olvír 13 - Dívány

A terhességi cukorbetegség gyakran előfordul, én is átestem rajta, a teljes tudatlanság állapotából indulva.

Előrebocsátom, hogy ez a téma (is) nyilván sokaknak hülyeség/butaság/értelmetlenség kategóriába fog esni, mint ahogy mostanában minden posztot megfikáz valaki.

Vasutasok, tanárok és pilóták sztrájkjáról már sokat hallottam, de hogy egy 6 hetes, azaz mindösszesen 42 napos kisbaba sztrájkba kezdjen, az mégiscsak különös.

Kedveseim a monitor előtt, lesújtok újra, úgyis régen borzoltam a kedélyeiteket.

Régen nagy divat volt a járóka.

Már régóta nem kérdés, ennek megfelelően kellőképpen elcsépelt és unalmas kijelentés, hogy az újszülött és a csecsemő számára az anyatej a legjobb táplálék, és az összes babás fórum unásig ismételt igazsága az is, hogy a szoptatás milyen egyéb előnyökkel jár mind a gyermek, mint az édesanya számára. Nem ilyen egyértelmű ugyanakkor a mikor és hogyan kérdése, annál is inkább, mert az egyedül üdvözítőnek tartott módszerek időről időre változnak.

Kezdjük megint egy közhellyel: az elhízás népbetegség.

Blanka annyira jól érezte magát a mamája hasában, hogy esze ágában sem volt időre megszületni.

A gyereknevelés nehéz meló, csak hogy egy orbitális közhellyel nyissak.

Anyabanya már majdnem felnőtt gyermekei születésére emlékszik vissza.

Mondja nekem Apa, hogy ő bizony jönne majd velem papás tornára.

„Anyaaaaa, és hol lakik a Lieber Gott? És fáj neki, ha rálépek? És miért nem látjuk? Majd ha megnő és iskolába megy és felnőtt lesz, majd akkor láthatjuk? És ő bimbamozik a templomtoronyban? És ha mindenütt ott van, akkor mérges lesz rám, ha ezt a falevelet összegyűröm? Akkor a kakában is benne van?” Aztán ott a többi eget rengető kérdés.