Vannak írók, akiknek a nevére, bár egy-egy korszak sikerszerzőinek számítottak, néhány évtized múltán alig emlékszik valaki. Kolozsvári Grandpierre Emil az egyik közülük: ma már nagyon kevesen ismerik, pedig a szocializmus idején óriási példányszámban jelentek meg könyvei.
Alapvető illemszabályok határozzák meg még mindig sokak asztal melletti viselkedését. Gondoltad volna, hogy a banánt is lehet késsel-villával enni?
Titkos légyottból illegális határátlépés; nehéz tantárgyak helyett disszidálás; félresikerült átjárás a magyar-osztrák határon hamis útlevéllel – érdekes történetekre lehet bukkanni a levéltár feljegyzései között.
Míg a kádári kisember a linóleumpadlós üzemi étkezdében fogyasztotta szerény ebédjét, a Magyarországra látogató hírességek cigányzene mellett falatozhatták a libamájat, az úttörők pedig műanyag pohárból hörpölhették az iskolatejet.
Ma már évente ezrével jelennek meg a mesekönyvek, ifjúsági regények Magyarországon, és a szülőknek gyakran komoly fejtörést okoz, hogy mi alapján válasszanak olvasnivalót a kis könyvmolyoknak. Amikor mi voltunk gyerekek, a választék jóval kisebb volt, de néhány klasszikusnak számító könyv nem hiányozhatott egy család polcáról sem.
Az 1980-as évekbeli szocialista tutoriál az autópálya helyes és biztonságos használatáról azt is megemlíti, a veszélyes előzési manőverek kivédhetők lennének, ha minden autó közel azonos sebességgel haladna. Erre pedig az esély viszonylag adott volt: az illusztráló képsoron egy gyorsító Lada előz két lassabban haladó Ladát, a háttérben pedig egy Lada fedezhető fel.
Erich Honecker nem volt karizmatikus vezető: sem szónoklataival, sem hőstetteivel nem hívta fel magára a figyelmet, viszont hűen kiszolgálta a moszkvai érdekeket. Élete végéig büszke volt arra, hogy ő irányította a berlini fal építését, nőügyeivel pedig még politikustársai is kénytelenek voltak foglalkozni.
„A cél a céltalanság”, „nincs jövő”, „nincs remény” – vélték az 1980-as években a magyarországi punkok. A punkokat a kádári rendőrség elszántan üldözte, nemcsak feltűnő öltözködésük és megjelenésük, hanem a punkzenekarok antikommunista szövegei miatt is.
Legendák keringtek a sztálinvárosi „édes élet”-ről, de az építkezésen dolgozó nőknek sokszor kellett a munkahelyi zaklatást is elviselniük.
A szocializmus évtizedeiben nem kerülhetett akármilyen film a mozikba: a túlzottan erőszakos, naturális vagy ideológiailag problémás filmeket nem engedték bemutatni. A hatvanas évek közepétől péntek délutánonként Kádár Jánosnak és a legfelsőbb pártvezetésnek is levetítették az átvételre érkezett filmek bemutatókópiáit. Vajon milyen filmek akadtak fenn a szűrőn, és melyek voltak azok, amelyeket Kádár akár többször is megtekintett? Többek között erről beszélgettünk Gál Mihály filmtörténésszel.
Április 4-e a szocialista Magyarországon a felszabadulás évfordulója volt, amelyet 1950-től 1989-ig hivatalos állami ünnepként tartottak számon. Ezt azzal indokolták, hogy 1945-ben ezen a napon űzték ki az utolsó német katonát az országból az előrenyomuló szovjet csapatok. Ez pedig egyszersmind az ő megszállásukat is szentesítette.
Noha alapvetően a túrázás népszerűsítése volt a Másfélmillió lépés Magyarországon című ismeretterjesztő sorozat célja, az idők során fontos kordokumentummá is vált. Rockenbauer Pál 14 részes alkotásának jelentősége megkérdőjelezhetetlen, nélküle valószínűleg közel sem lenne olyan ismert és népszerű az Országos Kéktúra és a természetjárás ma Magyarországon.
