olvír 11 - Dívány

A Poronty régi hagyományai szerint ismét a tudományos gyereknevelés brit hullámai közt evezünk.

Mi a teendője az egyszeri anyának, ha úgy hozta sorsa, hogy liftes, tárolóhelység nélküli házban kell majdan lavíroznia babakocsival? Választhatja a mindennapos közelharcot egy százkilós monstrummal, amit lehetőleg még a lépcsőházban összecsuk és így trógerol fel a félemeleten található lifthez (persze, mivel a legtöbb kocsit csak két kézzel lehet összecsukni a gyerek eléggé útban lesz), vagy rácuppan az internetre és megpróbál egy olyan babakocsit levadászni a fellelhető ezer féléből ami 10 kiló és 40 ezer forint alatt marad.

Adriennek ugyan még nincs gyermeke, de húga kislányán gyakorolja az anyaságot.

Olvasónk, Móni fiatalon, húszas évei legelején, tervezetten esett teherbe.

Az egész úgy kezdődött, hogy reggel arra ébredtem, itt bizony bajok vannak.

A magyar nők szépek.

A 2006-os év a végéhez közeledett mikor úgy éreztük, hogy eljött az ideje annak,hogy Fanninak kistesója szülessen.

Az egész úgy kezdődött, hogy sok sok átbeszélgetett óra után úgy döntöttünk, hogy legyen kicsi a korkülönbség a gyerekeink között.

Én imádom az édességeket, csak nincs mindig annyi időm, hogy bonyolultabb süteményeket gyártsak.

Mert hogy miért ne meséljem el én is a saját szülésemet, amely minden bizonnyal egyike a mai magyarországi szokványszülések egyikének.

Nagyobbik lányom megszületése előtt – az első gyermeküket várók többségéhez hasonlóan – kedvelt időtöltésem volt a bőséges terhesirodalom böngészése, így aztán a kilenc hónap mind a kétszázvalahány napján pontosan, napra készen, grammra és centire tudtam, mit kell „tudnia” egy valamirevaló magzatnak, és az ultrahangleletekkel összevetve lelkesen elemeztem, hányadán is állunk. De mi helyzet a gyermek megszületése után? Tisztában vagyunk-e a testi, lelki és szociális fejlődés legfontosabb állomásaival, melyek ismerete képessé tesz bennünket arra, hogy csak reális „elvárásokat” támasszunk az egyre okosodó és ügyesedő apróság elé, higgadtan és türelmesen kivárjuk azt az időt, amikor elég érett arra, amit kérünk és várunk tőle? Észrevesszük-e, ha valamilyen téren esetleg valóban nem úgy fejlődik, ahogy „elvárható” lenne, hogy időben közbeléphessünk? Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen egyrészt ott vannak a nagyszülők, akiknek régmúlt emlékeiben sokszor magunk is úgy élünk, mint akik mindenben megelőzték korukat és kortársaikat (pedig nem is), legyen szó akár az első „igazi” mosolyról, az első lépésekről, az első összefüggő mondatról, az első felismert betűről vagy az első, helyesen megoldott kétismeretlenes másodfokú egyenletről.

A spárga az egyik kedvenc zöldségem, többféleképpen elkészíthető.