Táborozás – menjen, vagy maradjon idén a gyerek? Szavazz!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A sulinak vége, és ha az idő csak lassan eszmél is, a szülőknek már hetek óta aktuális a para: mi legyen két és fél hónapig a gyerekkel? Az idei év ráadásul táborozás szempontjából sem egyszerű. A vírus miatt március-áprilisban, amikor a legtöbben már gőzerővel szervezik a nyarat, még nem lehetett tudni, tarthatnak-e egyáltalán táborokat.

Mostanra kiderült, hogy igen, ráadásul nemcsak a napközi jellegűeket, de az ottalvósokat is meg lehet szervezni a biztonsági intézkedések betartása mellett. Menni tehát van hova, de hogy pénz, kedv és lehetőség mindegyik családban adott-e, az már nem egészen biztos. Nézzük, milyen szempontok mentén döntenek táborozás mellett vagy ellen a családok, a végén pedig te is mondd el, mit gondolsz.

Heti kérdésünk így szól: Menjen idén nyári táborba a gyerek, vagy maradjon inkább otthon? 

Mire jó a tábor?

Egy jó tábor sok mindenre. Nemcsak abban segít a szülőnek, hogy a nyári szünet heteit ép ésszel és a családi nyaralásra is jutó szabadsággal vészelje át, bár kétségtelenül fontos szempont ez is. Emellett egy jó tárbor lehetőséget teremthet a gyerekünknek az ismerkedésre, a kortársakkal való tartalmas időtöltésre és új ismeretségek szerzésére. Ha jó programot választottunk, a gyerek rengeteg mindent tanulhat egy tábor néhány napja, esetleg 1-2 hete alatt. Megtanulhat önállóbb lenni, szocializálódni, egy tematikus táborozás alkalmával pedig akár nyelvtudást vagy más hasznos készségeket is elsajátíthat úgy, hogy közben akár életre szóló élményt is szerez.

Ráadásul szülőként is nagyon tanulságos időszak lehet a gyerekünk táborozása. Ezek alatt a napok alatt nemcsak felszabadulhatunk kicsit, de sok mindent megtudhatunk saját szülőségünkről, félelmeinkről is.  

Milyen a neki való?

Annak eldöntésében, hogy milyen táborba vigyük a gyerekünket, nemigen tudunk mástól tanácsot kérni: a legtöbbet az segít, ha jól ismerjük az igényeit, képességeit és személyiségét. A kisebbeknek még nem feltétlenül valók az ottalvós táborok, főleg nem azok, amelyeknél a lakóhelytől nagyon messzire utaznak. Azoknak a gyerekeknek is inkább a napközis táborok válhatnak be, akik (életkoruktól függetlenül) nem annyira biztosak magukban. A nagyobbaknak már jók lehetnek a bentlakó táborok is, de nagyon fontos, hogy csak olyan közegbe engedjük el őket, ahol valóban biztonságban érzik magukat, és úgy szervezzük meg ezeket a napokat, hogy végszükség esetén valaki el tudjon menni a gyerekünkért. Ha nem muszáj (és azért nagyon kevés kivételtől eltekintve nem muszáj), akkor ne menjen olyan táborba, ahová nem jó szívvel indulna. Fontos a táborok témája is, egyre többféle tematika mentén szereveződnek az elfoglaltságok, így érdemes ennek alapján is alaposan szétnézni. Fontos, hogy ne magunknak, hanem a gyerekünknek válasszunk tábort. 

A gyerek érdeklődési köre legyen a döntő
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Biztonság

Az idei évben új szempont is felmerül a táborokkal kapcsolatos tanakodásban: biztonságos-e egyáltalán nagyobb gyerekközösségbe küldenünk a gyerekeinket, amikor épp csak elcsendesült a járvány és sokan egy közelgő második hullámtól tartanak. Az aggódó szülők érvelésében jócskán van igazság. Nem tűnik logikusnak, hogy míg a boltban és a tömegközlekedésen, vonaton maszkban csoszogunk, amíg a nyilvános helyeken legalább 1–1,5 méter távolságtartást javasolnak, addig a gyerekeinket minden további nélkül összeereszthetjük úgy, hogy közben esznek, isznak, játszanak és együtt is alszanak majd. Mások viszont arra hivatkoznak, hogy a járvány eleve nem a gyerekekre veszélyes, sőt ők vannak a legkisebb veszélyben: könnyen lehet, hogy a legtöbben már riasztó tünetek nélkül átestek rajta. Ők úgy vélik, nem jelent pluszkockázatot a táboroztatás. Kiemelik azt is, hogy mindenféle probléma nélkül lezajlott az érettségiztetés is, és vélhetően (remélhetően) szeptemberben egyébként is újra együtt lesznek a gyerekek, vagyis nem lehet és nem is érdemes a végtelenségig húzni a szeparációt. Végül, teszik hozzá: a táborszervezőknek a járványhelyzet kapcsán szigorú óvintézkedéseket kell bevezetniük, ami jelentősen csökkenti a fertőzés lehetőségét. 

Jó lesz ott neki?

Különösen kisebb vagy félénkebb gyerekek esetében merül fel az a szülői aggodalom, hogy vajon mennyire fogja feltalálni magát a gyerek a szülő és megszokott közege nélkül. Az aggodalom alapvetően jogos, főleg olyan gyerekek esetében, akik egyébként is nehezebben oldódnak, akik erősen igénylik szüleik vagy családtagjaik jelenlétét. Amellett, hogy természetesen eleve akkor érdemes csak táborba küldeni a gyereket, amikor erre már tényleg érett, nem baj az sem, ha egy kicsit segítünk is neki, hogy könnyebben túljusson ezeken a nehézségein. Ha a táborozást úgy próbáljuk megszervezni, hogy legyen ott még más ismerős gyerek vagy más olyan személy, akit ismer, máris sokat tehetünk annak érdekében, hogy jól érezze magát. Azzal is segíthetjük, hogy biztosítjuk róla, bármikor fordulhat hozzánk segítségért, és ha nagyon nagy gond lenne, akkor el tudunk menni érte. Jó az is, ha fokozatosan szoktatjuk hozzá a táborozáshoz.

Anyagiak

A táborozással kapcsolatos egyik legfontosabb döntési tényező természetesen a pénz. A táborok jellegüktől, programkínálatuktól függően különböző árszinteken mozognak pár és sok tízezer forint között, ami egyhetes/öt napos periódust illet. Ez az összeg idén ráadásul még magasabb lehet, mert a fentebb említett óvintézkedésekkel létszámcsökkentés is jár, ez pedig érezhetően megemeli a táborozás költségeit. 

Ha ezt a nagy összeget, pláne több testvér esetében, egyáltalán nem tudja kifizetni a család, nincs min gondolkodni, de azoknak sem egyértelmű, hogy jól járnak a táborral, akik megtehetnék, hogy beírassák a gyereküket. Megér ennyi pénzt a gyerekfelügyelet? 

Azért jó, ha a pénzükért kapnak is valamit a szülők.
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Mások viszont a különböző kedvezményes árú lehetőségekre hívják fel a figyelmet, és elmondják, hogy sok helyen önkormányzati szervezésben, esetleg különböző szervezetek által támogatott formában, jóval kedvezőbb áron elérhetők a gyerektáborok.

Bizalom

Sok szülőnek okoz aggodalmat, hogy egy táborozás alkalmával teljesen ismeretlen emberekre kell bíznia a gyerekét. Ráadásul korábban is sok olyan szervező volt, aki nem sok tapasztalattal rendelkezett a táboroztatás kapcsán, de most, hogy minden korábbinál nagyobb igény van ezekre a programokra, sokkal több olyan tábor is van, ahol a szervezők nem rendelkeznek nagy tapasztalattal vagy pedagógiai képesítéssel és ahol csak gyerekmegőrzés történik. Itt a szervezők nem adnak részletes programtervet, nincs mód még a táborozás előtt személyesen találkozni. Érdemes a szívünkre és az eszünkre is hallgatni, ha egy-egy táboroztató felé nem vagyunk bizalommal, ha keveselljük a pénzünkért nyújtott szolgáltatást, vagy ha úgy érezzük, nem kapunk választ a kérdéseinkre. Keressünk tovább, hiszen országosan olyan nagy kínálat van gyerektáborokból, hogy nagy valószínűséggel megtaláljuk köztük a pénztárcánknak és ízlésünknek megfelelőt. 

És te mit gondolsz? Táborozás – menjen, vagy maradjon idén a gyerek?

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?