Világoskék, sötétkék, pasztelkék – ám egy valami azonos: az anyag. Az pedig nejlon. Igen, a sokunk által gyűlölt, szocialista időkben kötelező iskolaköpenyről van szó. Az egyenlőség szimbólumaként bevezetett öltözék iskolások tömegeinek életét határozta meg évtizedeken keresztül.
Annak ellenére, hogy a rendszerváltás után eltűnőben volt e kötelező ruhadarab, még később is felmerült, hogy újra bevezessék. Az érv ugyanaz volt, mint anno: az öltözködés és az emiatti rivalizálás nem vonhatja el a figyelmet a tanulásról.
Az iskolaköpeny soha nem volt praktikus ruhadarab
A 80-as évek végén kezdtem az általános iskolát egy elitnek számító intézményben, ám a mai napig emlékszem, hogy az iskolakezdés előtt mekkora gondot jelentett a köpeny beszerzése. No nem azért, mert nem lett volna elég nagy a választék, a Skála Metro gyerekruházati osztályán sok volt a zsákhoz hasonlító és alig szellőző köpenyekből, amelyeket a hétköznapi viseletre kellett felhúzni.
A lányok esetében a köpeny persze kellően hosszú volt, hogy még így is eltakarja a feneket és a térdet, ám ez némileg a mozgást is akadályozta: a rosszul szabott köpenyekben olykor lépni is nehéz volt. A fiúknak valamivel egyszerűbb volt az öltözködés, az ő köpenyük leginkább egy ingre hasonlított, ezért csak egy póló kellett alá, és meg is oldódott minden.
Ahogy telt az idő, a nejlon darabok mellett megjelentek a pamutból és vászonból készült köpenyek, némelyik már divatos is volt: itt-ott egy-két fodor vagy színes hímzés díszítette ezeket. Én magam rebellisnek számítottam, ugyanis anyukám egy külföldi utazás alkalmával beszerzett egy sötétkék farmeranyagból készült köpenyszerűséget.
Azért csak szerűséget, mert ez valójában egy ujjatlan ruha volt, ám remekül alá lehetett öltözni – rövid és hosszú ujjú pólóval is tökéletes volt, ahogy a vastag és vékony harisnyák is passzoltak hozzá. Nem az volt a cél, hogy divatozzak, vagy hogy különbözzek a többiektől, sokkal inkább, hogy ne szenvedjek egész nap az iskolában.
Nem tüntette el a különbségeket az iskolaköpeny
Bármennyire is az volt a célja az egyen ruhadarab bevezetésének, hogy a gyermekek ne érezzék a társadalmi különbségeket – amelyek ugye amúgy sem léteztek, mégis, pontosan meg lehetett mondani már akkor is, pont az iskolaköpenyek minőségéből, hogy a szülők mit engedhetnek meg maguknak.
Ez azokban az országokban is így van, ahol ma is kötelező az iskolai egyenruha, például az Egyesült Királyságban.
Hiába ugyanazt a színű és szabású pólót, zakót, pulóvert viselik a gyerekek, pontosan meg lehet mondani, hogy melyik gyermeknek van minden napra külön felsője, és ki az, aki kettővel oldja meg a hetet, vagy viseli a testvérének az egy számmal nagyobb iskolai zakóját.
Ha tényleg hiszünk abban, hogy nem a ruha teszi az embert, akkor talán ezt kellene megtanítanunk a gyermekeinknek, ahelyett, hogy különböző erőltetett szabályokkal, külsőségekkel próbálnánk meg ezt beléjük nevelni. Ez már a szocializmusban is elvetélt ötlet volt, ma pedig szinte megvalósíthatatlan. Az egyenlőség akkor valódi, ha a közösség életét érintő kérdésekről a közösség tagjai dönthetnek, és mindenki szava egyformán számít. Például akkor, ha az iskolaköpenyről, iskolai egyenruháról tartunk szavazást.
(Címlapfotó: Fortepan/Bauer Sándor)
Ha arra is kíváncsi vagy, milyenek voltak a Kádár-korszak szórakozóhelyi, olvasd elezt a cikkünket.
