A gyereknevelés nehéz meló, csak hogy egy orbitális közhellyel nyissak. Bár én nem vagyok még gyakorló szülő, azért tapasztaltam már, milyen nehéz őszintén nevelni. A „fehér” vagy kegyes hazugságokra gondolok: azokra a mindennapos nevelési eszközökre, amelyekkel gyerekeinknek szeretnénk megszépíteni(?) a valóságot.
Nekem személy szerint két-három gyerekkori emlék jut eszembe erről a témáról. Az elsők a nagymamámhoz kötődnek. Rendszeresen mondogatta nekünk, hogy ha nem esszük meg a spenótot/sárgarépát, akkor nem leszünk erősek/nem tanulunk meg fütyülni. Meg „ha ennyit iszol béka nő a hasadba”. Ó igen, ezek teljesen ártalmatlan füllentések vagy inkább túlzások voltak a részéről. (Mondjuk feleslegesek is, mert ettől a buzdítástól nem szerettem jobban a spenótot.)
Aztán komolyabb helyzetben anyukám kamuzott egyet szemlesütve otthon, amikor valahogy kieshetett a gyógyszeres dobozkából egy csomag óvszer, mire én (8-9 évesen) megkérdeztem, hogy mi az, ő pedig azt felelte, hogy orvosság. Pedig tudtam ám, hogy egy orvosság nem így néz ki.
Mindannyian füllentünk olykor-olykor. Aki azt mondja, ő soha, az máris kamuzik. A szülők általában a nemes cél érdekében kamuznak: azért, hogy gyerekük elől eltitkoljanak esetlegesen fájó dolgokat, vagy azért, hogy a nevelési elveik sikeresek legyenek (értsd: a gyerek azt csinálja, amit elvárnak tőle). És általában működik a stratégia, hiszen lényegesen egyszerűbb bemondani, hogy ha nem eszed meg a halat gyerekem, akkor nem leszel olyan erős, mint a Superman, aki a pólódon virít, mint ha magyarázni kezdenénk, hogy a hal húsa az omega-3 meg a foszfor meg a fehérje miatt egészséges ám, de nagyon.
A The Baby Website nevű walesi honlap saját felmérése szerint a szülők átlagosan 3000 alkalommal hazudnak a gyerekeiknek, amíg felnevelik őket. Pedig a gyerekek 8 éves korukra már átlátják a szüleik hazugságait. A felmérés szerint a szülők 66 százaléka bevallottan akkor füllent, amikor már minden más módszer csődöt mondott. 10-ből 8 szülő pedig elismerte, hogy a kamukkal a valóságtól próbálják megóvni csemetéiket.
A gyerekek jellemzően azokat a hazugságokat mondják tovább, amelyekkel őket is sokkolták a szüleik. Mert tudatosan vagy tudat alatt ugyanazt a stratégiát követik később, akár felnőtt fejjel is, amellyel gyerekként őket győzködték. Megpróbáltam összegyűjteni néhány tipikus nagyotmondást, amit szülő mondhat a gyerekeinek. Íme néhány az ártalmatlantól a durvább változatokig:
1. Ünnepek: „Az ajándékokat a Mikulás/Jézuska/Nyuszika hozza (persze csak azoknak, akik jól viselkednek, időben ágyba bújnak, szépen esznek, stb.)”
2. Kaja: „Ha megeszed a finomfőzeléket, nagyon szép leszel és még fütyülni is megtanulsz!”
3. Idétlenkedések: „Ha sokáig bandzsítasz, úgy marad a szemed!/ Ha grimaszolsz, eltorzul az arcod.”
4. Tévé: „Ha közel ülsz a tévéhez, megvakulhatsz/ rossz lesz a szemed, stb!”
5. Rendetlen gyerekeknek: „Ha nem viselkedsz jól, elvisz a rendőr bácsi, mumus, akárki.”
6. Konfliktusok leplezése: „Jaj, de szép ajándékot kaptál a nagyitól, de most inkább a másikkal játsszunk, jó?!” (Amikor anyós pajti megvette a leghaszontalanabb játékot, ami ráadásul még veszélyes is.)
7. Szexualitás: Gondoljuk végig, mit mondunk a nagyobbacska gyereknek, ha ránk nyit, amint apuval hancúrozunk! Vagy, ha a gyermek éppen kezdi felfedezni a nemi szerveit, mondjuk rászólunk, hogy „Ne piszkáld, mert leesik/beteg lesz, stb.”
8. Válás: „anyu és apu szereti egymást, de nem tud együtt élni tovább.” (Amikor mondjuk már csak gyűlölködni tudnak egymással.)
Nézzünk tehát magunkba (ha van gyerekünk, ha nincs) és gondoljuk végig, milyen helyzetekben hazudunk/hazudtunk/hazudnánk a gyerekünknek. De őszintén ám!
Mafalda
