Súlyos hiba történt egy bölcsődében: rossz gyereket vitt haza a nagypapa Sydney-ben
A bölcsőde dolgozói nem a saját unokáját adták oda az idős férfinek, aki hazavitte a gyereket.
A bölcsőde dolgozói nem a saját unokáját adták oda az idős férfinek, aki hazavitte a gyereket.
A telefonhívások elemzése után kiderült, hogy Gene Hackman felesége nem abban az időpontban halt meg, amit eddig feltételeztek.
Az emberiséget mindig is érdekelte, mit hoz majd számára a jövő – ám akármilyen hihető forrásból is származtak az egyes jövendölések, vaskos tévedések akadnak bőven köztük.
A Newcastle-ben élő Warren Dodds egy pár napos vakációból érkezett haza, amikor lakásába belépve meghökkentő dologgal szembesült: a teljes lakás üresen állt, minden holmija nyomtalanul eltűnt. A kellemetlen és sajnos visszafordíthatatlan incidens mögött egy végzetes adminisztrációs hiba áll.
Hány olyan litánia hangzott el gyerekkorunkban, amely alatt legszívesebben befogtuk volna a fülünket. Valljuk be, hogy csak azt vártuk, legyen már vége a példabeszédnek! Na most, rossz hírem van: nagyon sokunkkal megesik, hogy pár röpke év elteltével a saját szánkból halljuk vissza rettegett mondatainkat. Átértékelődnek bennünk a dolgok, vagy csak nem jut jobb az eszünkbe?
Az egész világ megőrült – gondolhatnád, amikor te és szinte az összes ismerősöd biztosak vagytok egy dologban, majd kiderül, mindnyájan tévedtetek, az adott esemény sohasem történt meg, vagy épp teljesen máshogy hangzik egy híres filmes idézet. Nem veszett oda a józan eszed, és átverés áldozata sem lettél – csupán a Mandela-effektus csapott le rád.
Életünk során elkövetett hibáink még sokáig ott ólálkodhatnak körülöttünk, hogy egy arra alkalmas pillanatban lecsapjanak a lelki jóllétünkre. Próbálunk elaludni, és hirtelen nem tudunk másra gondolni, mint a legnagyobb baklövéseinkre. Elméletben persze a rájuk való emlékezés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen segíthet minket abban, hogy a jövőben elkerüljük őket. De csak akkor, ha képesek vagyunk okulni belőlük.