Záródik az időablak – segítségért kiáltanak a Duchenne-osok szülei

Olvasási idő kb. 3 perc

Magyarországon egyedi elbírálás alapján dől el, hogy az érintett gyerekek hozzájutnak-e a Duchenne-betegség korszerű terápiájához. Jól van ez így? A szülők szerint nincs.

Egy olyan betegségben, ahol az állapot folyamatosan, visszafordíthatatlanul romlik, a terápiára vonatkozó döntések időtartama sem semleges. Magyarországon ma még egyedi kérelmeken múlik, hogy ki jut hozzá egy új Duchenne-terápiához – és ki marad ki belőle – írja a Weborvos.

Ezért olyan erős a remény – míg meg nem hal

A Duchenne-szindróma olyan kórkép, amelyben a gyerekek állapota folyamatosan romlik: idővel elveszítik a járásképességüket, majd a légző- és szívizom működése is érintetté válik. A betegség ma is végzetes kimenetelű. A beavatkozásra ugyanakkor időablak áll rendelkezésre – átlagosan a gyerekek 10–12 éves korukig maradnak járóképesek és önellátók. Magyarországon jelenleg 33 ilyen kisgyerek családja és kezelőorvosa adott be egy új terápiára egyedi méltányossági kérelmet.

Nem kizárólag a mozgásban megélt évek öröme számít, hanem az is, hogy ezek az évek zálogai lehetnek-e a későbbi gyógyulásnak
Fotó: Basilico Studio Stock / Getty Images Hungary

Mit tud ez a kezelés?

2025-ben az Európai Unióban feltételes engedélyt kapott egy új Duchenne-betegségben alkalmazható, szuszpenziós (szájon át adható) terápia, amelyet kortikoszteroiddal együtt kell adni. Nem gyógyítja meg a betegséget, hanem a lefolyás lassítását célozza. Egyedülállósága abban rejlik, hogy nem korlátozódik a genetikai mutáció vagy a járásképesség egy meghatározott típusára.

Vagyis elméletben minden 6 éves vagy annál idősebb Duchenne-ben szenvedő beteg szedheti.

A klinikai vizsgálatokban a kezelés a szteroidterápiával kombinálva kedvezőbb eredményeket mutatott az izomerő és a mozgásképesség megőrzésében, mint a szteroidkezelés önmagában, ezért az Európai Gyógyszerügynökség feltételes engedélyt javasolt a terápiára járóképes, hat év feletti páciensek számára. Ennek oka, hogy az alkalmazásból származó előnyök a jelenlegi adatok alapján meghaladják a nem elegendő adat miatti bizonytalanságot, ugyanakkor további vizsgálatok szükségesek.

Magyarországon ez most a helyzet

Hazánkban a hozzáférés nem automatikus. Az érintett családok egyedi méltányossági kérelmet nyújthatnak be,amelyekről a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért dönt. A 24.hu értesülése szerint:

  • 11 gyermek esetében született pozitív döntés
  • 22 kérelmet elutasítottak
  • a döntések ellen nincs fellebbezési lehetőség

Ez azt jelenti, hogy ugyanazzal a betegséggel élő gyerekek közül nem mindenki jut hozzá ugyanahhoz a terápiás lehetőséghez. Az érintett családok már egy évvel ezelőtt petíciót indítottak a helyzet rendezése érdekében. A betegségben érintett egyik kisfiú édesanyja, Nemes-Gyémánt Marianna, az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány vezetője, így fogalmazott:

Idézőjel ikon

„Nem engedélyekért akarunk harcolni – csak azt szeretnénk elérni, aminek természetesnek kellene lennie, hogy a beteg gyerekeinknek legyen esélyük minél tovább minél teljesebb életet élni.”

Az idő = remény

Szakirodalmi összefoglalók szerint a betegség kezelésében több ígéretes irány is létezik – például exon skipping terápiák és génterápiás megközelítések –, amelyek közül több már klinikai fejlesztési fázisban van. Egy részük továbbra is a betegség lefolyásának lassítását célozza, míg mások a betegség alapmechanizmusának befolyásolására törekednek. A tét ezért az idő: olyan terápiákkal időt nyerni, amelyekkel a jelenlegi állapot romlása lassítható, és amelyek esélyt adhatnak arra, hogy a jövőben elérhetővé váló új kezelések is szóba jöhessenek.

Ha érdekel a terápia hatásmechanizmusa, és hogy milyen fontos kérdéseket vet fel a jelenlegi hazai helyzet, ajánljuk a Weborvos cikkét.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.