Világoskék, sötétkék, pasztelkék – ám egy valami azonos: az anyag. Az pedig nejlon. Igen, a sokunk által gyűlölt, szocialista időkben kötelező iskolaköpenyről van szó. Az egyenlőség szimbólumaként bevezetett öltözék iskolások tömegeinek életét határozta meg évtizedeken keresztül.
Galgóczi Erzsébet a szocializmus egyik legismertebb és legelismertebb írónője volt, de kevesen tudtak saját magával vívott küzdelmeiről.
Budapesten az 1950-es évek közepén több mint 350 mozi vagy vetítőhely működött. Számuk még a rendszerváltás előtt is elérte a hetvenet, majd a 90-es évektől kezdve sorra zártak be.
1977-ben forgatták, de csak egy évtizeddel később, a szocializmus utolsó időszakában kerülhetett a mozikba az első magyar horrorfilm. Márkus László, a főszereplő épphogy megérhette a vetítést.
A Kádár-korszak legbefolyásosabb és legmegosztóbb kritikusa volt. Mindent tudott a színház világáról, jellegzetesen rövid, ám sokszor ostorként csattanó mondatai színészek sokaságának megítélését határozták meg. Molnár Gál Péterről azonban sem barátai, sem az őt nem kedvelők nem sejtették, hogy nemcsak vitriolos kritikákat, hanem jelentéseket is írt – III/III-as ügynökként.
Kürtszó, zászlófelvonás, számháború és balatoni napfény – a szocialista korszak úttörőtáborai mára félig elfeledett, mégis eleven emlékeket őriznek. Egy generáció nőtt fel ezekben a nyári mikrovilágokban, ahol a fegyelem és a móka kéz a kézben járt, és ahol a nevelés eszköze volt a játék.
A rendszerváltás előtt először be kellett fizetni a kiválasztott autó vételárát, majd következett a várakozás. Akár éveken át. Aztán az Autó-Motor magazinban közzétett információk alapján lehetett átvenni a gépkocsit a Merkurnál. Ám nem mindig azt az autót kapta a vevő, amelyiket megrendelte.
Magyarországon a pénzügyi nevelés ma is gyerekcipőben jár, de ez az írás nem a magyar oktatási rendszer bírálata, sokkal inkább egy nosztalgikus jegyzet valakinek a billentyűzetéből, aki kisiskolás korában takarékbélyeg-gyűjtőlapra gyűjtötte a bélyegeket a zsebpénzéből, de ma már neobankoknál van számlája. Hiába, változó világban élünk.
Létezik egy városrész Krakkó keleti szélén, amelyen nem csupán megépítettek, hanem megterveztek egy eszmének. Ez Nowa Huta, a kommunizmus mintavárosa, a szocialista realizmus hiteles példája, amelyben olyan, mintha megállt volna az idő.
A pláza spanyol eredetű szó és a teret, főteret jelent (plaza, illetve latinul platea), vagyis egy központi helyet, ahol az emberek összegyűlnek, itt van a városi piac, és mindenféle gyűlések helye is. Ma, ha meghalljuk ezt a szót, azonnal egy bevásárlóközpont jut eszünkbe, aminek a funkciója, ha kissé elvonatkoztatunk, ugyanaz, mint egykor a főtereké.
A Kádár-korszakban az éjszakai Budapest arculatát nemcsak a sötétedés után felgyulladó neonreklámok határozták meg, hanem az élőzenés szórakozóhelyek is. A nemiséget sem feltétlenül kellett meghagyni a hanyatló nyugat ópiumának: a fővárosban a hatvanas évek végétől kezdve több sztriptízbár is működött.
A lakótelepek a szocializmus ma is élő vívmányai: bárhova megyünk Magyarországon vagy a keleti blokk országaiban, biztosan találkozunk velük. Noha napjainkban már nem mindegyik szürke, hiszen a panelprogramnak köszönhetően az új szigetelés felhelyezésekor átfestették azokat, bizonyára mindannyian emlékszünk a betondzsungelekre.
