Érdemes figyelni arra, hogyan beszélnek a nagyszülők az unokáikkal, mert vannak olyan ártatlannak tűnő mondatok, amelyek árthatnak a gyerekeknek.
Nagyszülőként mindenki azt szeretné, hogy unokái biztonságban legyenek, boldognak és szeretettnek érezzék magukat. Mégis előfordulhat, hogy egy-egy jó szándékú vagy megszokásból elhangzó megjegyzés kellemetlen, bizonytalan érzéseket vált ki a gyerekekből – gyakran észrevétlenül.
Ezért fontos odafigyelni, hogyan kommunikálnak a nagyszülők az unokákkal, mert a szavak nagy hatással lehetnek arra, hogyan gondolkodnak és éreznek magukkal, illetve a családdal kapcsolatban a gyerekek. Ha vannak unokáid, nagymamaként vagy nagypapaként ezeket a mondatokat érdemes kerülnöd.
„Ne mondd el a szüleidnek!”
Az egyik gyakori helyzet, amikor a nagyszülők azt kérik a gyerekektől, hogy valamit titkoljanak el a szüleik elől. Legyen szó édességről, képernyőről vagy késői lefekvésről, az ilyen mondatok aláássák a szülők tekintélyét, és azt a veszélyes üzenetet közvetítik, hogy bizonyos helyzetekben jobb, ha nem mondanak el mindent anyának és apának.
Ez hosszú távon komoly kockázatot jelenthet, ha például a gyereket zaklatják, bántalmazzák, vagy más nehéz helyzetbe kerül. Inkább azt érdemes erősíteni bennük, hogy mindig legyenek őszinték a szüleikkel.
„De nagyot nőttél! Híztál?”
Szintén kerülendők a gyerek testével és testsúlyával kapcsolatos megjegyzések. Ezek a mondatok hozzájárulhatnak az önértékelési és testképpel kapcsolatos zavarok kialakulásához. Előfordulhat, hogy egy-egy ártatlannak hitt megjegyzés mélyen bevésődik a gyerek emlékezetébe, és éveken át magában hordozza.
Ráadásul a magasságról, plusz kilókról vagy vékony testalkatról szóló kijelentések a külső tulajdonságokra helyezik a hangsúlyt a belső értékek helyett.
A szokásos „De nagyot nőttél!” üdvözlés helyett inkább mondjuk azt az unokáknak, hogy jó őket újra látni, hiányoztak, és tegyünk fel olyan kérdéseket, amelyeket ki tudnak fejteni az aktuális érdeklődési körükről, hobbijaikról.
„Többet ettél, mint én!”
Hasonlóan károsak lehetnek az evésre, különösen az elfogyasztott étel mennyiségére vonatkozó mondatok, akár sokat, akár keveset evett a gyerek. A gyerekek fejlődésének fontos része, hogy megtanulják felismerni mikor éhesek és mikor jóllakottak. Az evésük minősítése, a „jó” és „rossz” étkezési szokásokról szóló kommentárok azonban zavart keltenek: arra késztethetik őket, hogy mások véleménye alapján változtassanak az étkezési szokásaikon, ahelyett, hogy a testük jelzéseire figyelnének.
Megjegyzések helyett inkább azt hangsúlyozzuk, hogy figyeljenek a testük működésére, és mutassunk jó példát: abbahagyjuk az evést, ha jóllaktunk, és eszünk, amikor éhesek vagyunk.
„Gyere ide, és adj egy puszit!”
Természetes dolog, hogy a nagyszülők öleléssel és puszikkal is szeretnének kapcsolódni az unokáikhoz. Bár ez a vágy nyilvánvalóan a szeretetből fakad, a testi érintés szintén érzékeny terület. Sok gyerek nem érzi jól magát, ha kérésre vagy utasításra kell ölelést vagy puszit adnia. Ezt a felnőtteknek tiszteletben kell tartaniuk, és azt erősíteni a gyerekekben, hogy a fizikai érintés a személyes döntésük. Ha kényszerítjük őket, az zavaros üzenetet közvetíthet a beleegyezésről, és azt sugallja, hogy bizonyos helyzetekben fel kell adniuk a testükkel kapcsolatos önrendelkezési jogukat.
Jobb megoldás, ha utasítás helyett megkérdezzük az unokát, van-e kedve ölelést vagy puszit adni. Ha nemet mond, nem kell erőltetni, és különösen ne ébresszünk bűntudatot benne. Inkább dobjunk be alternatívákat, lehet pacsizni, ökölpacsizni vagy bármilyen vicces köszönési formát kitalálni, ezeket nagyon szeretik a gyerekek.
„A szüleid tévednek…”
Fontos kerülni azokat a megjegyzéseket is, amelyek a szülők nevelési módszereit és elveit minősítik. A nagyszülők más korban, más szokások és normák között nőttek fel, természetes, hogy szembetűnőek a különbségek.
Azzal sincs baj, ha a nagyszülők elmondják az észrevételeiket, de a kritikát ne az unokáknak szegezzék, mert az bizalmatlanságot szülhet, hanem beszéljék meg a szülőkkel.
Ugyanígy nem érdemes nagyszülőként a gyereknek címezni a viselkedésével kapcsolatos negatív megjegyzéseket, például hálátlannak, elkényeztetettnek, önzőnek nevezni. Ha valamilyen probléma következetesen jelentkezik, az valószínűleg nem a gyerekről, hanem a szülőkről, a nevelésről szól. Nem fair a gyerekre hárítani a felelősséget, inkább a szülőkkel kellene egyeztetni.
A nagyszülők és az unokák között különleges a kapcsolat, néha a saját gyerekeiknél is jobban szeretik őket.
