Blanka annyira jól érezte magát a mamája hasában, hogy esze ágában sem volt időre megszületni. Egy hét túlhordás után indították be a szülést zselével, az anyuka oxitocint is kapott, majd burkot repesztettek. A kismama úgy érezte, nem bírja ki a fájdalmat, de szerencsére hamar jöttek a tolófájások. A negyedik fájásra megszületett a kislány, aki rögtön lepisilte a szülésznőt. Folytatjuk a szüléstörténeteket bemutató sorozatunkat. Szeretnéd megosztani olvasóinkkal szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!
2007. augusztus 9-re voltam kiírva és nagyon izgatott voltam, hogy mikor láthatom az én drága pici lányomat. Nagyon meleg volt és már nem igazán tudtam aludni sem, de az én drága kislányom túl jól érezte magát odabent.
Az egész terhesség alatt nagyon eleven volt, már úgy éreztem nincs ép bordám. Naponta jártunk fájásmérésre, kétnaponta magzatvíz-vizsgálatra, de semmi. Hét nap túlhordás után azt mondta az orvosom, hogy holnap elindítjuk a dolgot. Végre - gondoltam magamban - mert már tényleg szerettem volna karjaimba tartani a lányunkat.
Emlékszem, csütörtöki nap volt, hazamentünk a dokitól, elkészítettem az összes cuccot a bőröndbe, elmentem fodrászhoz és izgatottan vártam a pénteket. Reggel 8 órára kellett mennem az osztályra jelentkezni, aztán várnom kellett a folyosón. Nagyon izgultam, de cseppet sem féltem attól, hogy fájni fog. Fél 11-kor átöltözve mehettem a szülőszobába, mellettem már egy kínai nő éppen vajúdott és egész nap a kínai nyelvet hallgattam. Szinte már tudtam mikor mit mond. 11 körül kaptam zselét, amivel pár óra alatt lettek fájásaim, kb. 10 percesek és nem igazán fájtak. A férjemmel – merthogy apás szülés volt - végig nevetgéltünk beszélgettünk,azt gondoltam ez nem is lesz olyan vészes.
Aztán fél 5-kor kaptam oxitocint, ami egészen fél 7-ig nem hatott, már a dokim le akarta fújni az egészet. Aztán jöttek az 5 perces fájások, ez eltartott kb. 8 óráig, azután a doki úgy döntött, megrepeszti a burkot, merthogy ez a baba nem igazán akar magától útnak eredni . Éreztem, ahogy elöntött a víz – ja és végig oldalt helyzetben feküdtem, mert így volt a legelviselhetőbb a fájdalom. Hogy ez kibírható?? Szegény dokit kiborítottam, mert a fájások alatt mindig azt kértem tőle, hogy szedje ki belőlem ezt a bébit, mert nem bírom tovább. Persze két fájás között bocsánatot kértem, ő meg csak nevetett.
Aztán végre jöttek a tolófájások. Átalakították az ágyat,én meg csak reménykedtem hogy mindjárt vége és láthatom az én kis manómat. Az első tolófájásra látszott a feje búbja, a férjem vigyorgott, hogy ő már látja és próbált fényképezni. Aztán kicsit elakadtunk beszorult a kis drágám feje, ugyanis nem tágultam ki kellőképpen.
A 4. tolófájásra aztán sikerült, éreztem ahogy kicsusszan belőlem. És igen, elmúlt minden fájdalom, semmi nem számított, csak az, hogy végre itt van, megérkezett a mi kicsi kincsünk 21 óra 45 perckor. Nagyon édes volt, legelőször lepisilte a szülésznénit, aztán odaadták a mellkasomra. Apa elvágta a köldökzsinórt, aztán kísérte a bébit a mérésre. 3600 gramm és 56 cm.
Egy csoda. Miután összevarrtak, visszakaptam a kezembe Blankát de inkább odaadtam apának, mert remegett kezem-lábam és féltem hogy leejtem. Két órát teljesen egyedül voltunk, aztán elvitték babócát, engem betoltak a szobámba és apa is hazament. Életem legcsodálatosabb napját éltem – éltük - át.
Judit
