Tetoválás: idővel úgyis megbánjuk?
Ez volt az utolsó, ugye? – kérdezte apám minden tetoválásom után, a nagymamám pedig azzal próbált hatni rám, hogy képzeljem el, hogyan nézne ki ő, ha ki lenne varrva. És tudom, hogy ezzel közel sem vagyok egyedül.
Ez volt az utolsó, ugye? – kérdezte apám minden tetoválásom után, a nagymamám pedig azzal próbált hatni rám, hogy képzeljem el, hogyan nézne ki ő, ha ki lenne varrva. És tudom, hogy ezzel közel sem vagyok egyedül.
Gyerekkorunk kedvenc csemegéjét ma már milliónyi változatban kapni, márkanévből terméktípussá nőtte ki magát a csokival bevont túródesszert. Valamiről, amit évtizedek óta fogyasztunk, csak tudjuk, hogy hogyan kell enni, gondolhatnád. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.
Vannak olyan mindennapi dolgok, amelyek mentén, látszólagos jelentéktelenségük ellenére, kettéválik az emberiség. A WC-papír helyes tekeredési irányának kérdése épp ilyen: ebben a kérdésben nincs olyan, hogy mindegy, nem igaz? Akármelyik táborba is tartozol, minimum meglep, nagy valószínűséggel bosszant, sőt akár idegesít is, ha valahol azt látod, a másik irányból szeretik ereszteni a papírt.
A banán a természet egyik legsikerültebb találmánya. Finom, tápláló, jól néz ki, a héja megvédi a szennyeződésektől és a sérülésektől, ráadásul kézre esik és könnyen fogyasztható is. Már legalábbis ha túljutunk a hámozás nehézségein. Mert abban ma sincs közmegegyezés, hogy azt hogyan kell szakszerűen csinálni.
Ugye, hogy nem csak élet-halál kérdéseken lehet jóízűt vitatkozni? Egy közös háztartásban vagy hosszabb együttélés során a kisebb dolgok jelentősége is felértékelődik, és sokszor összekülönbözünk a takarítással, rendrakással, tárolással kapcsolatos dolgokon is.
A megvásárolható halhatatlanság és az örök élet kiváltságának kora már a láthatáron van. Kérdés, hogy akarunk-e élni ezzel a lehetőséggel.
Pihenésre mindenkinek szüksége van. Nemcsak az lehet fáradt, aki heti öt napban komoly fizikai munkát végez, bizony az is lehet nyúzott és erőtlen, aki a munkáját irodában abszolválja, vagy „csak” a háztartást és/vagy a gyereket látja el. A hétvége mindig jól jön, de van a fáradtságnak, motiválatlanságnak az az állapota, amiből már csak az tud kilendíteni, ha hosszabb ideig teljesen mást csinálunk, mint amit a hétköznapokban. Itt a nyári szabadságolások ideje, és heti kérdésünk is ehhez kapcsolódik. Az aktív vagy a passzív pihenés üdít fel jobban?
A sulinak vége, és ha az idő csak lassan eszmél is, a szülőknek már hetek óta aktuális a para: mi legyen két és fél hónapig a gyerekkel? Az idei év ráadásul táborozás szempontjából sem egyszerű. A vírus miatt március-áprilisban, amikor a legtöbben már gőzerővel szervezik a nyarat, még nem lehetett tudni, tarthatnak-e egyáltalán táborokat.
Tavasszal a hobbi- és a profi sportolók is kénytelenek voltak heteken át otthon, a négy fal között vagy a szabadban mozogni, hogy formában maradjanak. Voltak, akiknek sportolás szempontjából nem sok változást hozott a mindennapjaikba a járványhelyzet, mert azelőtt is otthon edzettek, míg másoknak az edzőterem hiánya miatt új rendszert kellett a gyakorlatba ültetniük.
A koronavírus okozta változások csak felpörgették az amúgy is régóta érzékelhető trendet: egyre többen és egyre többet vásárolunk online. Nemcsak az elektronikai cikkeket, könyveket, ruhákat rendeljük házhoz, de egyre többen vannak, akik a heti vagy havi nagybevásárlást is inkább foteljük kényelméből intézik.
Bár az időjárásból egyelőre még nem teljesen egyértelmű, mindjárt itt a nyár! Két hét van csak hátra az online suliból, és egyre-másra érkeznek a biztató hírek a belföldi szálláshelyekről és a nemzetközi határnyitásokról is. Akik megtehetik, már keresik a lehetőséget, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak szeretteik, barátaik körében, és idén is sokak számára kérdés: belföldön vagy külföldön?
E heti kérdésünk a home office-ra vonatkozik. Te megszeretted? Megutáltad? Egyáltalán nem volt módod kipróbálni, mert a járvány alatt ugyanúgy dolgoztál, mint korábban? Mi a véleményed, jó lenne, ha a járványhelyzet után többen dolgozhatnának home office-ban, mint korábban? Számodra mi lenne a legjobb? Nézd meg, milyen mellette és ellene szóló érvek vannak: