Ha saját életünket és a társadalom egészét nézzük, általában világos, hogy keretekre és szabadságra egyaránt szükség van. Nincs ez másként a gyereknevelés esetében sem. De hol az arany középút? Gyermekpszichológus szakértőnk segít a kérdés megválaszolásában.
Napjainkban polarizálódni látszik a gyereknevelés szemlélete. Vannak, akik visszasírják a régi időket, amikor a legkisebb volt a legutolsó a családban, akinek kötelező volt mindig mindenkihez alkalmazkodni, mindenben segíteni, amiben csak fizikailag képes volt, vagy ha úribb osztályhoz tartozott, csókolommal köszönni szüleinek és csendben elbabázgatni/ólomkatonázgatni azt az időt, amit nem a nevelőnő szigorú felügyelete alatt, tanulással töltött. Mások úgy gondolják, hogy szülőként legfontosabb feladatuk kiszolgálni gyermekük minden kívánságát. Valójában egy gyermek számára az a jó, ha vannak keretek és korlátok az életében, ám szülei figyelembe veszik korából, személyiségéből, testi-lelki állapotából fakadó igényeit, és egyéniségének kibontakoztatását segítve tanítják meg bizonyos szabályok betartására. Ez pedig folyamatos egyensúlyozást igényel. Török Emese Magdolna gyermekpszichológus megosztotta velünk a témával kapcsolatos meglátásait.
A családi rendszer segítheti az alkalmazkodást a „kinti világban”
Azért is nehéz ezt az egyensúlyt megtalálni, mert nagyon sok minden befolyásolja – hozott családi minták, szerepek a családban, környezeti/társadalmi elvárások és trendek, de az intézményrendszerek nevelési elképzelései is, és ezek sokszor nem állnak egymással összhangban. Jó, hogy van lehetőségünk sokfelé tájékozódni és választani, ahogyan az is, hogy a gyerekek látják, milyen sokfélék vagyunk, ám
szükség van arra, hogy kialakuljon saját vezérfonalunk a nevelési elvekben és viselkedésünkben.
Az, hogy otthon hogyan alkalmazkodunk egymáshoz, milyen mintákat lát szüleitől, testvéreitől és tágabb családi környezetétől, hatással lehet arra, hogy a kinti világban mennyire tud alkalmazkodni a gyerek – mondja Török Emese Magdolna.
Hogy milyenek az otthoni viszonyok, önmagában is komplex háttérrel bír. Fontos például, hogy milyen a szülő és milyen a gyerek temperamentuma, ez alapján hogyan illeszkednek egymáshoz. Érdemes figyelembe venni a temperamentum sajátosságai mellett a gyermek életkorát, idegrendszeri érettségét, és hogy a környezet felől jövő elvárások, kihívások, terhelések megfelelően illeszkednek-e mindezekhez, vagy éppen kevés vagy túl sok? A megbízható, következetes keretek és az érzelmi biztonság megléte alapvető jelentőségű a gyerekek életében – hangsúlyozza a szakember. Ha túl sok a keret, a szigor, joggal féltjük a kapcsolatot, de ha túl kevés korlátot szabunk, akkor is sérülhet a kapcsolat, csak másként.
Az alkalmazkodás akkor jó, ha kölcsönös
A szülő részéről az egyensúlyozás állandó figyelmet igényel azért is, mert ahogy a gyerek növekszik, egyre többet várunk el tőle, de egyre több mindent is bízunk rá. Jól tesszük, ha saját gyerekünket, és valamennyire korosztályának a sajátosságait is ismerve, a neki való életfeladatokkal látjuk őt el, elvárásokat támasztunk felé. Ha ez nem így történik, az szorongáshoz vagy ellenálláshoz vezethet, és nem segíti a külvilágban való helytállást, az autonómia- és kompetenciaélmény megélését sem. Továbbá teherbíró és megküzdő képességére is hatással van.
Elvárásainkat érdemes következetesen, ígéreteinket betartva kommunikálni, melyek legyenek reálisak.
Ne szégyenítsük és ne hozzuk megalázó helyzetbe, inkább adjunk magyarázatot, segítsük felismerni az összefüggéseket. Ismerjük fel az irreális elvárásokat vagy a gyermek számára komoly frusztrációt okozó helyzeteket. Fontos mindig a számára megfelelő környezet kialakítása – nem csak offline, de online is –, ami szintén változik az idővel.
Az otthon rendszerének alapja az érzelmi biztonság legyen
Az érzelmi biztonság a szülő-gyermek kapcsolatban gyökerezik. A rendszer, melynek kiépítése a szülő feladata, mindenkinél más és többrétű. Nagyobb rendszer az, hogy milyen értékminőségeket képvisel az életünk. Rendszert jelentenek a mindennapok, melyekben megjelenik a napirend, és az is a rendszer része, hogy hogyan képzeljük gyermekünk elkövetkező 5 évét. Ezek egymásra épülő dolgok. Ha bizonytalanok vagyunk, hasznos lehet, ha naplót vezetünk, figyeljük önmagunkat, hogy mi működött jól, mit tennénk legközelebb másként – mondja Török Emese Magdolna. A szülő részéről kérdés, hogy mennyire tud odafigyelni, szabályozni saját érzelmi, indulati világát. Az is fontos, hogy saját magában mennyire bízik. Ahhoz, hogy bizonyos kereteket kijelöljön a nevelés részeként, kell némi magabiztosság. A rendszert pedig úgy kell kiépítenie, hogy közben érzelmi biztonságot teremtsen gyermeke számára – ez a legfontosabb.
Jó esetben nemcsak a keretek és az elvárások, hanem a kapcsolat mentén vagyunk együtt, sőt leginkább így
– vélekedik a szakember.
Eközben pedig kölcsönösen alkalmazkodunk egymáshoz.
Ha szeretnéd tudni, milyen mondatokat érdemes elkerülni a gyerekeddel szemben, ezt a cikkünket ajánljuk.
