Maradjon-e a home office a járvány után?

E heti kérdésünk a home office-ra vonatkozik. Te megszeretted? Megutáltad? Egyáltalán nem volt módod kipróbálni, mert a járvány alatt ugyanúgy dolgoztál, mint korábban? Mi a véleményed, jó lenne, ha a járványhelyzet után többen dolgozhatnának home office-ban, mint korábban? Számodra mi lenne a legjobb? Nézd meg, milyen mellette és ellene szóló érvek vannak:

Mindjárt az elején be kell vallanom, hogy számomra a válasz egyértelmű. Én már akkor is home office-párti voltam, amikor ez még nem volt benne a levegőben. Már másfél évtizede is rá tudtam venni a főnökömet, hogyha hosszabb, elmélyülést igénylő munkáról van szó, azt hadd csináljam otthon. Azóta pedig egyre többet dolgozom otthonról, és világosan látom az előnyeit. Nyilván hátrányai is vannak, meg hát az is tény, hogy nem vagyunk egyformák, rengeteg ember nem találja jó megoldásnak önmaga számára az otthonról dolgozást. 

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

Az elmúlt két hónap drasztikus változást hozott a home office gyakorlatában, és talán a megítélésében is. Számos munkahely úgy vezette be, hogy a munkatársak otthonról dolgozzanak, hogy ezt eddig elképzelhetetlennek tartotta. Most meg az a tapasztalat, hogy lám, a dolgozók még ilyen nehezített körülmények között is képesek lehetnek elvégezni otthonról a dolgukat. Ez felveti a kérdést, hogyan fog változni a munkálkodásunk módja a pandémiás helyzet lazulása után. Lehet, hogy sokkal elterjedtebb lesz az otthoni munka, mint 2020 márciusa előtt volt? Vagy minden visszaáll a régi kerékvágásba?

Heti kérdésünk így szól: Maradjon a home office a járvány után is?

Ez a mostani helyzet egyáltalán nem egy normális állapot a home office szempontjából. A családunkban én vagyok az egyetlen rendszeres home office-ozó, és természetesen nekem szűnt meg leginkább a lehetőségem otthonról dolgozni. A munkahelyemet, ami a nappalink, azon nyomban elfoglalta három ember, akik beszélnek, tanulnak, telefonálnak, szórakozni vágynak. Ugyanezt tapasztalta Nick Bloom kutató is, aki évek óta kutatja az otthonról való munka hatékonyságát. Ő sem tud most megbeszéléseket folytatni, vagy adatokban elmélyülni, hiszen négyéves lánya állandóan betotyog a dolgozószobájába, két nagyobb gyereke pedig, skót édesanyjuk hagyománytiszteletének köszönhetően, napi több órát gyakorol skót dudán. Ezzel együtt is azt mondja, ha (remélhetőleg) kinyitnak az iskolák, akkor is sok fehérgalléros dolgozónál jóval jellemzőbb lesz az otthonról dolgozás, mint korábban.

Mik a korábbi tapasztalatok?

Bloomék 2015-ben készítettek egy vizsgálatot kínai call center dolgozókkal, hogy megmérjék az otthonról végzett munka produktivitását. Azt találták, hogy akik otthonról végezték munkájukat, majd’ 13 százalékkal hatékonyabbak voltak. Kevesebb szünetet tartottak, és több hívást intéztek el egy perc alatt. Boldogabbak is voltak, és kevésbé fontolgatták, hogy otthagyják az állásukat, mint az irodában dolgozó társaik.

Amerikában a koronavírus-járvány előtt is az emberek 23 százaléka dolgozott legalább néhány nap otthonról. Most a kétharmaduk. Szakértők feltételezik, hogy nem fog mindenki teljes irodai munkára visszamenni a korlátozások lazulása után sem. Egyrészt a kézfogás, egy tárgyalóban tartózkodás talán még sokáig nem lesz javallott. Másrészt eddig sok helyen tartottak a lustaságtól vagy a túlzott belazulástól, de most lesz adat arra vonatkozóan, hogy azért ez annyira nem fenyegető. Harmadrészt azok a munkatársak is esetleg jobban fognak ragaszkodni a legalább részleges home office-hoz, akik eddig nem csinálták, de most belekóstoltak és megtapasztalták az előnyeit.

Maradjon?
Maradjon?Shutterstock

De vajon tényleg jó lenne a home office elterjedése?

Az előnyök között van, hogy nem megy az idő az utazásra, ami nagyon sokaknál két-három óra pluszt is jelenthet egy nap. Kényelmesebben, egyszerűbben lehet dolgozni – nem kell smink és öltöny. A rugalmasabb időbeosztás is remek lehet, a tapasztalatok nem azt mutatják, hogy az ember nem csinál semmit, ha a főnök nem néz sűrűn a körmére. Inkább az látszik, hogy elkészülnek a feladatok, csak éppen az ember akkor csinálhatja meg őket, amikor a legalkalmasabb. Szülőknek – sajnos egyelőre főleg az anyáknak – megfizethetetlen könnyebbség ez a rugalmasság, és az, hogy ha mondjuk beteg a gyerek, akkor mellette is tud dolgozni, nem kell szabadságot kivennie. Amiatt is nagyon lelkesek szoktak lenni, megint csak főleg a nők, hogy kisebb háztartási feladatokat, egy teregetést, el lehet végezni napközben is, így nem hétvégére vagy késő estére marad a „láthatatlan”, de nagyon is érezhető és konkrét munka.

Az elmúlt hónapokban olyan előnyökről is meséltek nekem többen, hogy kevesebb a munkahelyi politika, a kizökkenés, a csevegéssel töltött idő. Feladatorientált introvertáltaknak ideális megoldás.

Van egy csomó hátránya is

Mivel a home office sem varázsmódszer, rengeteg érv szól ellene is. Hiába voltak boldogabbak a kínai call centeresek, és hiába hat nagyon jól az anyák lelkiállapotára a home office, komoly mentális veszélyeket rejt magában. A csapda, ami kiégéshez, önmagunk teljes kizsákmányolásához vezethet, az, hogy nem válik külön a munkahelyi és az egyéb életünk. Ha valaki nem vezet be önmaga számára szigorú szabályokat arra vonatkozóan, hogy mikor NEM dolgozik, akkor megtörténhet, hogy éjjel-nappal forró dróton van a munkájával. Élete minden pillanatában úgy érzi, hogy kéne valami feladatot végeznie, azt érzi, hogy örök lemaradásban van. Ha megszokta, hogy azonnal reagál az érkező üzenetekre, rápörög a kapott feladatra, akkor azon kaphatja magát, hogy az ágyában is céges ügyeket intéz. Amik persze jönnek éjjel-nappal, vasárnap és bármikor. Ez annyira valós veszély, hogy Franciaországban törvényt hoztak: a dolgozóknak heti 35 órát kell dolgozni, és ezért minden cégnek szabályba kell foglalni, hogy mik azok az ezen kívül eső órák, amikor nem elvárt, hogy válaszoljanak az emberek az üzenetekre és hívásokra. Ugyanis az volt a tapasztalat, hogy a törvényi munkamennyiségnél sokkal több órát dolgoztak home office-ban, és ez kiégéshez, kapcsolati problémákhoz és alvászavarokhoz vezetett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Növeli az igazságtalanságot

Az is kezelendő probléma lenne, ha a home office szélesebb körben elterjedne, hogy tovább mélyítené az igazságtalan különbségeket dolgozók és dolgozók között. Számos munkát, és jellemzően a kevesebb fizetéssel járó munkákat – gondoljunk például az egészségügyre vagy a gyártásra –, nem lehet otthonról csinálni. Durván igazságtalan, hogy valaki nehéz munkát végez kevés pénzért, és emellett még napi két-három órát utaznia is kell, amitől a munkaerőpiac többi tagját megkíméli a home office.

Azoknak az extrovertáltabb embereknek is hátrányos lenne, ha részlegesen vagy teljesen megmaradna a home office, akiknek szükségük van a találkozásokra, beszélgetésekre, akár a belső politikára, ahhoz, hogy energizálva érezzék magukat. Komoly ingermennyiségtől esnének így el. Sokaktól hallottam, hogy alig várják, hogy visszamehessenek a munkahelyre.

Ami biztos, az az, hogy valahogyan meg fog változni a munkavégzésünk módja a járvány után. Hogy mennyire tolódunk el a távoli munka irányába, még nem tudhatjuk. De neked biztosan van véleményed, hogy számodra hogyan lenne jó.

És te mit gondolsz? Maradjon a home office a járvány után is?

A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:

Oszd meg másokkal is!
Mustra