Charlotte Brontë egyedülálló sikereket ért el regényeivel, de leghíresebb regénye kétségkívül a Jane Eyre. Könyvében egy árvaháznak és a gyerekeknek jelentős szerepe van, de ő maga állítólag nem kedvelte túlzottan a gyerekeket. Legalábbis erre utalnak róla fennmaradt feljegyzések.
A Jane Eyre című irodalmi remekmű írója, Emily, Anne és Branwell nővére, a yorkshire-i lápvidék úrnője, Charlotte Brontë a nagyközönség, valamint számos író és filmes számára is különös bűvölet forrása. Az emberek Charlotte-ról mint félénk rokkantról alkotott képének nagy része a barátnője, Elizabeth Gaskell által írt 1857-es életrajzból származik, és ma már a történészek rájöttek, hogy ez az ábrázolás hiányos és helytelen is volt. Íme öt dolog, ami megváltoztathatja a Charlotte Brontëról alkotott eddigi benyomásodat.
1. Utálta a gyerekeket?
Brontë egy elszegényedett lelkészcsaládból származott, és kénytelen volt úgy megélni, hogy csak kevés lehetőség állt rendelkezésére. Ezek közül kettő – a tanárnői és a nevelőnői állás – a gyerekekkel való munkát jelentette, akiket korabeli leírásai szerint nem kedvelt túlzottan.
Amikor a Roe Head Schoolban tanított, a következőket írta naplójába: „Már majdnem egy órája dolgoztam. Az ingerültségtől és a fáradtságtól egyfajta letargiába süllyedtem. Egy gondolat tört rám: Életem nagy részét ebben a nyomorult rabságban kell töltenem, erőszakkal elfojtva dühömet a tehetetlenség, az apátia és ezeknek a kövér fejű fajankóknak a mérhetetlen ostobasága miatt, kényszerűségből a kedvesség, a türelem és a szorgalom látszatát keltve? … Éppen ekkor jött egy tökfilkó a leckével. Azt hittem, rögvest elhányom magam.”
2. Sok fogát elvesztette
A fogakkal való probléma akkoriban nem volt ritka állapot, de Brontë láthatóan mély benyomást keltett nem túl előnyös külsejével. Gaskell így jellemezte Brontët egy barátjának egy levelében: „Fejletlen, sovány, és több mint fél fejjel alacsonyabb nálam… Vöröses az arca, nagy a szája, sok foga hiányzik; összességében egyszerű.” Két évvel a Jane Eyre megjelenése után, 1849-ben Brontë ezt írta barátnőjének, Ellen Nussey-nek: „Úgy látom, tényleg el kell mennem Atkinson úrhoz, a fogorvoshoz, és megkérdezni, tud-e valamit kezdeni a fogaimmal.”
3. Ellenségek voltak Jane Austennal
Azt hihetnénk, hogy a két viktoriánus regényírónőnek volt valami közös vonása. De Brontët nem hatotta meg az a felvetés, hogy akár tanulhatna is Jane Austentól. Bár a nagyra becsült irodalomkritikus, George Henry Lewes kedvező kritikát írt a Jane Eyre-ről, úgy vélte, hogy vannak benne melodrámai pillanatok, és Austen naturalisztikusabb stílusát sokkal inkább dicsérte.
Miután meglátta a kritikát, Brontë úgy döntött, hogy elolvassa a Büszkeség és balítéletet.
Talán az a mód is, ahogy Lewes a két regényírót egymás ellen hangolta, hozzájárult Brontë ellenszenvéhez. Arról nem is beszélve, hogy a két nő nagyon különböző nézőpontból közelítette meg a szerelem témáját. Elég, ha összehasonlítjuk A büszkeség és balítéletet a Jane Eyre-rel.
4. Szenvedélyes házassága volt
Brontë négy házassági ajánlatot is kapott életében, az utolsó kettőt Arthur Nichollstól, apja lelkészétől, aki évek óta szerelmes volt belé. Brontë nem szerette Nichollst, ezért az első alkalommal visszautasította. Apja is hevesen ellenezte a lánykérést.
Brontë ezt írta barátnőjének, Ellen Nussey-nek: „Az alkalomhoz képest aránytalan izgatottság és harag következett; ha szerettem volna Nicholls urat, és olyan jelzőket hallottam volna róla, mint amilyeneket [az apám] használt, az már a türelmem határát súrolta volna; de a vérem így is felforrt az igazságtalanság érzésétől.” Két évvel később azonban az apja engedélyt adott frigyükre, és 1854-ben összeházasodtak. Rövid időn belül már „drága Arthurom”-ként emlegette levelekben a férjét, és megjegyezte, hogy „minden egyes nap egyre erősebbé teszi a hozzá való ragaszkodásomat”. Boldogságuk azonban csak rövid ideig tartott.
5. Rejtélyes halál
Charlotte Brontë mindössze kilenc hónappal házassága után, 39 évesen halt meg. Halotti anyakönyvi kivonatán tuberkulózis szerepelt az okként, amelybe korábban testvérei, Emily és Anne is belehaltak. Életrajzírója, Elizabeth Gaskell azt írta, hogy
„állandó hányingere és folyton visszatérő ájulásos tünetei” voltak. Ez olyan találgatásokhoz vezetett, hogy tífuszban vagy tüdőgyulladásban halhatott meg.
A legérdekesebb elmélet szerint azonban akkoriban terhes volt, és hyperemesis gravidarumban, azaz reggeli rosszullét egy súlyosabb változatában szenvedett. Mások ezt vitatják, megjegyezve, hogy a tuberkulózis teljes mértékben megmagyarázná a tüneteit, és az orvosa soha sehol nem említette, hogy Brontë terhes lett volna.
