Ezeket a mondatokat soha ne mondd az unokádnak
Érdemes figyelni arra, hogyan beszélnek a nagyszülők az unokáikkal, mert vannak olyan ártatlannak tűnő mondatok, amelyek árthatnak a gyerekeknek.
Érdemes figyelni arra, hogyan beszélnek a nagyszülők az unokáikkal, mert vannak olyan ártatlannak tűnő mondatok, amelyek árthatnak a gyerekeknek.
Egy film nemcsak a jelenetei miatt, hanem néhány igazán emlékezetes mondat miatt is ikonikussá válhat. Be tudod azonosítani az idézeteket?
Már-már szitokszó a közbeszédben a narcizmus, a klinikai kórképpel egyre több embert illetnek, sokszor degradáló célból, laikus módon. Most pszichológust kérdeztünk, hogyan ismerhetjük fel a jeleit magunkon.
Ha te is nagy filmrajongó vagy, akkor egy cseppnyi nehézséget sem fog okozni a kvízünk. Ezúttal ugyanis ikonikus jelenetek még ikonikusabb mondatai közül készítettünk egy válogatást, amely során neked azt kell kitalálnod, melyik moziban hangzottak el.
Egyetlen mondattal minden vitából győztesen jöhetsz ki, ha ismered azt a kulcsmondatot, amivel a magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek még egy fájdalmas vitát is azonnal produktív beszélgetéssé tudnak átalakítani még akkor is, ha nem értenek egyet a vitapartnerükkel. Ez az a mondat, ami azonnal megváltoztatja a hangnemet és a vita végkimenetelét is.
Cebimde çok küçük elma var – első olvasásra semmi ismerős nincs egy magyar számára ebben a török mondatban, ám ha megtudod, hogyan hangzik és mit jelent, nem vonod majd kétségbe azt, hogy a két nyelv között bizony lehet valamiféle kapcsolat.
Még most is nehéz visszaemlékezni arra a sok kötelező olvasmányra, amelyet az általános- és középiskolai nyári szünetekben kellett elolvasnunk. Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy kvízünkben a leghíresebbek közül mennyit ismersz fel az első mondata alapján.
Okoskodó, tudálékos, bosszantó, rátarti, beszólogató, gúnyolódó – vannak olyan mondatkezdő kifejezések, melyekkel már a kommunikáció elején agyoncsaphatjuk a beszélgetést, alááshatjuk a mondanivalónkat, vagy akár még a kapcsolatainkat is, annak ellenére, hogy ezeket a mondatkezdő fordulatokat épp az üzenet tompítására szánjuk.
„Hányszor mondtam már, hogy ne csináld!” – Tedd a szívedre a kezed, és valld be, hogy a te szádat is hagyta már el ilyen vagy ehhez hasonló szülői mondat! Noha ezerszer halljuk, hogy a gyereknevelésben gyakran használt kifejezések károsak is lehetnek, azt nem feltétlenül tudjuk, melyek ezek, és egyáltalán hogyan hatnak csemetéink érzelmi fejlődésére, önértékelésére vagy épp szociális készségeire.
Nem tudjuk befolyásolni, mások hogyan értelmezik a mondandónkat. Ez azért lehet probléma, mert egyes kifejezések használata a munkahelyen negatív színben tüntethet fel minket. Összeszedtünk a problémás kifejezéseket, amelyeket jó kerülni.
A könyvborító és a cím mellett sokszor az első mondat kelti fel az érdeklődésünket egy regény, egy történet iránt. Ez az első benyomás gyakran nemcsak a könyvhöz, hanem a szerzőhöz fűződő viszonyunkat is meghatározza. Egy frappáns kezdet akár egy életre beivódik a memóriánkba. Neked melyik könyv adta meg ezt az élményt?
Veled is előfordult már, hogy elkedvetlenített valakinek a megjegyzése, amit a képességeiddel, a teljesítményeddel vagy a megjelenéseddel kapcsolatban mondott neked? Ugye milyen óriási hatalma van az ilyen negatív kijelentéseknek? Különösen igaz ez akkor, ha olyan személy mondja, akit tisztelsz vagy csodálsz.