Articles tagged napló
Világom
• 2019. 02. 04. 19:30
„Na jó, húzok inkább én is a paradicsomba”
Inkább kimerültnek, mintsem feltöltődve éreztem magam a kéthetes hajóút végére, és egy valamiben biztos voltam: nem akarok partot érni. Most, hogy már nem feszengve próbáltam elvegyülni a sok világpolgár között, hanem hezitálás nélkül felfedtem, mennyire parázok az ismeretlentől, mikor inkább izgatottnak kellene lennem, kiderült, hogy ezzel baromira nem vagyok egyedül. Persze azt is megkaptam, hogy „ez még csak a bemelegítés volt”, „az igazi kalandok ezután jönnek" és "imádni fogod!”. Bíztam az igazukban.
Szülőség
• 2007. 12. 10. 11:20
Bébinapló: könyvből tanítsuk aludni a babát?
Tudom, hogy mindenki azt javasolja, hogy ne olvassak szakirodalmat, de azt hiszem ez egyszerűen megkerülhetetlen, hiszen az ember nagyon szeretne jó anya lenni és mindent jól csinálni.
Szülőség
• 2007. 12. 03. 10:10
Bébinapló: szobafogságra ítélve?
Azt már megtanultam, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatban mindig mindenből két iskola létezik az egyik ezt állítja, a másik meg annak a totális ellenkezőjét.
Szülőség
• 2007. 10. 24. 16:51
Megszületett Abigél, a harmadik Poronty-bébi!
Utoljára másfél napja tartó, rendszertelen fájásokról számoltam be itt a Porontyon, ahol az egész terhességemet megosztottam mindenkivel, akit érdekel.
Szülőség
• 2009. 05. 18. 08:03
Gyereknapló: Mikor legyen Abigélnek testvére?
Nem az ideális korkülönbség motoszkál a fejemben, hanem konkrétan Abigél nem létező testvére. Hogy mikor legyen neki?
Szülőség
• 2019. 11. 16. 19:36
Az anya, aki havonta levelet ír a fiainak
Kimberlee Murray pszichés tanácsadó születésük óta ír leveleket két fiának, amikben megosztja velük legbensőbb érzéseit. A levélírást kezdetben saját szórakoztatására művelte, férje halála után azonban sokkal fontosabb jelentőségre tett szert ez az anyai rituálé.
Szülőség
• 2008. 12. 01. 12:00
Gyereknapló: a gyerek, aki utálja a havat
Leesett az első hó, és én rohantam kiscsizmát venni a cipőboltba, persze nem voltam egyedül, a hétvége, a hideg, és a hószakadás ellenére mindenki csizmát vásárolt.
Szülőség
• 2008. 12. 15. 10:20
Gyereknapló: Abigél elámul a tanyán
Abigél felhúzta az overált meg a gumicsizmát, és lement a tanyára.
Szülőség
• 2008. 11. 10. 09:55
Gyereknapló: A szoptatás kávéra cserélve
Kértétek, hogy írjak pár szót arról, hogyan szokott le Abigél a szopásról, és igazából nekem is csak most tűnt fel, milyen könnyedén átugrottam ezt a témát.
Szülőség
• 2009. 10. 05. 07:42
Gyereknapló: a költözés szépségei
Abigél jól tűri a változásokat, bár egy kicsit agresszív.
Szülőség
• 2009. 03. 23. 08:00
Gyereknapló: bilikérdés
Annyit, de annyit olvastuk már a Bilikönyvet, hogy vettünk mi is egy bilit, mégis tudja a gyerek, hogy miről van szó.
Szülőség
• 2009. 05. 04. 09:05
Gyereknapló: Abigél nem hajlandó hajat mosni
Mai témánk a hajmosás. Illetve inkább annak hiánya. Egészen pontosan egy kétségbeesett kérdés: ti hogy csináljátok?