„Azért, mert én azt mondtam!” – 7 szülői mondat, amivel már a szüleink sem mentek semmire

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hány olyan litánia hangzott el gyerekkorunkban, amely alatt legszívesebben befogtuk volna a fülünket. Valljuk be, hogy csak azt vártuk, legyen már vége a példabeszédnek! Na most, rossz hírem van: nagyon sokunkkal megesik, hogy pár röpke év elteltével a saját szánkból halljuk vissza rettegett mondatainkat. Átértékelődnek bennünk a dolgok, vagy csak nem jut jobb az eszünkbe?

– Pistike, ne menj málnát szedni, hiszen tél van!

– Tudom, sapka!

A közismert vicc előzménye Pistike többszörös idegrohama, amit elszenvedett, amikor induláskor aggódó édesanyja puszta szeretetből belemantrázta a hideg, tél van, megfázol, sapka szavakat. És még hány ilyen jelenséget mondhatnánk? Az a baj, hogy mondunk is. Az évek alatt átlényegülünk a hideg, tél van, megfázol, sapka mondó, aggódó szülőkké, és bár látjuk a következő generáció arcára kiülő ismert unalmat ennek hallatán, és emlékszünk egykori saját szétunt arckifejezésünkre is, mégis folytatjuk.

Összeszedtük a leggyakoribb mondatokat, amelyeknek többgenerációs átörökítését érdemes lenne letenni:

Gyere már, mert itt hagylak!

Már hogy hagyná ott? Azért azt a gyerek is tudja, hogy épp eleget tett eddig bele anya és apa ahhoz, hogy most csak nem fogja ezt az egészet csak úgy elengedni, és ott hagyni?! És akkor az érzelmi kapocsról még nem is beszéltünk. A fenyegetés, tehát, teljességgel valószínűtlen – hacsak nem arra gondolunk, hogy véletlenül viszont egy nanosecundum is elég egy gyermek elkeveredéséhez. Kettő, vagy három gyerekkel kilépni az otthon biztonságából pedig már egyenesen felér egy zacskó szétgurult üveggolyó szemmel tartásával.

Kész csoda tehát, hogy öt-hatszori ismétlésre ez a mondat mégis képes némi hatást elérni jobb napokon.

Így már ők sem tudnak komolyan venni...
Fotó: Carlina Teteris / Getty Images Hungary

Na, háromig számolok!

Nem tudni, miért olyan büszke minden anyuka, hogy el tud számolni addig, amíg az ezzel a minimális matekkal szétfenyegetett csöpp gyermeke is. Valahogy ezzel az alapfokú számtantudással előbb-utóbb minden szülő elkezd kérkedni társas helyzetekben, amikor már semmi más nem segít. Arra sem talált még magyarázatot valószínűleg sem a matematika, sem a pszichológia tudománya, hogy miért működik, de az a helyzet, hogy ez a durva mondás sokszor tényleg beüt. Az utókor nemes feladata valami újat kitalálni helyette, amivel majd színesítheti a palettát.

Süket vagy, kisfiam/kislányom?

Melyik szülő nincs tisztában azzal, hogy gyermek hall-e, vagy nem? Bizonyára feltűnt volna már a szülőnek, mielőtt ezt a kérdést felteszi, máskor is, ha a szóban forgó gyermek hallásával probléma van, így ennél a mondatnál inkább csak saját inkompetenciáját bizonygatja. Nem is beszélve arról, hogy amennyiben a gyermek nem hall, teljesen felesleges neki ezt a mondatot feltenni.

Nem érdekel, ki kezdte, te folytattad!

Ezek a váltófutásból tévesen átvett kommentek a kiskorú azon jóérzésére apellálnak, hogy ha már egyikőjük tévedésből elkezdte a csibészséget, akkor legalább a másik abbahagyhatta volna. Ez az elvárás persze alapvetően mond ellen, feltehetően, minden evolúciós szabálynak, de legalábbis a gyermeki lelkületnek. Aki pedig már annyira érett, hogy ezt megértse, az már lassan abban a korban van, hogy ő maga hajtogatja ezt a mondatot utódjainak.

Már ők is ugyanezt a lemezt unták
Fotó: Erich Auerbach / Getty Images Hungary

Te vagy a nagyobb, neked kellett volna okosabbnak lenni

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze a méretnek a viselkedéshez? De akár még a születési dátumnak is? A legtöbben beleesünk életünk során ennek a mondatnak a csapdájába, testvérek esetén percenként többször.

Hinni a templomban kell

Filozofálni pedig filozófiaórán. Miért van közléskényszerünk akkor is, amikor nem is frappáns a mondanivalónk, és értelme sincs? Hinni, egyébként a templomon kívül éppen úgy lehet bárhol, de ha nem is így lenne, ez a mondat valószínűleg az egyik legesélyesebb versenyző a sablonos szülői mondatok citromdíjának elnyerésére.

Nem nekem, magadnak tanulsz

Az emberi élet, nagyjából első 20-30 évig tartó szakaszában, ez a mondat, bár kétségkívül igaz, mégis teljességgel feleslegesen sulykolt az alanyba. Egészen biztos, hogy ennek hallatára nem fog pavlovi reflexként homlokára csapni semmilyen tanulásra ösztökélt fiatal, hanem fénysebességnél nagyobb gyorsasággal jut tőle eszébe legalább 78 dolog, amit saját magáért előbb megtenne, mint a fent nevezett lecke megírása, elmélet megtanulása vagy szabály bebiflázása. 

Valljuk be, a T-limfociták, az aminosavak és a főnévi igenév befejezett alakjai között mi magunk sem éreznénk mindig azt, mennyire jót teszek most épp magammal, micsoda kényeztetés, hogy mindezt nézegethetem a játszás, vagy az xboxozás helyett.

A nevelés egy olyan nehéz terep, amelyről mindenkinek vannak saját gyerekkori tapasztalatai. Jók vagy rosszak, de tény, hogy valamilyen referenciákkal indulunk, s ezek leküzdése a legnehezebb. A kapott minta sokszor még akkor is beég és megismétlődik, amikor a leghevesebb ellenreakciókat váltotta ki gyerekként átélve. A verbális nevelési útmutatás mellett a gyermek minden esetben a megfigyelt mintákat követi, abból legalább annyit tanul, mint a konkrétan megfogalmazott üzenetekből.

Ez komoly

Kaliforniában, egy egyetemi kutatás során 430 tizenéves és családjának bevonásával az antiszociális szülői magatartás viselkedési jegyeinek hatását vizsgálták a fiatalokon. Az antiszociális magatartásba olyan extremitásokat is beleértettek, mint a törvényszegés vagy a drogfogyasztás, de idesorolták a veszekedés és a hazugság jelenségeit is. Tudományosan is alátámasztást nyert, hogy a gyerekek megfigyelik ezeket a viselkedési mintákat is, értelmezik, majd követik, és ebben felmentve érzik magukat azáltal, hogy ezt az egyébként is példát mutató szülőktől látták.

Ezért néha érdemes a klisék rabságából is kitekintve a másik fél fülével, vagy csak a saját régi fülünkkel hallani szülői hangunkat, és ha olyat tapasztalunk, aminek anno mi sem örültünk, akkor jól jöhet, ha újra gondoljuk a szabályokat, az instrukciót, vagy csak a retorikát.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.