Charlotte Brontë egyedülálló sikereket ért el regényeivel, de leghíresebb regénye kétségkívül a Jane Eyre. Könyvében egy árvaháznak és a gyerekeknek jelentős szerepe van, de ő maga állítólag nem kedvelte túlzottan a gyerekeket. Legalábbis erre utalnak róla fennmaradt feljegyzések.
Hány olyan litánia hangzott el gyerekkorunkban, amely alatt legszívesebben befogtuk volna a fülünket. Valljuk be, hogy csak azt vártuk, legyen már vége a példabeszédnek! Na most, rossz hírem van: nagyon sokunkkal megesik, hogy pár röpke év elteltével a saját szánkból halljuk vissza rettegett mondatainkat. Átértékelődnek bennünk a dolgok, vagy csak nem jut jobb az eszünkbe?
Szülőként nem szeretünk szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekünknek bármi köze van a szexualitáshoz. Miközben ő pontosan ilyen tevékenység során fogant. Ha szülőként homokba dugjuk a fejünket, azzal nemcsak magunknak ártunk, de a gyereknek is. Aki igenis kíváncsi.
Néha nem nyerhetsz, ha egy kisgyermek neveléséről van szó. Hacsak nem számít az az együttérzés, ami a hasonló korú gyerekeket nevelő szülőktől érkezik, akik szintén „csalódást okoztak”.
Teljesen felborul a természet rendje, amikor a szülőnek el kell temetnie a gyerekét. Fel lehet készülni a gyászra, amikor idős szüleinkről, nagyszüleinkről van szó, de arra a tragédiára, amikor valaki a gyermekét veszíti el, nem létezik ideális fogatókönyv – véli Gyarmati Rita pszichológus.
A következetes nevelés biztonságos közeget teremt a határokat, önmagukat és a világot tanuló gyerekek számára.
Dédanyáink babzsák figurákkal vagy porcelánfejű babákkal játszottak, a fiúk meg favonattal. Aztán jött a plüssmaci, később pedig a gyerekek nagy kedvencévé váltak a kipusztult őshüllők, a ronda és félelmetes dinók. Több tudományos kutatás is kereste a választ, miért jönnek be mániákusan ezek a túlméretes ősgyíkra hajazó sárkányfajzatok a kicsiknek, és vajon gond-e, hogy így van?
A digitális világgal való találkozás sok esetben már csecsemőkorban kezdetét veszi, amikor a szülők „okoscumiként” használva telefonnal kötik le gyereküket. Felnőttként már tudjuk, hogy a digitális lét kétélű fegyver, éppúgy használhatjuk képességeink fejlesztésére, mint ahogy a rabjaivá is válhatunk. De hol a határ, főleg akkor, ha gyerekekről van szó?
A pillangóhatás jutott eszembe, amikor elkezdtem utánajárni a Csellengők műsor hátterének. A pillangóeffektus a kiindulási tényezők fontosságát hangsúlyozza a káoszelméletben. Ha annak idején egy minneapolisi együttes nem ír meg egy dalt, a kliprendező nem gondol mögé többet, mint ami, és aminek köszönhetően nem lesz toplistás sláger, akkor talán Incze Zsuzsának sem jut eszébe megalkotni a hiánypótló Csellengők című műsort.
Szülőként már a terhesség alatt árgus szemekkel figyeljük, megfelelően fejlődik-e a gyerek. Ez persze egy bizonyos szintig természetes, hiszen azt szeretnénk, hogy egészséges legyen. Ám ma már kétségbeesünk azon is, ha a magzat nem teljesíti a heti normát, miközben más gyereke már jóval előtte jár.
Vajon miért gondoljuk, hogy léteznek fiús és lányos játékok – és mi történik, ha leszámolunk ezekkel a sztereotípiákkal?
A legtöbb gyereket úgy általában megetetni kihívás, kivéve, ha az ember szívesen ad nekik üres tésztát és pizzát minden egyes nap. Amióta világ a világ, az egészségtelen ételeket valahogy jobban szeretik, de van egy jó kis trükk, ami az egészségesebb felnőttkor felé viszi őket, és ráadásul a szülők számára is kényelmesebb.
