Hogy kell tisztességesen enni a Túró Rudit? Most kiderül!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Gyerekkorunk kedvenc csemegéjét ma már milliónyi változatban kapni, márkanévből terméktípussá nőtte ki magát a csokival bevont túródesszert. Valamiről, amit évtizedek óta fogyasztunk, csak tudjuk, hogy hogyan kell enni, gondolhatnád. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű.

Vannak olyan apróságok, amelyek mentén, tulajdonképpeni jelentéktelenségük ellenére, kettéválik az emberiség. Egyfajta hungarikumról lévén szó, a Rudi esetében kicsit kevesebben: bő tízmilliónyian esnek egymásnak, ha a heti kérdés így szól: hogyan kell tisztességesen elfogyasztani a Túró Rudit? 

A túródesszertek világa

Manapság számtalan féle-fajta Rudi-formájú túródesszert kapható. Ami engem illet, jó szívvel eszem meg csaknem az összeset, de azért a gyerekkori ízélményt nehezen találom meg, bármelyiket is vegyem le a polcról. Ennek oka szerintem (sőt sokan mások szerint is), hogy a régi Rudi túrójának mindig volt egy kis stichje. Savanykás, de nem kellemetlen íz, ami vélhetően annak volt köszönhető, hogy a tej akkor még nem volt romlásbiztos. Más volt kicsit a túró állaga is, én legalábbis sokkal darabosabb, majdnem grízes állagra emlékszem a mostani krémessel szemben.

Bár a Túró Rudi mára bejegyzett védjegy, a legtöbben úgy vagyunk vele, mint a rotringgal vagy a celluxszal: ma már nem elsősorban márkanévként, hanem egy termékkategória elnevezéseként gondolunk rá. 

A  Magyar Élelmiszerkönyv szerint a Túró Rudi tehéntúróból, esetleg vajból vagy tejszínből, cukorból, különböző ízesítőanyagok hozzáadásával, csokoládé- vagy kakaómassza-bevonattal készített, közel hengeres alakú desszert jellegű sajtkészítmény. Részletesen írnak a kellő érzékszervi benyomásokkal kapcsolatban. 

  • Alak: közel hengeres alakú, sima vagy enyhén bordázott felületű rudacska.
  • Külső: a csokoládé- vagy kakaómassza a túrókorpuszt egyenletes vastagságban és összefüggően vonja be, sötétbarna színű, jól tapad, nyomásra enyhén repedezik.
  • Szín: a túrómassza egyenletesen fehér vagy sárgásfehér, ízesítés esetén az ízesítőanyagra jellemző színű.
  • Szag: a túrókorpusz bevonatára és anyagára jellemző.
  • Íz: kellemesen édeskés-savanykás, a túrómasszára, annak ízesítésére és bevonatára jellemző, tiszta, harmonikus.

Na, ha az már tiszta, hogy milyennek is kell lennie egy Túró Rudinak nevezhető terméknek, lássuk, szakértők (rendszeres fogyasztók) szerint hogyan is kellene elfogyasztani ezt a finomságot. 

Mik a lehetséges elfogyasztási módok?

Ahhoz, hogy egy ilyen fontos kérdésben állást foglaljunk, lényeges tisztáznunk, hogy egyáltalán milyen Rudi-fogyasztási iskolák léteznek. Túró Rudit enni alapvetően kétféleképpen szoktak. Az egyik módszer, hogy az ember mindenféle felhajtás nélkül, egyben harapja a túrós belsőt és a csokiborítást. A másik, hogy az ember először lefaragja a csokiborítást és csak utána eszi meg az így fennmaradó túrócsíkot. Létezhetnek persze más módszerek is (ismerünk olyat, aki kiflibe dugja, nálunk otthon törtük már zabkásába is), de abban megegyezhetünk, hogy ez a két fő sodor. De melyiknek van igaza? 

Hogy finomabb?

A két tábor tagjai természetesen nem értenek egyet abban, hogy hogy finomabb a Rudi, és akár ide, akár oda tartoznak, úgy harapják, ahogy ők ínycsiklandóbbnak gondolják. Azok, akik egyben szeretik megenni, arra hivatkoznak, hogy nagyon klasszul harmonizál az édes csoki az enyhén savanykás túróval, a másik tábor szerint viszont ha külön fogyasztjuk el őket, rögtön két édességhez jutunk. Először megesszük a roppanós csokit, másodjára pedig még mindig ott egy egész csík finom túrókrém. Ami viszont, veti ellen az egyben evős tábor, sokszor egy nem túl jól fogyasztható édes massza csupán, aminek élvezeti értékéből jelentősen levon, hogy folyton az ember szájpadlására tapad. 

Hogy kényelmesebb? 

Azok, akik egyben szeretik megenni a Rudit, arra hivatkoznak hogy az ő módszerükkel könnyen és gyorsan el lehet pusztítani a finomságot, ami így ráadásul nem maszatol és kevésbé is törik, mint a másik tábor módszerével fogyasztva. Az ellentábor viszont azzal érvel, hogy ha a Rudin túl kemény a csoki, akkor harapáskor nagyon összenyomódik a belső réteg, ez pedig nem igazán könnyíti meg az elfogyasztást. 

És te mit gondolsz?

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.