ jöjjön oda hozzád.

#9 Szabadon mérgesnek lenni

A harag az egyik legerősebb érzelem, ami nemcsak érzelmi tisztítótűzként funkcionál, de rengeteg mindent elárul: ha szabadon kifejezzük, rájöhetünk, mi az, ami igazán bosszant, mi az, amin változtatni kellene, milyen dolgokat kell száműzni az életünkből. Hosszú távon káros lehet, frusztrációt és szorongást szül, ha visszatartod a haragod és nem hagyod, hogy természetes módon megnyilvánuljon.

#10 Szégyenkezni

Káros dolog szégyenkezni, ha nincs okod rá, de ha valami olyasmit tettél, amit azóta megbántál, és beismerted, hogy rosszat cselekedtél, nem ciki rosszul érezned magad miatta. A szégyenérzet egészséges érzelmi reakció, ami rámutat, hol tévedtél, és segít, hogy legközelebb ne kövesd el ugyanazt a hibát.

#11 Lassan dolgozni

Nem kell mindig rohanni: érdemes olykor beleveszni a részletekbe és alaposabban belemélyedni egy munkába, tevékenységbe, amivel így lehet, hogy nem végzel gyorsan, viszont biztosabb eredményt hoz. Ne csak a cél lebegjen a szemed előtt – az odavezető út is hasznos, és rengeteg tanulsággal szolgál.

#12 Venni egy nagy levegőt

Amikor mély levegőt veszel, egy rövid időre kiszakítod magad az éppen végzett cselekvésből és tisztázod, feldolgozod magadban az érzelmi állapotodat. Azok, akik képtelenek tisztázni magukban, mit éreznek, gyakran elkerülik a nagy levegővételeket, vagy képtelenek rájuk. Érdemes néha megállnod, mélyet be- és kilélegezned, hogy kiengedd a bensődben felgyülemlett érzéseket és beengedd azokat, amelyek be kívánnak jutni. Meglátod, milyen megkönnyebbülést és felszabadulást fog jelenteni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.