Magyarországon a pénzügyi nevelés ma is gyerekcipőben jár, de ez az írás nem a magyar oktatási rendszer bírálata, sokkal inkább egy nosztalgikus jegyzet valakinek a billentyűzetéből, aki kisiskolás korában takarékbélyeg-gyűjtőlapra gyűjtötte a bélyegeket a zsebpénzéből, de ma már neobankoknál van számlája. Hiába, változó világban élünk.
Kristálytisztán elő tudom hívni azt a képet, amikor ülök a belvárosi általános iskola sárga neonnal megvilágított osztálytermében, a padom tele füzetekkel és könyvekkel, hatalmas a zsivaj, én mégis áhítattal várom a pillanatot, amikor Zsuzsa néni, az osztályfőnököm, előveszi a tanári asztal fiókjából a kincset rejtő dossziét. A mappát, amiben a színes takarékbélyegek vannak.
A takarékbélyegek varázslatos világa
Számos megyei hírlap már 1954-ben arról számolt be, hogy a tanulóifjúságot a rendszeres és folyamatos takarékosságra szoktató, új rendszerű iskolai takarékbélyeg-akció óriási népszerűségnek örvend országszerte. Ez a lendület közel négy évtizeden át kitartott.
A 80-as évek végén, valahol a rendszerváltás és a taxis sztrájk között, voltak napok, amikor az volt a legnagyobb gondom, vajon marad-e még a sárga kis bélyegecskéből, mire engem szólít Zsuzsa néni. Szerencsére, mivel b betűvel kezdődik a vezetéknevem, ezért van remény. Kicsit sajnálom azokat, akiket a sors z betűs vezetéknévvel sújtott, nekik esélyük sincsen. Zsuzsa néni szólít, előveszem a kis zöld pénztárcát az iskolatáskából, és bár úgy érzem, repülök, valójában kis léptekkel igyekszem a tanári asztal felé.
Kinyílik az asztalon a dosszié, és feltárul a szivárványszínű világ: 50 filléres, 1, 2 és 5 forintos bélyegek. Nekem nem is az érték számít igazán, hanem a szín: legyen mindből. A sárgából, a zöldből, a narancsból is. Ennyit a pénzügyi tudatosságról. De hát soha senki nem magyarázta el az iskolában, hogy mi az értelme a fémpénzt papírdarabokra cserélni, amiket aztán a kis gyűjtőlapra lehet ragasztani. Ha betelik egy oldal, jöhet a következő, és ha betelik a könyvecske, jöhet abból is másik. Ez a takarékoskodás.
Az alábbi reklám hőse, Karcsi megcsinálta: irigykedtek is rá a többiek.
Füstbe ment megtakarítás
Én gyűjthettem, és egy darabig gyűjtöttem is az aprópénzt otthon perselybe, nem hiszem, hogy malac formája volt, de már nem emlékszem. Abban ugyanaz volt az élvezet, mint a takarékbélyegnél: ha megtelt, jöhetett a következő. Nem volt szó kamatról, hitelről, megtakarításról, vagyis épp csak annyi, hogy a hitel rossz, a megtakarítás jó. Kellően fekete-fehér ahhoz, hogy a gyerek értse. Tehát a persely, a takarékbélyeg-gyűjtőlap és a takarékbetétkönyv hasznos. Extra fagyi lesz belőle a nyáron. Vagy bicikli.
Fagyi sem lett végül.
Évek múlva, egy költözésnél került elő néhány megbarnult könyvecske egy doboz aljáról. Már beválthatatlan volt, lejárt, kivonták a forgalomból gyermekkorom színpompás megtakarítási formáját. Az a száz forint, ami összesen a takarék betétkönyvekben lehetett, a kis vagyonkám, semmivé lett. A fagyi ízét sem tudtam felidézni. Az egyetlen, ami megmaradt, a kis bélyegek gyűjtésének extázisa, erre még több mint harminc év távlatából is emlékszem.
(Címlapfotó: Fortepan / Bauer Sándor)
Ha élvezted a múltidézést, a szocializmus kedvenc játékairól szóló írásunk is biztosan tetszik majd.
